Beszélgetésünk elején már érintettük, hogy az idők változása az öltözködés, megjelenés terén is új elvárásokat hozott. Országonként változóak a szokások. Mi az Ön itthoni tapasztalata, összevetve az európai szokásokkal? Olaszországban például az öltözködést annyira fontosnak tartják, hogy szezononként lecserélik a ruhatárukat. Aki Itáliában élt, tudja, ott nem lehet túlöltözni, csak alulöltözni.

Ez pontosan így van. Az olaszok inkább vesznek egy öltönyt, mint egy mobilt. Nem lenne baj, ha ezt a modellt átvennénk az olaszoktól. Idehaza két modellt látok a klienseink körében. Az egyik oldalról olyanok lesznek az ügyfeleink, akiknek már a szüleik, nagyszüleik is jómódban éltek, és vitték a gyereket is, amikor elmentek a szabóhoz. Csináltattak neki is inget, öltönyt. Ők most felnőttként visszajönnek, és hozzák a gyerekeiket is, mert ezt látták, ebbe nőttek bele, ez volt nekik a természetes. A kapott modellt viszik végig életük során. Ezek az öltönyök nem egy évre készülnek. Nagyapámnak volt egy mondása: túl szegények vagyunk ahhoz, hogy olcsó ruhát vegyünk.

Kik tartoznak a másik csoportba?

Azok, akik ezt a családi indíttatást nem kapták meg, nekik ez nem volt természetes. Nem is tudtak róla, nem ismerték ezt a világot, viszont tájékozódnak az elvárásokról, a személyiségük fejlődése során eljutnak odáig, hogy követendőnek tartják ezt a modellt. A fejlődéshez manapság már nem csak az tartozik hozzá, hogy újabb diplomát szerezzen valaki. A szakmai előrelépés mellett minden más téren is tudni kell fejlődni. Ha valaki lemarad, abból kudarc lesz. Aki nyit a világ felé, az megérti, hogy a fejlődés részeként a megjelenésre is áldozni kell.

Ha valaki úgy dönt, megkeresi Önöket, hogyan kezdje? 

Akár személyesen, akár telefonon. Mindenekelőtt időpontot egyeztetünk. Amikor eljön, csak ő van itt, kizárólag rá figyelünk. Nálunk az nem létezik, hogy méretvétel vagy próba közben két-három más ügyet is intézünk. Kizárt! Ilyenkor csak az ügyfél körül forog a világ, és ezt éreznie is kell. Ez bizalmi pillanat, intim helyzet. Itt őszintén elmondhatja: valójában nekem az a bajom, hogy a jobb lábam egy centivel rövidebb, és volt egy műtétem, ami miatt a bal vállam lesett. Mindenkinek vannak rejtett dolgai, amit egy konfekcióüzletben nem mer elmondani. Főleg úgy, hogy egyik nap Zsuzsi szolgál ki, másnap már Kata van ott. Azt hallja: „Nagyon jól áll önnek uram, higgye el!” Aztán hazamegy, a felesége meg ott áll szörnyülködve: úristen, mit hoztál haza?! Ekkor kezdődik a „vigyük el varrónőhöz, hajtsuk fel a szárát, vegyünk el belőle, szűkítsük kicsit derékban.”

Ahogy elhallgatom, Önökhöz eljönni majdnem olyan bizalmi szituáció, mint az orvos előtt levetkőzni.

Hát igen. Alsógatyában nehéz mellébeszélni. Levesszük a méreteket, megbeszéljük, hogy milyen legyen a mellbőség, mennyire látsszon a pocak. Ki hogyan szereti. Aztán kiválasztjuk a szöveteket, elmondom, hogy én mit javaslok. Van úgy, hogy erre az a válasz: figyelj, tudom, hogy nekem ez jól állna, de én ezt az anyagot nem szeretem. Ilyenkor nem erőltetem. Érzi az ember, hogy mi az, amit az ügyfél szívesen látna magán, és mitől idegenkedik. Ha kiválasztottuk a szöveteket, három héten belül tartunk egy próbát, amikorra az öltöny 80 százalékban kész. Innentől már az egy-két centis finomhangolások zajlanak: milyen hosszú legyen az ujja, mennyi lógjon ki az ingből. „Figyelj, lehet, hogy így mértük le, de legyen már 2 centivel bővebb vagy egy centivel szűkebb”. Eggyel hosszabb vagy rövidebb. Ha ez is megvan, újabb 3 héten belül kész az öltözet.

Személyesen Önnel kerülnek kapcsolatba a kliensei?

