autósport

Balszerencsés vasárnapon van túl Kiss Norbert

2018.10.01.

Csak az egyik futamon sikerült a pontszerzés a kétszeres Európa-bajnok kamionversenyző Kiss Norbertnek Le Mans-ban. A kamion Európa-bajnokság utolsó előtti állomásán a Tankpool24 csapat Mercedesét vezető magyar pilótát több technikai hiba is hátráltatta.

Kiss a hétvége második, vasárnapi időmérőjén az ötödik időt autózta, amit a hétvége harmadik versenyén (az első vasárnapi futamon) negyedik helyre tudott váltani. - Kalandos volt a verseny, sok volt a csata, nehéz volt támadó pozícióba kerülnöm, de végül nagy nehezen előrébb tudtam lépni egyet, így negyedik helyen értem célba - mondta.

A záró, negyedik versenyen már nem alakultak ilyen jól a dolgok, előbb egy ütközésből eredő defekt, majd műszaki hiba hiúsította meg a szombathelyi versenyző pontszerző terveit.

- A fordított rajtrácsos versenyen minden balszerencsésen jött ki. A rajtnál Sascha Lenz mögöttem jött, sokkal jobbat rajtolt, nekiment az autó bal hátuljának, a hátsó külsőm defektet is kapott. Onnantól kezdve elvesztettem a tapadást, nem tudtam tartani a tempót, folyamatosan kiment az autó hátulja. Az utolsó körökben a kormányművel is hiba volt. Sok pontot veszítettünk, még mindig elérhető távolságban látom az összetettbeli harmadik helyet - értékelte az utolsó előtti fordulót Kiss Norbert.

A kamion Európa-bajnokság 2018-as szezonjának záró fordulóját jövő hétvégén, október 6-7-én a spanyolországi Jaramában rendezik.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.07
Mintegy ötmilliárd forintos többletforrást biztosít a kormány a Magyar Közút Nonprofit Zrt.....
2026.11.07
Nagyon sok kisebb-nagyobb karambol történt az utakon szombat délután az Útinform és a....
2026.11.07
 A Volkswagen a német női labdarúgás két legbefolyásosabb személyiségét, Almuth Schultot és....
2026.11.07
A sorozatgyártást a Neue Klasse modellgeneráció technológiai újításai és a rugalmas gyártási....
2026.11.07
Forgalomba állt az új CAF-flotta 45. járműve, a 2301-es pályaszámú villamos, amely a szükséges....
2026.11.07
A Mazda Motor Corporation átadta a hirosimai kikötő Dejima negyedében (Hirosima város, Minami....
2026.11.07
Futurisztikus és technokrata dizájn, mely nemcsak a formájával forradalmi.  ..
2026.11.07
A vállalati autóflottákkal kapcsolatos elvárások átrendeződése megkezdődött, az ideális cégautó a....
2026.11.07
Közúton és sínen is használható munkagépeket szerez be a MÁV - közölte a közlekedési és beruházási....
2026.11.07
A friss világbajnok Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes olasz versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-....