sleeper

Báránybőrbe bújt farkas – a 280 lóerős, V6-os Toyota Blade Master története

2026.09.02.

Ebben az ártalmatlan külsejű ötajtós Toyotában 3,5 literes V6-os motor dolgozik 280 lóerővel, és hozzá hatfokozatú automata váltó jár. A Blade Master annak a bizonyítéka, hogy közel húsz évvel ezelőtt a Toyota mérnökei lexusosították a japán belpiacos Aurist. Kár, hogy Európába sosem jött ez a modell.

 

Olyan Toyotáról lesz most szó, amelyet Európában soha nem forgalmaztak, sőt, nem is nagyon hallottunk róla. A Toyota Blade Master JDM, azaz japán belpiacos modell volt. Ám ha megnézzük a képeket, gyanúsan ismerős autót látunk. Mintha az első generációs Auris enyhén módosított verzióját néznénk, amelyre ráírták, hogy Blade.

A hasonlóság nem véletlen. A 2006 végén bemutatott Blade az Auris közeli rokona volt, de a Toyota jóval előkelőbb autónak szánta: saját megfogalmazásuk szerint a márka legmagasabb osztályú ferdehátúját akarták megalkotni kompakt méretben a luxusszedánok kényelmével és minőségével. Alcantara és bőr, igényes anyagok, gazdag felszereltség került bele, miközben megmaradt könnyen kezelhető ötajtósnak.

A méretei is azt mutatják, hogy nem valami álruhás középkategóriásról beszélünk: a Blade 4,26 méter hosszú és 1,76 méter széles, tengelytávja 2,6 méter. Vagyis nagyjából akkora helyet foglal az úton, mint a nálunk is jól ismert korabeli kompaktok, például a Toyota Auris.

A Toyotánál gondoltak egy merészet, és farkast bújtattak a Blade báránybőrébe. Augusztusban bemutatták a Blade Master és Master G változatokat, amelyekbe sikerült beépíteniük a 3,5 literes 2GR-FE jelű V6-ost. A motor 280 lóerőt és 344 Nm nyomatékot adott le, ráadásul mindezt az első kerekekre szabadította rá. Kézi váltó nem volt: a V6 mellé hatfokozatú automata járt, amelynek fokozatait a vezető a kormány mögötti fülekkel is kapcsolgathatta.

A műszaki módosítások persze nem értek véget a szokatlanul nagy motor beépítésével. A potens Master futóműve új hangolást kapott, nagyobb, 16 colos tárcsafékeket szereltek rá, és 17 colos kerekeken futott. A Blade már eleve kettős keresztlengőkaros hátsó futóművet kapott, a V6-os változatot pedig úgy faragták tovább, hogy a Toyota szerint a teljesítmény mellett a kulturált rugózás és a csendes utazás is megmaradjon.

 

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

RSS kategória (Hírstart tematika): 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.15
Japánban van olyan rendőrőrs, ahol nem feltétlenül a sziréna hangjától kezd el gyorsabban verni az....
2026.09.15
A Peugeot nem egyszerűen megújítja európai kínálatát, hanem vezető szerepre tör a Stellantison....
2026.09.15
A General Motors Luca Patrignanit nevezte ki új európai ügyvezető igazgatójának.   ..
2026.09.15
Összeütközött három személygépkocsi az M0-ás autóúton, az M5-ös autópálya felé, Szigetszentmiklós....
2026.09.15
Az Audi öthengeres motorjának története 1976 augusztusában kezdődött a második generációs Audi 100....
2026.09.15
A Datahouse adatai szerint idén az első nyolc hónapban 110 ezer 550 új személygépkocsit és....
2026.09.15
A modern csatatér fogalom drámaian átalakult, és az európai hadseregeknek egy jövőképes, közös....
2026.09.15
Bemutatkozott a Dacia Spring második generációja, amely az elődjénél tágasabb, erősebb és modernebb....
2026.09.14
Mi lenne, ha a Polót és a Golfot kereszteznénk? És ugyanez elektromosban? Na, itt is a Volkswagen....
2026.09.14
Az ABB ma jelentette be, hogy technológiai partnerségre lépett a Ferrari Hypersaillel, amelynek....