Ford

Bemutatkozott az új Ford Fiesta WRC

2016.12.13.

Az M-Sport a Hyundai után másodikként mutatta be az új szabályok szerint épített, 380 lóerős Fiesta WRC-t.

Nemrég mutatkozott be a Ford Fiesta ötödik nemzedéke, és már a versenyváltozatát is megismerhettük, az M-Sport ugyanis bemutatta a belőle készített, 2017-es WRC autót. Az elmúlt hónapokban több mint 6000 km-t tesztelték az autót, ebben benne vannak azok a kilométerek is, amit a Volkswagen kiszállása miatt munkanélkülivé lett négyszeres világbajnok, Sebastien Ogier ment vele, hogy megtudja, milyen lett. Az autó a szabályváltozásoknak megfelelően 380 lóerős 1,6-os turbómotort kapott, nagyobb lett a leszorítóereje, és már aktív középső differenciálmű osztja el a nyomatékot a két tengely között.

„Miután én is kipróbáltam az autót, őszintén mondhatom, hogy ez a legjobb autó, amit valaha készítettünk” – nyilatkozta Malcolm Wilson, az M-Sport vezetője. „Izgalmas vezetni, fantasztikus a hangja, és szenzációsan néz ki. Minden csapat a nulláról kezdte a fejlesztést, bízom benne, hogy ismét egy olyan autót alkottunk, ami képes lesz beleszólni a világbajnoki címért folytatott küzdelembe. Az autó több mint 95 százalékát a nulláról kezdtük el tervezni, a csapatom minden megkapott a tervezés során, amire szüksége volt. Nem spóroltunk semmin sem, egy cél lebeg a szemeink előtt, hogy az első futamtól kezdve visszatérjünk a dobogó legfelső fokára” – tette hozzá Wilson.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.02.24
Az olasz cég még örömtelibbé, még karakteresebbé, még színesebbé teszi legikonikusabb elektromos....
2026.02.24
Közel ezer gyorshajtót mértek be egyetlen hét alatt a rendőrök Bács-Kiskun megyében. ..
2026.02.24
A Wizz Air a héten szerda éjjel és csütörtök reggel között átmenetileg szünetelteti a foglalási és....
2026.02.24
Nulláról újragondolva született meg a Volkswagen T-Roc második generációja. Izgalmas a formavilága....
2026.02.24
Füstölni, majd égni kezdett egy személygépkocsi motortere az M3-as autópályán, de szerencsére....
2026.02.24
Negyedik egymást követő évben kapnak eredményrészesedést a kecskeméti Mercedes-Benz Gyár dolgozói....
2026.02.24
Újabb kínai márka jelenik meg a magyarországi újautó-piacon: a modellek értékesítése a tervek....
2026.02.24
Így működik a spray viasz.   ..
2026.02.23
Néhány hónappal 80. születésnapja előtt Ausztráliában elhunyt Paul Halstead, aki két dologról volt....
2026.02.23
Firenze önkormányzata bejelentette, hogy április elsejétől betiltja az elektromos rollerek bérlését....