Opel Astra

Befutott az elektromos Opel Astra

2023.01.15.

Nem az volt a kérdés, hogy jön-e, hanem, hogy mikor kapja meg a Peugeot e-308 elektromos hajtását az Opel Astra is.

Még szeptemberben jelentette be a Stellantis, hogy érkezik a teljesen elektromos Peugeot e-308 és e-308 SW, tehát ferdehátú és kombi karosszériával is elérhető lesz. Ahogy várható volt, nem kellett sokat várni, hogy az immáron testvérmodell Opel Astra is megkapja ugyanezt a hajtásláncot, természetesen szintén kétféle karosszéria kialakításban. Ezzel ráadásul a Astra Sports Tourer Electric lesz a német márka első villanyos kombija. Ahogy azt elvárnánk az Opeltől, szinte ugyanúgy fognak kinézni az elektromos, mint a hagyományos motorral hajtott modellek. Mindössze a zártabb hűtőrács, a csomagtartón lévő e betű és a kipufogó hiánya árulkodhat majd arról, hogy itt egy tisztán elektromos modellről van szó.

154 lóerőt teljesít majd az előre szerelt villanymotor, illetve 270 Nm nyomatékot. Noha előbbi érték ugyanaz, mint a Peugeot e-308 esetében, a nyomaték 10 Nm-rel több valamiért. Itt is lesznek Eco, Normal és Sport módok, ugyanakkor a csúcssebességet 170 km/h-ban határozták meg. Így talán könnyebb lesz tartani a WLTP-ciklus szerint mért 416 km hatótávot, amihez egy 54 kWh-s lítium-ion akkumulátorról táplálja és tárolja a kraftot. Noha itthon nincs belőle sok, de például egy 100 kWh-s DC töltőről akár fél óra alatt fel lehetne tölteni 80%-ra az elektromos Astrát, és ahogy a legtöbb modern villanyautónál, itt is a padlólemezbe kerül az akkumulátorcsomag.

Hogy vonzóvá tegyék őket a vásárlók számára, alapáron is emberes ellátmány kapnak majd a villany-Astrák. Élből 18-colos könnyűfém felnikkel és GS Line sportosított lökhárítókkal érkeznek majd, odabent AGR-tanusítványos ülések vagy opcionálisan alcantara borítású sportülések is lehetnek, és persze nem maradnak el a 10-colos kijelzők sem a műszerfalon. Szintén felármentes lesz az Intelli-Drive 2.0 assziszents rendszer, benne az adaptív Intelli-Lux LED Pixel fényszórókkal. Az új elektromos Opel Astra modellcsalád 2023 tavaszától lesz rendelhető, árazásukat is ekkortájt ismerhetjük majd meg.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.06.23
A heti rajzunk készítője Kelemen István. Rajzának címe: Ez már a harmadik a héten. ..
2024.06.23
Nem tudja vagy nem akarja használni a légkondicionálót? Íme néhány hasznos tipp és trükk az autó....
2024.06.23
A címvédő, háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull holland pilótája nyerte a Forma-1-es....
2024.06.23
A világ legkékvérűbb járműflottáját csak minősített cég ápolhatja. ..
2024.06.23
A Toyota célja a dedikáltan akkumulátoros elektromos bZ4X modellel, hogy új mércét állítson fel a....
2024.06.23
Hajnalban az M7-es autópálya Budapest felé vezető oldalán, Kőszárhegy térségében a fehér Mercedes....
2024.06.23
A SURFACING, amely a fenntartható energia, a víz és a fény találkozásában rejlő harmónia, valamint....
2024.06.23
Visszatért a Nissan a családi autók piacára: a Townstar személyszállító változata kiváló mobilitási....
2024.06.23
Az autózás világában meglepő partnerséget kötött a Peugeot és a Lego. Egy különleges verseny....
2024.06.23
- A Nyugat-Európából hazatérő vendégmunkások és a nyaralni induló turisták miatt erős forgalom....