Isuzu Aska Ceramic koncepció

Az űrhajónak öltöztetett Isuzu története

2025.08.17.

A 80-as években még korántsem volt ennyire biztos, hogy a villany az út, ezért sokféle koncepcióval próbálkoztak. Pláne Japánban.

Nyolcvanas évek. Egészen pontosan 1985. Tokiói Autószalon. A japán autóipar dübörgött, mindenre volt forrás. Ekkor született a legtöbb áttörő technikai megoldás náluk, és ekkor állítottak ki „NASA űrhajó” gúnyában egy Isuzu Askát a tokiói porondra, félig megborítva, mintha csak épp most tartana vissza a Földre hosszú repülése után. Egy korai hibrid szedán, bőven a Toyota Prius előtt. Ráadásul ez nem egy hagyományos hibrid volt. Ceramic Concept neve a kerámia bevonatos motorra hivatott utalni.

Akkoriban több gyártó is kísérletezett a kerámia bevonattal. Ezzel próbálták csökkenteni a motor hőmérsékletét és növelni a hatékonyságot. Ekkoriban kezdett közös kutatásokba az Isuzu is a Kyocerával, akik elsősorban nyomtatókat és például konyhai késeket is gyártottak, így jártasak voltak a témában. Úgyhogy fogtak egy négy hengeres, 2,0 literes dízel motort, hiszen dízelekben volt mester az Isuzu igazán, és kifejlesztettek egy olyan szilícium-nitrid mázat, amit alkalmazni tudtak a hengerfejeken, a hengerfalakon és a dugattyúkon is. A motor állítólag egy hagyományos dízel hőmérsékletének negyedén működött, ezért például a komplett vízzel hűtő rendszert ki lehetett dobni.

Így persze hűtőrácsra sem volt szükségük, úgyhogy az autó légellenállási együtthatója 0,31-re csökkent, míg a korabeli Porsche 944-nek ez az értéke 0,35 volt. A különleges bevonatnak köszönhetően nem csak kevésbé melegedett a motor, de csökkent a zaja és javult a hidegindítási teljesítménye is. Csak azért kapta a fehér, csempés festését, hogy felhívja magára a figyelmet, de könnyen bele lehetett látni egy űrhajót is, amik egyébként hasonló technológiákat vetnek be, hogy a sikló ne égjen el, amikor belép a Föld légterébe.

Egyébként azért döntöttek a turbó mellett, mert a turbina segített tölteni egy apró akkumulátort, ami egy villanymotoron keresztül akár 13-14 extra lóerőt is képes volt hozzáadni a meglévő 80 lóerőhöz. Ugyanakkor közel sem volt annyira hatékony, mint egy tisztán elektromos modern autó, pláne, ha hozzávesszük a regeneratív fékezés hatékonyságát is. Illetve a kerámia bevonatos motorok gyártása olyan nehézségek elé állította a mérnököket, hogy végül sosem terjedt el a használata, még csak szűk körben is. Mi több, ez az egyetlen kerámiás japán koncepció, amit a nagyközönségnek is megmutattak.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.24
Volt olyan sofőr, aki 50 helyett 114 kilométer/órával ment, neki 210 ezer forint bírságot kell....
2026.09.23
Vendég: László Márk kenéstechnikai szakmérnök, az IGOL hivatalos magyarországi importőre ..
2026.09.23
259 kilométeres hatótáv, 28 perces gyorstöltés, kategóriaelső csomagtér és Gemini: a Nissan új....
2026.09.23
Az Olasz Posta jóvoltából bélyegeken is megjelennek az Olasz Nagydíj legendás, történelmi....
2026.09.23
A Párizsi Autószalon közeledtével, az Opel felfedte, hogy legújabb tanulmányautójának neve Opel....
2026.09.23
Ezek a márkák tűnnek el rohamtempóban a magyar autóparkból.  ..
2026.09.23
Magyarországot 25 versenyszámban 29 induló képviseli a fiatal szakemberek versenyén, a WorldSkills....
2026.09.23
Trendszerűen nőtt az utazások hossza a MOL Limo-nál az idei nyáron. A szolgáltató friss adatai....
2026.09.23
Megkezdték a próbagyártást kedden a CATL kínai akkumulátorgyár új, debreceni cellagyártó üzemében....
2026.09.23
Az elmúlt két és fél évben 140-en szenvedtek halálos balesetet mikromobilitási eszközzel – zömében....