jég

A befagyott Balti-tengeren

2014.02.12.

Nem szabad óránként 30 kilométeres sebességgel haladni, a biztonsági övet nem kell bekapcsolni, és legjobb a hivatalosan kijelölt utakat használni - ezek a legfontosabb előírások, amelyeket az észtországi gépkocsivezetőknek be kell tartaniuk, ha használni akarják a Balti-tenger jegén kialakított "autópályákat".

Három észtországi sziget, Saaremaa, Hiiumaa és Vormsi lakói  nem panaszkodnak a télre. A Balti-tengernek ez a része ugyanis télen  rendszeresen befagy. Olyan vastag jégréteg képződik, hogy autóval is  nyugodtan rá lehet hajtani - jelentette kedden honlapján a TVN24  lengyel hírtelevízió.  
   

Az észt közútkezelő igazgatóság három hivatalos balti-tengeri  útvonalat jelölt ki, amelyeken naponta megvizsgálja a jégtakaró  vastagságát. Akár szárazföldön, a jégen is be kell tartani bizonyos  szabályokat. A fel- és lehajtásnál ellenőrző pontokat állítottak  fel, ahol feljegyzik a gépkocsik rendszámát és az utasok számát.  Erre azért van szükség, hogy tudják, az autók megérkeztek a  célállomásra.  

A jégen 10-20 vagy 40-70 kilométeres sebességgel szabad  közlekedni, sem gyorsabban, sem lassabban, mert a jármű rezgése  megrepesztheti a jeget. Nem kell ellenben bekapcsolni a biztonsági  övet. Ennek biztonsági oka van: ha a kocsi alatt beszakadna a jég, a  legfontosabb, hogy az utasok mielőbb kijussanak a járműből.  

Nem minden szigetlakó tartja magát a hivatalos utasításokhoz, és  nem a kijelölt hivatalos utakat használja.  

"Ezek az utak fontosak számunkra, mert szabadságot adnak nekünk.  Akkor hajtunk rá, amikor tetszik" - mondta az egyik szigetlakó.  Mindenesetre a "vad" autóutak kockázatosabbak a hivatalosaknál. 

Statisztikai adatok szerint egy-egy hétvégén akár 500 autó is  használja a 10 kilométeres pályát a befagyott Balti-tengeren. Ha  vastag a jégréteg, az utak március közepéig is nyitva maradnak az  autósok számára.

MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.20
Dízeles, manuális váltós, kényelmes és még elég extrás is. A Caravelle hozza, amit várunk tőle. ..
2026.09.20
Olykor 25–30 év gyakorlás sem elég, hogy valaki Takumi lehessen, és a rendszeres vizsgák is komoly....
2026.09.20
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe: Kérdés a tizedeshez. ..
2026.09.20
A Központi Statisztikai Hivatal és a Hasznaltauto.hu legfrissebb, augusztusi közös statisztikája....
2026.09.20
Nemcsak az amerikai autók, hanem a kamionok is más, markáns koncepciót képviselnek az európaival....
2026.09.20
A Magyar Suzuki és az Ipsos országosan reprezentatív kutatása szerint a magyar közlekedők többsége....
2026.09.20
Egy töltéssel a csehországi gyártól Amszterdamig ment az elektromos SUV. ..
2026.09.20
Szeptember 21-től, hétfőtől forgalomkorlátozásra kell készülni az Erzsébet híd két budai lehajtóján....
2026.09.20
A modern Superb négy generációjából világszerte közel 1,8 millió járművet adtak át az ügyfeleknek. ..
2026.09.20
A svéd autógyártó, a Volvo bejelentette, hogy 2027. március 1-jén bezárja stockholmi irodáját a....