ODT

Bankrabló banditákat üldözött az Opel Dakar Team

2015.10.07.

Banditák, üldözés, hét ló és lovas, látványos akciójelenetek – az Opel Dakar Team párosa, Szalay Balázs és Bunkoczi László ezúttal a western-korszakba repült vissza, hogy ott is a jófiúk oldalán harcoljon.

Szalaynak nem volt nehéz beleképzelnie magát a helyzetbe, hiszen gyerekként a western-filmek nagy rajongója volt, és mindig is úgy érezte, azok közé a felfedező típusú emberek közé tartozik, akik annak idején, lovon meghódították a vadnyugatot.

„Minden évben készítünk image-filmeket, amelyek nem csupán kommunikációs szempontból fontosak, hanem fel is dobják, fel is rázzák egy kicsit a csapatot. A mostani történet arról szól, hogy elmegyünk Lacival tréningezni, és közben betérünk egy fogadóba, ahol kiderül, hogy banditák kirabolták a bankot. A nyomukba eredünk” – mondja el Szalay Balázs a werkfilmben.

„Legalább akkora verseny zajlik a kommunikációban, mint a pályán, és természetesen számunkra is nagyon fontos, hogy a lehető legszélesebb közönséghez jussunk el. Ezek a kisfilmek remek lehetőséget teremtenek arra, hogy a megszokottól eltérő környezetben és módon mutassuk meg magunkat” – tette hozzá Németh Ottó csapatfőnök. 

A filmet teljes egészében egy hét múlva mutatja be az Opel Dakar Team. 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.06.14
Szöveges és térképes figyelmeztető előrejelzést adott ki Magyarország területére 2026. 06. 14.....
2026.06.13
Le Mans-ban mutatták be a szériaközeli Magma GT-t és a Magma GT3-ast, amely szárnyakat és extra....
2026.06.13
Miközben szokásos párbaját vívja a BMW és a Mercedes, közben a pást szélén vár az újabb döntős,....
2026.06.13
A szlovén kormány újabb hat hónappal meghosszabbította az üzemanyagárak szabályozását, így a 95-ös....
2026.06.13
A BYD újabb fontos mérföldkőhöz érkezett az önvezető technológiák fejlesztésében: bemutatta saját....
2026.06.13
A Mercedes brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Katalán Nagydíj szombati időmérő edzését, így a....
2026.06.13
A világ legnagyobb autógyártója elkötelezett az európai autóipar versenyképességének és....
2026.06.13
Kiskorúaknak teljes tiltás, kötelező sebességkorlátozó és biztosítás — Görögország és Ciprus is....
2026.06.13
Egy magyar és egy román rendszámú kamion ütközött össze szombaton kora reggel Csehországban, a....
2026.06.13
A Mercedes brit versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Katalán Nagydíj szombati, harmadik....