biztosítás

A biztosítók felkészültek az online köthető kgfb szerződések bevezetésére

2017.10.10.

A biztosítók jó része már felkészült az online kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) szerződések bevezetésére - mondta Gilyén Ágnes, a Magyar Biztosítók Szövetségének (Mabisz) szóvivője kedden az M1 aktuális csatornán.

Hozzátette: már a parlament előtt van egy törvénymódosítás, amelyet ha elfogadnak akkor a jövőben a kgfb törvényből kikerül majd az a rendelkezés, hogy "a biztosítási szerződés a felek írásbeli megállapodásával jön létre". A döntés lényege, hogy a törvénymódosítást követően már írásbeliség és papír nélkül is lehet majd kgfb szerződést kötni, illetve felmondani - közölte a szóvivő.

Jelenleg ha valaki az interneten köt biztosítást, akkor a szerződést ki kell nyomtatni és aláírva vissza kell küldeni a biztosítóhoz, a törvénymódosítás elfogadása után azonban a szerződés visszaküldésére már nem lesz szükség - mondta Gilyén Ágnes.

Kiemelte: több mint 4,8 millió kgfb szerződés van a piacon és ha az új rendelkezés életbe lép, akkor az minden kötelező gépjármű-felelősségbiztosításra vonatkozni fog. A törvénymódosításnak elsősorban a magánszemélyek és személyautók esetében van jelentősége.  

Gilyén Ágnes szólt arról is, hogy ez a módosítás lényegesen egyszerűsíti az alkusz cégek munkáját, ugyanis a törvénymódosítást követően már az alkusz cégnek sem kell majd faxon vagy szkennelve a megbízási szerződést eljuttatni, ez digitálisan megoldhatóvá válik. Ennek következtében pedig csökkenek majd az alkusz cégek adminisztrációs költségei is.  

A Mabisz szóvivője szerint a kgfb szerződéseknél az online ügyintézés vélhetően csökkenti majd az árakat, ugyanakkor megjegyezte, hogy a papír alapú ügyintézés is megmarad, az online szerződéskötés egy lehetőség.

MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.02
Bombafenyegetés miatt a Magyar Honvédség egyik Gripen vadászgépe biztosította hétfőn egy....
2026.11.02
Miért érdemes most borosüveg parafadugót tenni az autóba? – teszi fel a kérdést az osztrák heute.at....
2026.11.02
A Nagy Imre út Vasvári Pál utca és Szauter utca közötti szakaszán új, osztott gyalog- és kerékpárút....
2026.11.02
A közlekedés határokon átnyúló jellege miatt az automatizált / autonóm járművek tömeges forgalomba....
2026.11.02
Halálos kimenetelű közlekedési baleset történt hétfőn délelőtt a Vas megyei Bögöte közelében -....
2026.11.02
A 15 éves Magyar Gumiabroncs Szövetség (HTA) október 30-ai közgyűlése újabb ötéves időszakra....
2026.11.02
Akár 10 000 eurós büntetés is sújthatja azokat az autósokat, akik Ausztriában nem készítik fel....
2026.11.02
Magyarország területén 2026. október 30-án 0 óra és 2026. november 1-én 24 óra közötti időszakban a....
2026.11.02
Megrázó szombat esti tragédia a Revúca és Muránska Dlhá Lúka közötti úton: egy személyautó egy álló....
2026.11.02
Újabb használatiminta-oltalmat szerzett a győri Széchenyi István Egyetem, amelynek kutatói ezúttal....