hibrid

Bivalyerős hibrid rendszert mutatott be a BMW

2014.11.27.

A német gyártó egy 5-ös GT-be építve leplezte le a 680 lóerős konnektoros hibrid hajtásláncát.

A BMW minden évben megrendezi az innovációs napokat, az idei rendezvényen az új hibrid hajtásrendszerek álltak a középpontban. A Power eDrive rendszerrel ellátott 5-ös GT-ben a kétliteres 231 lóerős benzines turbómotor mellett még két villanymotor felelős a hajtásért, utóbbiak a BMW i3 szinkronmotorjának a módosított változatai. A rendszer összteljesítménye eléri a 680 lóerőt, az össznyomatéka pedig az 1015 Nm-t, tehát hasonló erőt biztosít, mint a Tesla Model S tisztán elektromos hajtása.

Az egyik, 204 lóerős villanymotor a nyolcfokozatú automataváltó házába van beépítve, oda, ahová normál esetben a nyomatékváltó kerülne, a másik, 272 lóerős villanymotor pedig közvetlenül a hátsó tengelynél lett elhelyezve, ahonnan természetesen a hátsó kereket hajtja egy második sebességváltón keresztül. A villanymotorok egy 20 kilowattóra teljesítményű lítium-ion akkumulátorból nyerik az energiát, amelyet a hátsó ülések alatt helyeztek el a mérnökök. A töltés történhet konnektorból, de menet közben, a benzinmotor által is, amely ilyenkor generátor üzemmódra kapcsol. Mivel a hajtásért az esetek nagy részében a villanymotorok felelnek, a 70 literes tankot 30 literesre csökkentették. Elektromos hajtással 100, hibrid hajtással 595 km a kocsi hatótávolsága.

Padlógáz esetén azért a benzinmotor is bekapcsolódik a hajtásba az első kereket hajtva, így ideiglenesen összkerék-meghajtásúvá téve az autót. De az összkerék-meghajtás tisztán elektromos módban is lehetséges, a váltóba beépített gyengébb villanymotor segítségével, amely szintén az első kereket hajtja a nyolcfokozatú automataváltón keresztül.

Az új konnektoros hibrid hajtáslánc a 2017-ben érkező X7-es szabadidő-autó mellett a következő 7-esben, az X5-ösben és az X6-osban is megjelenhet. Nagy valószínűséggel a Rolls-Royce Ghost következő nemzedéke is a Power eDrive hajtásláncot kapja majd meg, hasonlóan a brit luxusmárka készülőben lévő első szabadidő-autójához.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.31
Az önvezető autók a tapasztalatok alapján a közlekedésbiztonság szempontjából is nagy előrelépést....
2026.08.31
Drámai balesetet rögzített egy autópálya forgalomfigyelő kamerája. A felvételt az MKIF Zrt. tette....
2026.08.31
Harmadik évébe lépett az FTC női kézilabdacsapata és a Toyota márkakereskedő együttműködése. A 2026....
2026.08.31
A Toyota 23 éves finn versenyzője zsinórban harmadszor győzött. Ezúttal a Paraguay-ralin lett első....
2026.08.31
Horizontális finanszírozási céllá válhat a közlekedésbiztonság az Európai Unió 2028 és 2034 közötti....
2026.08.31
Texas leállítja a mesterséges intelligenciával (MI) felszerelt újgenerációs közlekedési kamerák....
2026.08.31
Az első futamot megnyerte, a másodikon pedig másodikként ért célba a hétszeres Európa-bajnok Kiss....
2026.08.31
Egy újabb példa rá, hogy mennyire másképp gondolkodnak az akkumulátor gyártásról a kínaiak. ..
2026.08.30
Játékosan és élménnyel gazdagodva tanulni a biztonságos közlekedést, erről szól ez a kiállítás. ..
2026.08.30
Egy BMW-vezető állítólag azt állítja, hogy a fiatalabb vásárlók a fizikai gombok és kapcsolók....