Igen. Négy-öt verziót felvázolok, és amelyiket az ügyfél személyesen a magáénak érzi, azt csináljuk meg. Egyszer megkeresett valaki azzal, hogy egy nagyon jó barátja ajánlott. Szeretne egy fekete öltönyt készíttetni. „De uram, miért pont feketét? Ő azonban ragaszkodott hozzá. Rendben, legyen fekete. Elmondtam neki, hogy szerintem ilyen és ilyen állna jól rajta, eddig érjen az ujja, hol legyen kicsit karcsúbb. De nem, ő konzervatív úriember, fogadjam én ezt el, és olyat csináljak, amilyet ő gondol. Nem volt mit tenni, ebben maradtunk, de ahogy haladtunk, minden egyes pontnál elmondtam, hogy én mit csinálnék. Ok. Megrendelte, kifizette, köszönte szépen. Két hét múlva visszajött, hogy nagyon jó, nagyon szép az öltöny, tökéletesen meg van elégedve, de most csináljak egy olyat, amilyet én javasoltam neki korábban. Válasszak egy olyan szövetet, amiről azt gondolom, hogy jól állna neki. Kiválasztottam, tetszett neki. A magam elképzelései szerint elvégeztem az állításokat, szabásokat, és így készült el a második öltönye. Egy nagy multi magyarországi vezetőjéről beszélünk, aki néhány napra rá elutazott a cég éves közgyűlésére. Ott a francia igazgatósági tagok rákérdeztek, hol csináltatta ezt a remekbe szabott öltönyt. Visszajött, felhívott és áradozott: Badó úr, Párizsban az öltönyében bezsebeltem a dicséreteket. Nagyszerű, mondtam neki, legközelebb megyek vele én is…

A szavaiból azt veszem ki, hogy Ön a szövetek szakértője, kiváló márkák magyarországi forgalmazója. Honnan ered a kapcsolat?

Még németországi tanulóéveim alatt kutattam fel ezeket a cégeket, vettem fel velük a kapcsolatot. Akkor megállapodtunk, és ez a kapcsolat megmaradt. Nem cserélgettem őket.

Hol készülnek maguk az öltönyök? Hol talál ehhez a minőséghez minőségi szakembert?

Van egy műhelyem a Szent István parkban. Ami pedig a szakembereket illeti…Hm…. Csak annyit hadd mondjak: egyetlen munkatársam sem fiatalabb nálam. Olyan kollégákkal dolgozom, akik jó minőségben tudnak varrni, és őket képeztük át erre a munkára.

Beszéljünk kicsit a luxusról, hisz a „bado” márkanév erről szól. Hogyan kapcsolódnak az öltözékei a luxusipar egyéb ágaihoz, például az autózáshoz?

Az autó mindig is fontos szerepet töltött be az életemben. Egy ideig a Wallis-szal együttműködve a BMW márkanagyköveti posztját is betöltöttem. Ez azzal a ritka lehetőséggel járt, hogy kedvemre összeállíthattam egy autót. Bármit beletehettem a lehetséges opciók és extrák közül, és a végén legyártották. Ennek kapcsán tesztvezetéssel egybekötött bemutatót szerveztünk az ügyfeleim számára. Akkor még a Váci úton lévő márkakereskedésben mindenki kiválasztott magának egy modellt. Elmentünk az M0-áson majd az M2-esen Nagymarosig. Ott átkompoztunk a másik oldalra, fel a Visegrádi várhoz, majd a másik oldalon vissza. Voltak, vannak ügyfeleim, akik nálam érdeklődtek kocsik iránt, vettek is ott autókat a segítségemmel, de ez sajnos csak egy irányba működött. Ezért ez a próbálkozás – miután az én elképzeléseim nem váltak valóra – egy idő után megszakadt.

Furdal a kíváncsiság, mi minden került abba az összerakott X5-ös BMW-be.

Miután a divat világában élek, azt mondhatnám, hogy egy divat terepjárót állítottam össze. A barnás vonal az én világom. Így aztán barnás, illetve arany festést, tónusokat kértem rá kívülről. Belülre barna faberakást és barna ülést. Mit tegyek, nekem ezek tetszenek. Családos emberként azért kértem kombit, hogy a gyerek elférjen. Kutyám is van, annak is kellett a hely. Vonóhorgot is tetettem rá, ami automatikusan kijön, ha felteszem a biciklitartót, mert gyakran lemegyünk a Duna-partra kerekezni. Talán egyszer lesz egy hajó, amit rákötök, azt is el kell bírnia. Nagy erejű kocsiról van szó, mert autóteljesítményben is az erősebbet preferálom. Aztán ülésfűtést elöl és hátul is, hogy az ott ülők se utazzanak kevésbé komfortosan. Harmadik üléssort, hogy ha a gyerek a barátaival ül be, akkor őket is kényelmesen tudjam hozni-vinni. Amolyan Badó-féle autós svájci bicskát raktam össze, ami mindenre jó. Most is ezzel járok.

