dugó

Biztonsági folyosó a dugóban - életeket menthet!

2025.07.30.

Az osztrák és német autópályákon már jó ideje láthattuk, ha feltorlódik a forgalom, és hallani a mentő-rendőr-tűzoltó szirénát, az ezer autóvezető egy emberként félrehúzódik, és megnyitja a biztonsági folyosót. Közben pedig bekapcsolja a vészvillogót.

Ez a gyakorlat nálunk is egyre inkább terjed, de nem árt átismételni, hogyan is kell kialakítani azt a biztonsági folyosót?

A szabály nagyon egyszerű. A belső (bal szélső) sávban haladóknak balra, az összes többi sávban haladóknak pedig jobbra kell húzódniuk. És ilyen esetben igenis szabad belógni a szomszéd sávba, sőt kötelező is.

Magyarországon egyébként 2012. szeptember elseje óta hatályos az a rendelkezés, amely a két, vagy több forgalmi sávval rendelkező autópályán, vagy autóúton biztonsági folyosó kialakítására kötelezi a közlekedőket, amennyiben ott torlódás keletkezik.

A KRESZ előírása szerint a biztonsági folyosót kizárólag a megkülönböztető jelzéseit használó, a mentést végző, az útkarbantartási, úttisztítási feladatot végző, valamint a forgalomellenőrző járművek vehetik igénybe.

Az így kialakított szabad folyosó akár 40 százalékkal is megnövelheti a súlyos balesetben megsérült személyek túlélési esélyeit, hiszen lehetőség nyílik a sürgősségi ellátás és az orvosi segítségnyújtás mielőbbi megkezdésére. Arról nem is beszélve, hogy ezáltal a forgalom újbóli megindulására is előbb nyílik lehetőség.

Érdekes, hogy a jogszabály nem írja elő, hogy a torlódást látva kapcsoljuk be a vészvillogót, pedig az ember így tudja figyelmeztetni a mögötte jövőket, hogy bajt észlelt, így ők időben fékezhetnek, és nem futnak bele az előttük állókba.

Márpedig minden évben előfordulnak ilyen balesetek. (A napokban a nagyvárosi dugókról is írtunk, cikkünket itt olvashatja.)

Forrás: dasblog.hu

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.02
Az elektromos kamionok elterjedését nemcsak a töltőpontok számának növelése, hanem azok megfelelő....
2026.11.02
Az ausztrál Headspace Campers műhely alakította át komoly expedíciós járművé a furgon aktuális....
2026.11.02
Csökken 0,1 centtel a 95-ös oktánszámú benzin szabályozott ára kedden Szlovéniában, míg a dízel és....
2026.11.02
Bombafenyegetés miatt a Magyar Honvédség egyik Gripen vadászgépe biztosította hétfőn egy....
2026.11.02
Miért érdemes most borosüveg parafadugót tenni az autóba? – teszi fel a kérdést az osztrák heute.at....
2026.11.02
A Nagy Imre út Vasvári Pál utca és Szauter utca közötti szakaszán új, osztott gyalog- és kerékpárút....
2026.11.02
A közlekedés határokon átnyúló jellege miatt az automatizált / autonóm járművek tömeges forgalomba....
2026.11.02
Halálos kimenetelű közlekedési baleset történt hétfőn délelőtt a Vas megyei Bögöte közelében -....
2026.11.02
A 15 éves Magyar Gumiabroncs Szövetség (HTA) október 30-ai közgyűlése újabb ötéves időszakra....
2026.11.02
Akár 10 000 eurós büntetés is sújthatja azokat az autósokat, akik Ausztriában nem készítik fel....