mini

A Bálnától az óceánig: Portugáliába indult kilenc Mini

2018.05.14.

Hosszú útra vállalkozott kilenc klasszikus Mini tulajdonosa múlt hét pénteken: nagy becsben tartott, gyönyörű autóikkal mintegy 3000 kilométert megtéve Budapestről Portugália nyugati óceánpartjára igyekeznek, hogy részt vehessenek a 40. Nemzetközi Mini Találkozón.

Kilenc klasszikus Mini modell kelt útra múlt hét péntek délután a fővárosi Bálna komplexumtól, hogy egy mintegy 3 000 kilométeres kaland után a brit prémium márka legnagyobb seregszemléjének, a Nemzetközi Mini Találkozónak (International Mini Meeting) otthont adó portugál Praia de Mira városába érkezzen.



A Mini Club Hungary három klasszikus modellje Budapestről, a Bálna teraszától indult el, hogy a nemzetközi márkatalálkozón Magyarországot képviseljék. A klasszikus autók flottája egy 1991-es fekete Mini Mayfair modellből – mely motorháztetején a Queen zenekar egyik lemezborítójának mintáját hordozza –, egy 1991-es British Racing Green Mini Balmoral kivitelből, valamint egy 1972-es piros Austin Mini-ből áll. A lelkes Mini rajongói konvoj május 15-én érkezik meg Lisszabonba, majd onnan az óceánparton május 17-én érkeznek Praia de Mira-ba, a Nemzetközi Mini Találkozó helyszínére. Az immár 40. alkalommal megrendezett Nemzetközi Mini Találkozó résztvevőit a homokos óceánpart és a lagúnák mellett számtalan izgalmas program várja, a koncertektől kezdve a sportversenyeken és a Minis kiegészítők piacán át a helyi autós kalandozásokig.

A várhatóan több ezer Minit felvonultató fesztiválra induló hazai autók indulási helye sem véletlen: múlt hét végétől május 21., hétfőig a brit prémiummárka klasszikus és vadonatúj modelljeié a főszerep a Bálna környékén. A MINI Experience Budapest rendezvény keretében a MINI teljes modellpalettája megtekinthető és számos modell ki is próbálható, melynek apropója a teljesen megújult 3 és 5-ajtós, valamint Cabrio modellek bemutatása, illetve a MINI márka logójának, arculatának friss elemei.



- A MINI márka mindig is az egyediségről, a stílusról a vezetés élményéről és nem utolsó sorban a márkát körülvevő közösségről, a rajongókról szólt. Számunkra nagy pillanat, hogy ennek a közösségnek három lelkes tulajdonosa, akik a Mini Club Hungary vezető egyéniségei, ilyen nagy kihívásokkal és kalanddal teli útra vállalkoztak és hogy ennek a hosszú utazásnak az első, indulási szakaszának a BMW Group Magyarország MINI márkája is részese lehet. Budapest határáig kísértük a három klasszikus ikont, szívből kívánunk nekik jó utat és élményekkel teli MINI találkozót Portugáliában – mondta el Oros Attila MINI márkaigazgató az esemény alkalmával.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.07
 A Volkswagen a német női labdarúgás két legbefolyásosabb személyiségét, Almuth Schultot és....
2026.11.07
A sorozatgyártást a Neue Klasse modellgeneráció technológiai újításai és a rugalmas gyártási....
2026.11.07
Forgalomba állt az új CAF-flotta 45. járműve, a 2301-es pályaszámú villamos, amely a szükséges....
2026.11.07
A Mazda Motor Corporation átadta a hirosimai kikötő Dejima negyedében (Hirosima város, Minami....
2026.11.07
Futurisztikus és technokrata dizájn, mely nemcsak a formájával forradalmi.  ..
2026.11.07
A vállalati autóflottákkal kapcsolatos elvárások átrendeződése megkezdődött, az ideális cégautó a....
2026.11.07
Közúton és sínen is használható munkagépeket szerez be a MÁV - közölte a közlekedési és beruházási....
2026.11.07
A friss világbajnok Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes olasz versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-....
2026.11.07
Úgy tűnik, hogy jövedelmező a Mazda számára a Changannal való együttműködésük, amire a legjobbkor....
2026.11.07
Egészen meghökkentő képet mutatnak az európai autóipar tőzsdei erőviszonyai: a Ferrari, amely....