A hétköznapokban főleg autós vagy inkább repülős?

Ha tehetem, autózom. Nyaralni is inkább kocsival megyek. Korábban, amikor még kisebb volt a fiam, lementünk autóval Görögországba. Thászosz szigetén töltöttünk két hetet. Nem lehet rá panasz, minden olyan volt, amilyennek lennie kellett. De az 1200 kilométeres út oda, ugyanannyi vissza, megviselt. Amikor Németországban éltem, még gond nélkül levezettem ezt a távolságot. Akkor is 1200 kilométerre volt Debrecen. Annak idején kaptam egy Opel Astrát, azzal jártam ki és haza. A csomagtartóban rengeteg mélyhűtő táska elfért, benne fasírt, töltött káposzta, rántott hús. Nekem a német menzán a sok saláta nem jött be. A lényeg, hogy németországi utakra emlékezve úgy gondoltam, Görögországig simán levezetek, nekem ez nem okozhat gondot. Elfelejtettem, hogy azóta eltelt 10 év, meg keleti irányba nem olyan autópályák vannak, mint Németországban. A hét és fél órára tervezett etapom máris 12 óra lett, amit megspékeltek Montenegróban a szerpentinek. A gyerek sem bírta igazán. Akkor mondtam a feleségemnek: rajzoljunk Budapesttől egy 600 kilométeres kört. Nyaralás, síelés ezen belül legyen. Kivétel Dubaj. De oda repülővel mentünk.

Forrás: www.bado.hu

Volt-e meghatározós autós élménye, ami valamilyen módon kapcsolódik a szakmájához?

Közvetve igen. A kulcsszó a méretre szabás. Amikor Németországban éltem, egyetemistaként nyári munkára elmentem egy takarító céghez, amelyik a Porschéval is szerződött. Magasnyomású tisztítóberendezésekkel csapattuk le a festéket, koszt. Egyszer egy haverommal felmentem az irodaház legtetejére, és amerre a szem ellátott, csak Porschék parkoltak. Mondom a srácnak, vajon melyik irodában lehet ezeknek a kulcsa. Erre ezt mondja, hogy benne van mindegyikben. Hogyhogy benne? Hát lemész, kinyitod az ajtaját, és benne van a kulcs. Menj már, nem hiszem el! De, próbáld csak ki. Lementem, és tényleg ott volt. Na, mondom, ha kirúgnak, ha felakasztanak, én akkor is megyek egy kört az egyikkel. Beültem, és végighajtottam egy kört a saját tesztpályájukon. Az ülést viszont kényelmetlennek éreztem, amit el is panaszoltam a haveromnak. Mire ő: azért kényelmetlen, mert ezeket az üléseket a konkrét megrendelő méretére gyártották le. És tényleg. Ők már akkor személyre szabták a kocsikat. A srác megmutatta az adatlapot, amin ott szerepelt, hogy a leendő tulajdonos 175 centi és 80 kiló. Elképedtem, de tanultam belőle.

Van-e preferált márkája? Mi a véleménye a japán autókról?

Voltak japán autóim is, még a ruhagyáros időszakban, amikor a vállalati Volgákat elkezdtük lecserélni. Ennek kapcsán hadd meséljek el egy történetet. Középiskolásként nem tartoztam a legfegyelmezettebb gyerekek közé, és egy időben nem nagyon akartam iskolába járni. Emiatt édesanyám kiadta az egyik sofőrnek, hogy reggelente vigyen el az iskolába, és írassa alá, hogy engem ott átvettek. Egy alkalommal a reggeli becsengetés előtt valamelyik osztálytársunk megviccelte az iskolát egy bombariadóval. Mindenkit egy közeli téren várakoztattak. Ekkor érkeztünk meg mi a fekete Volgával, amiről mindenki azt gondolta: na, végre, itt vannak a tűzszerészek, minden rendben lesz. Ehelyett kiszállt a sofőr, aztán én. Rám adta a hátizsákot és odavitt az ellenőrző pontra, ahol engem át kellett adni, de mondták neki, hogy ma sajnos nem tudnak átvenni, mert bombariadó van. És ezt a jelenetet az egész iskola végignézte.

Szóval, ezeket a szép emlékű szovjet Volgákat cserélték le japán autókra?

Bizony. Az egyiket egy Honda Civic-re cseréltük, ami kiváló kocsinak bizonyult, nagyon jól ment. Ekkorra már megszereztem a jogsit, és én vezettem. Gyakran hoztam fel édesanyámat Debrecenből Budapestre tárgyalni, vagy vittem más gyárakba. Ilyenkor nem csak vezettem, hanem azt is megtapasztaltam, mi történik az üzemekben.

