felúíjtás

BKV: egy fakocka okozott problémát az egyik új metrószerelvényen

2017.07.26.

A BKV megállapítása szerint nem a szerelvény meghibásodása, hanem egy fakocka okozott problémát az egyik felújított metrószerelvényen szerdán az M3-as vonalán, emiatt nem működött az ajtók állapotát jelző lámpa.

Bolla Tibor, a cég elnök-vezérigazgatója az MTI-hez eljuttatott közleményben azokra a sajtóinformációkra reagált, amelyek szerint szerdán az egyik felújított szerelvény meghibásodott, nem működött az ajtónyitást visszajelző lámpa.

Mint írta, felelős üzemeltetőként a BKV Zrt. az eset után biztonsági átvizsgálásra a telephelyre szállította az érintett vonatot, ahol az orosz és magyar szakértők ellenőrizték a szerelvényt. Az elsődleges vizsgálatok kimutatták, hogy a vonat egyik ajtaja alá egy idegen tárgy (egy fakocka) került, ennek következtében szorult meg az ajtó, ezért nem volt a vezető számára visszajelzés az ajtók zárt állapotáról.

"A védelmi rendszer jól működött, hiszen a vezető számára nem érzékelhető eseményről adott fontos információt, ezzel is támogatva a biztonságos közlekedést" - olvasható a közleményben.

Hozzátették: az eset az utasbiztonságot nem veszélyeztette, a szerelvény a fakocka eltávolítása óta hibamentesen működik, az átvizsgálás után újra forgalomba állt.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.04
A Cadillac Forma–1-es csapatának többségi tulajdonosa, Mark Walter állítólag fontolóra vette....
2026.11.03
A hűvösebb reggelek, a korábbi sötétedés és a változékony időjárás új kihívásokat jelentenek a....
2026.11.03
Robotok és kínaiak törtek be a góliát munkagépek rohamtempóban bővülő piacára.  ..
2026.11.03
A nagysebességű vasúti közlekedés biztonságának megerősítésére irányuló tervet fogadott el a....
2026.11.03
Volt, aki 166 km/h-val futott bele a traffipaxba. ..
2026.11.03
A huszonöt európai ország autóipari szakújságíróiból álló, független zsűri döntése értelmében az....
2026.11.03
Németország egymillió eurós hozzájárulással csatlakozott az Ukrajna Közlekedési Támogatási....
2026.11.03
Tesztüzemre indul Budapesten a 132E vonalán az első, biometán (Bio-CNG) megújuló üzemanyaggal....
2026.11.03
A konstruktőri versenyben címvédő, legutóbbi hat idényben első Toyota két háromfős csapattal és más....
2026.11.03
Sorban harmadik alkalommal bizonyult a legjobbnak a J.D. Power autóipari márkahűség-kutatásában a....