elektomos autó

Az új Nissan LEAF megnyerte első nemzetközi díját

2017.11.11.

A világ legnagyobb darabszámban eladott elektromos járműve nyerte a CES 2018 Legjobb innovációi díjat az Amerikai Fogyasztói Technológiai Szövetség (CTA) döntése alapján.

A 2018-as Legjobb Innováció díj győzteseinek bejelentésével, a technológiai iparág szakemberei előtt, a vadonatúj zéró emissziós Nissan LEAF megnyerte első nagy nemzetközi díját. Természetesen a Nissan még ennél is többet szeretne elérni a jövőben. A Nissan vezető befektetéseinek megerősítéseként, az új 100%-ban elektromos Nissan LEAF a következő kitüntetéseket nyerte el a ProPilot és e-Pedal technológiákkal:

- CES Legjobb Innovációi díj nyertese az Intelligens Járművek és Önvezető Technológiák kategóriájában

- CES kitüntetés a Technológia egy jobb életért kategóriában



Minden évben, az Amerikai Fogyasztói Technológiai Szövetség (CTA) bejelenti a CES Legjobb Innovációi díj győzteseit a januári Las Vegas-i CES rendezvényre való felkészülés részeként. A Nissan és a Szövetség különleges helyet biztosít az új Nissan LEAF-nek a 2018-as rendezvényen.

- Ilyen korán ez egy óriási és fontos elismerés az új Nissan LEAF-nek”, mondta el Daniele Schillaci a kibocsátásmentes járművek és akkumulátor üzletág globális marketingért és értékesítésekért felelős alelnöke. „Ez a díj olyan termékeket és technológiákat tüntet ki, amelyek az emberek és a Föld javát szolgálják, emiatt is fontos, hogy az új Nissan LEAF nyert. Ez több, mint egy autó. A Nissan Intelligent Mobilty jövőképének megtestesítője, melynek célja, hogy az emberek egy jobb világban éljenek.”



Az új Nissan LEAF több embernek hozza el a mindennapokban is hasznos innovációkat és technológiákat, mint bármely másik elektromos jármű. Ez az autó nem csak innovációin keresztül, hanem az által is segít jobb hellyé tenni a világot, hogy sok ember számára elérhető.  További tulajdonságai, mint a V2H (járműből a lakásba) és a V2G (járműből a hálózatba) rendszerek által segíti a tulajdonosokat abban, hogy kevesebbet pazaroljanak, és többet tölthessenek vissza a rendszerbe.

Az új Nissan LEAF értékesítése már megkezdődött Japánban és a következő két hónapban megérkezik az amerikai és kanadai kereskedésekbe is. Nyugat Európában a gyártás 2017. decemberében kezdődik és februártól lehet majd megvásárolni.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.05
Öt különböző modell, egyetlen küldetés: megmutatni, hogy a kalandvágy nem feltétlenül a klasszikus....
2026.11.05
Körbeküldött egy levelet a csapatoknak a Forma–1 a Yamaha MotoGP-s katari bojkottja kapcsán, és....
2026.11.05
A felső-ausztriai motorgyártó Steyr Motors potenciális felvásárlással néz szembe. A kérő az....
2026.11.05
A népszerű Volvo XC40, EX40 és EC40 modellek most még többet kínálnak: a fejlesztések célja, hogy a....
2026.11.05
A Nyíregyháza felé vezető oldalon, a 26-os kilométernél egy kisbusz és egy személykocsi rohant....
2026.11.04
Az Európai Parlament környezetvédelmi szakbizottsága (ENVI) szerdán megszavazta az új....
2026.11.04
Újra egy franciát kóstolunk, nem is kell olyan messzire visszanyúlni az időbe, pár éve már itt az....
2026.11.04
Összeütközött két személykocsi és egy kisteherautó az M1-es sztráda Budapest felé vezető oldalán,....
2026.11.04
Az e-rollerrel balesetet szenvedők száma 10 százalékkal emelkedett idén 2025-höz képeset, és a 14....
2026.11.04
A Nemzeti Koncessziós Iroda (NKI) elnöki tisztségére meghirdetett nyílt pályázatra összesen 14....