Gondolom, az elmúlt évek során számos olyan kliense akadt, akik különlegesnek számítottak valamilyen okból. Felidézne néhány ilyen találkozást?

Van valaki, aki megragadt az emlékeimben. Egyik nyáron beáztunk a felettünk lévő függőkertről. Épp rövidnadrágban, pólóban lapátoltam a vizet a szalonban, mentettem, ami menthető, amikor erre sétált egy idősebb úriember. Azt kérdezi, maga itt mit csinál?  Mondom, lapátolom a vizet. Jó-jó, de milyen üzlethelyiség ez? Amikor fel vagyok öltözve, méretre szabott öltönyöket készítek exkluzív szövetekből, de most mentem a menthetőt. Kikerekedtek a szemei és megkérdezte, milyen határidővel dolgozunk. Mondom neki, hogy hat hétre vállaljuk, de előfordult már, amikor annyira sürgős volt, hogy hétfőn megrendelték és pénteken elvitték. Tényleg? És miből lehet választani? Arrébb raktam lapátot, feltörlőt, jöjjön be, ha nem zavarja, megmutatom az üzletet. Megnézte, aztán közölte: Jó, akkor rendelnék két öltönyt. Mondom, jó, de nem baj, ha holnap visszajön, és akkor vesszük le a méretet? Rábólintott. Kiderült, hogy egy magyar származású filmrendező, kinn él Los Angelesben, és egy hétvégi partira készíttette a két öltönyt Zegna-szövetből. Nem zavarta, hogy rövidnadrágban fogadtam, mert egy hét alatt remekbeszabott öltönyöket kapott.

Forrás: www.bado.hu

Emlékszik különleges kérésekre az ügyfelei részéről?

Van olyan ügyfelem, aki összesen egyszer jött el, megnézte, hol vagyunk, de azóta soha nem volt ideje, hogy személyesen itt legyen. Rohanás az élete, így vagy az irodájában, vagy az otthonában, olykor egy szállodában találkozunk vele. Ez része a home office szolgáltatásunknak.  Előfordult olyan is, hogy valaki azt mondta: szükségem van az öltönyre, de napi 10 órát dolgozom, félóránként jönnek hozzám, nem tudom hova betenni a ruhapróbát, ráadásul holnap 10-kor indul a gépem. Mondtam neki, semmi baj, egy órával hamarabb úgyis kinn kell lenned a reptéren, különben nem engednek fel a gépre. Annyi nekem épp elég. Lefoglaltam a VIP Lounge-t, és ott tartottuk meg a ruhapróbát. Miközben a munkatársaimmal dolgoztunk az öltözetén, ő telefonált, itta a kávéját, intézkedett. De elkészültünk.

Úgy tudom, létezik egy meghökkentő videó is egy elképesztő ruhapróbáról. 

Így van. Egy különleges kliensemről, a csodazongorát tervező Bogányi Gergelyről van szó. A Kossuth-díjas zongoraművésszel Dubajban, egy kiállításon találkoztunk, ahol bemutatta a hangszereit. Utána szólt, hogy szüksége lenne egy speciális öltönyre. Számára munkaeszköz az öltöny. Fontos, hogy elegáns legyen, ugyanakkor kényelmesen tudjon benne játszani. Elmentünk hozzá, hogy lepróbáljuk az öltönyt. De ezt csak egy módon tudtuk megtenni: úgy, hogy közben ő zongorázott. Azt mondta, bizonyos darabokban a karjai keresztezik egymást. Fontos, hogy akkor is tökéletes legyen az öltöny, amikor ettől az erőteljes mozdulattól megfeszül a hátán, nehogy koncert közben kiszakadjon a ruha ujja. A videón ezt a rendkívüli ruhapróbát örökítettem meg.

Lesz-e, aki továbbviszi a szakmát a családban?

Jó a kérdés! A fiam most 6 éves, elsős. Épp a minap kérdezte meg tőlem: apa, mi legyek? Menjek szabónak én is? Mondom neki: fiam, van egy A-verzió: lehetsz szabó, ha neked ez tetszik. De, ha menet közben kialakul benned valami, amit szívesebben csinálnál, akkor legyél az. Én mindkettőben támogatlak. Ebből adódóan márkanév is kettő van. A „bado” a 2200 eurótól induló Zegna öltönyöké, és létezik a Benier, ez 1000 eurónál kezdődő kategória. Erre az egyik magyarázat, hogy a két minőséget valahogy meg kellett különböztetni. A másik meg, hogy a fiamat Benjáminnak hívják. Annak a rövidítése a Beni, és ebből jön a Benier márka. Sose lehet tudni…