bubi

BKK: a BuBi már-már közlekedési rendszerváltás

2015.09.09.

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) vezérigazgatója szerint a Mol BuBi közösségi kerékpáros rendszerrel olyan közlekedési módot honosítottak meg Budapesten, amely új keretbe helyezi a közlekedési rendszerről gondolkodást.

Dabóczi Kálmán a rendszer indításának első évfordulóján Budapesten azt mondta, a régi rendszerben autósok, kényszerből a tömegközlekedést választók és gyalogosok voltak, a közlekedési nemek között pedig nem volt "átjárás", de a Mol BuBival alternatívát adtak a közlekedőknek, akik kiegészítő eszközként használják a szolgáltatást.


Az első évben 815 ezer bérlés volt, 22 ezer felhasználót regisztráltak, és naponta több ezerszer bérlik ki az almazöld kerékpárokat átlagosan 15 percre. Olyan balesetről a BKK-nak nincs tudomása, amelyben a közösségi kerékpáros rendszert használók érintettek voltak, és fontos eredményként említette, hogy nem lopják a bicikliket.

Dabóczi Kálmán azt is elmondta, hogy a Mol BuBinak közösségszervező feladata is lett: sokszor baráti társaságok közösségi élményként bérlik ki a kerékpárokat és járják velük a várost. A további fejlesztés a vezérigazgató szerint akkor lesz eredményes, ha a város kerékpáros infrastruktúráját is javítják és a közlekedési kultúrát is fejlesztik. Hozzáfűzte, hogy több állomás létesítéséhez piaci szereplők jelentkezését is várják, hogy ne kelljen az uniós pályázatokra, évekig elhúzódó tervezési ciklusokra várni.

A Mol BuBi rendszert hosszas tesztelési időszakot követően 2014. szeptember 8-án indították el, az első hónapban majdnem négyezren váltottak bérletet. A legutóbbi, nyári bővítés után jelenleg a város 11 kerületében 96 gyűjtőállomás, 2109 dokkoló és 1150 kerékpár használható.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.05
A Nyíregyháza felé vezető oldalon, a 26-os kilométernél egy kisbusz és egy személykocsi rohant....
2026.11.04
Az Európai Parlament környezetvédelmi szakbizottsága (ENVI) szerdán megszavazta az új....
2026.11.04
Újra egy franciát kóstolunk, nem is kell olyan messzire visszanyúlni az időbe, pár éve már itt az....
2026.11.04
Összeütközött két személykocsi és egy kisteherautó az M1-es sztráda Budapest felé vezető oldalán,....
2026.11.04
Az e-rollerrel balesetet szenvedők száma 10 százalékkal emelkedett idén 2025-höz képeset, és a 14....
2026.11.04
A Nemzeti Koncessziós Iroda (NKI) elnöki tisztségére meghirdetett nyílt pályázatra összesen 14....
2026.11.04
Talán még Ferjáncz Attila is elégedetten csettintene, ha meglátná a rali legenda újragondolását. ..
2026.11.04
A Honda a mobilitás számos területét átfogó bemutatóval érkezett az EICMA 2026 kiállításra. A....
2026.11.04
Mi köze van a Toyotának Claude Monet-hoz és a japán fametszetekhez? Yokohamában erre ad választ a....
2026.11.04
Kevés olyan elektromos jármű akad, amelynek láttán még azok is felkapják a fejüket, akiket....