SsangYong

Bemutatkozott a Ssangyong legkisebb SUV-ja

2015.01.14.

A Tivoli többek között a Nissan Juke és az Opel Mokka vetélytársa lesz, amikor nyáron elkezdődik az európai forgalmazása.

Szöülban mutatták be a Ssangyong legújabb modelljét, ami nagy, nemzetközi autószalonon először Genfben lesz látható március elején. Azért fontos modell a Tivoli, mert ez az első típus, amit a Ssangyong már az új tulajdonos, az indiai Mahindra & Mahindra felügyelete alatt készített el.

A koreai SUV tetszetős vonalvezetésű karosszériát kapott, amin jól mutatnak a ledes nappali fénnyel ellátott, szögletes fényszórók, az erősen domborított hátsó sárvédők és a feketére fújt A-oszlopok is. Kétféle 1,6 literes motorral lehet majd megvenni a Tivolit, az egyik benzines és 126 lóerős, a másik egy egyelőre még ismeretlen teljesítményű közös nyomócsöves turbódízel.

Előbbit hatfokozaú kézi vagy az Aisintől vásárolt hatfokozatú automatikus váltóval lehet párosítani, előbbivel 8,1 liter az átlagfogyasztása. Egyelőre még csak fronthajtással vásárolhatják meg a koreai vevők a kocsit, de nyárra, az európai forgalmazás kezdetének idejére elkészül a feláras, automatikus összkerékhajtás is. Fronthajtással 1270 kilogrammot nyom a mérlegen a kocsi, amihez az automatikus váltó 30 kilogrammot tehet hozzá.

A 423 literes csomagtartó nagynak számít a kis szabadidő-autók között, a Ssangyong szerint három teljes méretű golftáskát simán el tud nyelni. Ha nem elég ennyi hely, a hátsó ülések lehajtásával sík rakodófelület jön létre. Valószínűleg nem lesz helyhiány a második sorban, mert a 2,6 méteres tengelytáv tekintélyes méretű egy a 4,2 méternél rövidebb hosszhoz képest.

Az elektronikus kormányszervo rásegítésének erősség három fokozatban állítható (normál, komfortos, sportos), ezen kívül a szériafelszereltséghez tartozik a 7 colos érintőképernyő, az automatikus légkondicionáló, a kulcs nélküli rendszer és a tolatóradar is. Felárért még napfénytetőt, esőérzékelőt, tempomatot, automatikusan felkapcsolódó fényszórókat és automatikusan elsötétedő belső tükröt lehet majd vásárolni.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.03
A konstruktőri versenyben címvédő, legutóbbi hat idényben első Toyota két háromfős csapattal és más....
2026.11.03
Sorban harmadik alkalommal bizonyult a legjobbnak a J.D. Power autóipari márkahűség-kutatásában a....
2026.11.03
Kaposváron és Szegeden már helyi szabályok korlátozzák az elektromos rollerek használatát a....
2026.11.03
Kényelmesebb utazás, több hely a csomagoknak: novembertől új, kifejezetten a repülőtérre tartó....
2026.11.03
Pierre Leclercq-et nevezték ki az Opel és a Vauxhall tervezési igazgatójává (Head of Design)....
2026.11.03
Elismerően nyilatkoztak a Forma-1-es versenyzők a vasárnapi Mexikói Nagydíjon harmadik Andrea Kimi....
2026.11.03
Folytatódik a burkolatjavítás az M0-s autóúton és az M7-es autópályán hétfőtől. A Magyar Közút....
2026.11.03
Megkezdődött a bécsi Ringstraße fokozatos átalakítása. A cél, hogy a gyalogos- és kerékpáros-....
2026.11.02
Az elektromos kamionok elterjedését nemcsak a töltőpontok számának növelése, hanem azok megfelelő....
2026.11.02
Az ausztrál Headspace Campers műhely alakította át komoly expedíciós járművé a furgon aktuális....