buszbaleset

Az utasok kétharmada sérült – végleges adatok a szörnyű buszbalesetről

2021.06.19.

Sokkal súlyosabb volt a pénteki tömegbaleset, mint az az első jelentésekben állt: a buszon 30-an utaztak, közülük 20-an sérültek meg.

Húszan sérültek meg a Mezőörsnél péntek délután történt, halálos áldozatot is követelő balesetben - közölte a rendőrség este a honlapján. A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság közleménye szerint egy 59 éves petőházi férfi teherautóval haladt Kisbér felől Győr irányába a 81-es főúton, amikor Mezőörsnél - eddig tisztázatlan okok miatt - elsőként érintőlegesen ütközött egy szemből érkező személyautóval, majd pedig frontálisan nekiütközött az a mögött haladó Volán autóbusznak. A balesetben a teherautó sofőrje a helyszínen életét vesztette.

A buszon 30-an utaztak, közülük 20-an sérültek meg. A sérültek egy részét a mentők a helyszínen ellátták, többeket kórházba vittek. A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság tömegszerencsétlenséget okozó közúti baleset miatt indított eljárásban vizsgálja az ütközés körülményeit – írták.

MTI

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.06
Véget ért egy korszak a német autóiparban: 32 év után legördült az utolsó Audi A8 a neckarsulmi....
2026.11.06
Hiába rendelnek el biztonsági visszahívást egy autógyártónál, a veszélyes hiba nem feltétlenül....
2026.11.06
Egyre drágább alkatrészek, emelkedő nyersanyagárak, milliárdos költségek és óvatos vásárlók: az....
2026.11.06
Új korszakra készül a brit ralisport: 2027-től jelentősen módosulnak a versenyautók műszaki....
2026.11.06
Új kihívó jelent meg az elektromos autók akkumulátorpiacán: a lítium helyett nátriumot alkalmazó....
2026.11.06
Amikor 1976-ban bemutatkozott az első Honda Accord, kevesen gondolták volna, hogy egy szerény....
2026.11.06
Alig indulunk el, máris bepárásodik a szélvédő, hiába töröljük le, néhány perc múlva ismét alig....
2026.11.06
Mi lenne, ha nem kellene megvárni az első súlyos balesetet ahhoz, hogy kiderüljön, veszélyes egy....
2026.11.06
Sokáig a kilométeróra állása volt az egyik legfontosabb szempont a használtautó-vásárlásnál. Ma....
2026.11.06
Hiába a modern gyár, a több milliárd eurós beruházás és a munkára kész szerelősor, egy néhány eurós....