BKK Zrt.

A BKK egyeztetést kezdeményez a kormányhivatallal a járatsűrítésről

2020.12.05.

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) értetlenül áll az előtt, hogy a Fővárosi Kormányhivatal - immáron negyedszer - ismét visszautasította a cég járatsűrítési tervét, ezért személyes egyeztetést kezdeményeznek.

A BKK az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: november 16-tól, hétfőtől a legnagyobb kapacitással járnak járataik, a jelenleginél több jármű már fizikailag sem áll rendelkezésre.

Hozzátették, nem igaz, hogy nem hajtották végre a kormány járatsűrítésre vonatkozó döntését, és nem adtak át ezzel kapcsolatban dokumentációt a kormányhivatalnak.

Kiemelték, hogy a két lépésben, szeptemberben és novemberben bevezetett járatsűrítésekkel minden "létező és hadra fogható" fővárosi járművet forgalomba állítottak. A rendelkezésre álló maximális járműszám legnagyobb kihasználásával, a jelenlegi helyzetben bevethető összes járművezető foglalkoztatásával a közlekedési cégek elérték a "plafont".

A járatsűrítést a BKK éppen a legnagyobb kihasználtságú gerincvonalakon hajtotta végre: a 3-as és a 4-es metró, az 1-es, a 4-es, a 6-os villamos, a budai fonódó villamoshálózat, a Rákóczi úti tengelyen közlekedő buszok, valamint a nagy kerületközpontokat, lakótelepeket kiszolgáló járatok (9-es, 23-as, 31-es, 32-es, 85-ös, 95-ös, 105-ös, 151-es, 159-es busz, illetve a 76-os és a 79M trolibusz) vonalán.

"Ugyan a novemberi járványügyi szigorítások óta városszerte ismét csökken a járatok kihasználtsága, a Fővárosi Önkormányzat, a BKK és a szolgáltatók számára továbbra is az a legfontosabb, hogy biztonságosan lehessen utazni Budapesten" - hangsúlyozták.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.05
A népszerű Volvo XC40, EX40 és EC40 modellek most még többet kínálnak: a fejlesztések célja, hogy a....
2026.11.05
A Nyíregyháza felé vezető oldalon, a 26-os kilométernél egy kisbusz és egy személykocsi rohant....
2026.11.04
Az Európai Parlament környezetvédelmi szakbizottsága (ENVI) szerdán megszavazta az új....
2026.11.04
Újra egy franciát kóstolunk, nem is kell olyan messzire visszanyúlni az időbe, pár éve már itt az....
2026.11.04
Összeütközött két személykocsi és egy kisteherautó az M1-es sztráda Budapest felé vezető oldalán,....
2026.11.04
Az e-rollerrel balesetet szenvedők száma 10 százalékkal emelkedett idén 2025-höz képeset, és a 14....
2026.11.04
A Nemzeti Koncessziós Iroda (NKI) elnöki tisztségére meghirdetett nyílt pályázatra összesen 14....
2026.11.04
Talán még Ferjáncz Attila is elégedetten csettintene, ha meglátná a rali legenda újragondolását. ..
2026.11.04
A Honda a mobilitás számos területét átfogó bemutatóval érkezett az EICMA 2026 kiállításra. A....
2026.11.04
Mi köze van a Toyotának Claude Monet-hoz és a japán fametszetekhez? Yokohamában erre ad választ a....