dél-koreai autó

Bemutatták az Ioniq 9-et: hét ülés, nagy hatótáv

2024.12.31.

A világ elé tárta a Hyundai a nagysikerű Ioniq-sorozat legújabb és legnagyobb képviselőjét: az Ioniq 9 szinte mindenben különbözik az elődjeitől, de leginkább abban, hogy hétszemélyes, azaz náluk jóval nagyobb.

A premiert a Los Angeles-i Autószalonon tartották meg nagy érdeklődés mellett, hatalmas várakozás után. Mondhatjuk máris az autót a kelendő és népszerű Ioniq-széria zászlóshajójának.

Megkülönböztető jellemzője, hogy ebben az Ioniqban hét teljes értékű ülés van három sorban elhelyezve, ráadásul a második és harmadik üléssor egymással szemben fordítható, az utasok iszogathatnak, kártyázhatnak, monopolizhatnak, míg halad az autó a kitűzött célállomás felé.  Az ülésforgatáshoz meg kell állni, menet közben erre nincs lehetőség. Viszont hallatlanul hasznos, hogy hatülésessé alakítható át, amiből a csomagtér nyerészkedik.

A fedélzet úgy visel el hét ülést, hogy az autó hossza meghaladja az öt métert, vagyis az Ioniq-család leghosszabbikával van dolgunk. Az autó 1,98 méter széles, 179 magas, tengelytávja pedig 3,13 méter.

Az akkumulátoros crossover vagy inkább kisbusz E-GMP elektromos platformra épül, hasonlóan a Hyundaihoz ezer szállal kötődő Kia termékéhez, az EV9-hez.

Az autó három változatban kerül piacra, ezek hatótávolságban és teljesítményben egyaránt különböznek egymástól. A Long Range alapváltozat egy 215 lóerős villanymotort kap, egy töltéssel 539 kilométert tesz meg. Az összkerekes Long Range el van látva még egy elektromos motorral, s így az összteljesítményük 310 lóerő, amire támaszkodva 6,7 másodperc alatt gyorsul fel százra, közel három másodperccel hamarabb éri el ezt a határt, mint az egymotoros változat. A nagyobb teljesítményű Performance változat szintén kétmotoros, csak érezhetően még erősebb, 430 lóerős, ami arra elég, hogy az autót közel öt másodperc alatt gyorsítsa fel százra.

Az utóbbi verzió hatótávja hírek szerint 610 kilométer körül alakul, de mindhárom modifikáció 110,3 kWh-os akkumulátort használ.

A Hyundai Ioniq 9 dizájnja meglehetősen „jövőbenézőre” sikerült, már csak azért is, mert a karosszéria festéséhez használt festék abroncsok újrahasznosításából nyert alkotórészeket tartalmaz. Ezzel az adalékkal a színpaletta 16 színt tartalmaz.

Az új autó az egyedi dizájn és a fejlett technológia elegye. Kívül süllyesztett kilincs, digitális visszapillantó tükör van. Belső dekorációhoz bőrt, gyapjút és polietilén-tereftalát szövetet használnak. Az alapfelszereltséghez tartozik a 12 colos virtuális műszerfalat, s a vele azonos méretű érintőképernyős multimédia-rendszer és nyolc hangszóró (a 14 hangszórós Bose akusztika opcionális).

A Hyundai Ioniq 9 értékesítését 2025 elejére, Európában inkább nyárra tervezik. Az alapváltozat ára harminc, a Performance verzióé pedig harminchárom millió forint körül alakul.

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.12.07
Továbbra is az M4 Sport közvetíti a Forma-1-es világbajnokságot Magyarországon. Az erről szóló....
2025.12.07
Az ETSC közlekedésbiztonsági szakértői szerint az egyre növekvő SUV-méretek fatális gázolásokat,....
2025.12.07
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe: A Mikulás sem kivétel. ..
2025.12.07
Taxiként és rendőrautóként, valós körülmények között vizsgázik a Toyota Crown Sedan FCEV. ..
2025.12.07
Különleges Mikulás ajándékkal köszöntötte a tekintélyes, és népszerű motoros túra magazin, a R....
2025.12.07
Pályafutása első Forma-1-es világbajnoki címét nyerte vasárnap Lando Norris, a McLaren brit....
2025.12.07
A Wizz Air három debreceni járatát is újraindítja a 2026-os nyári menetrendi időszakban, így Tel....
2025.12.07
Az egyik eset Angyalföldön, a másik Szentgotthárdnál történt – közölte az Országos....
2025.12.07
A teherfuvarozást érintő úthasználati díjakról szóló átfogó intézkedéscsomag célja mindenekelőtt a....
2025.12.07
A japán gyártó sportrészlege, a Toyota Gazoo Racing (TGR) elmélyíti a két éve kezdett....