autólopás

Blokkolták a jelet, mégis megtalálták a rendőrök a lopott BMW-t

2018.06.24.

A BRFK Felderítő Főosztályának munkatárasai fél nap alatt megtaláltak egy ellopott autót – írta a police.hu. Igaz, az orgazdáknak ennyi idő is elég volt ahhoz, hogy nekilássanak szétbontani a kocsit.

A megalapozott gyanú szerint a 39 éves piliscsabai S. Zsolt és a 43 éves pilisvörösvári P. Tamás egy pilisvörösvári műhelyben akarta szétszedni, majd eladni annak az autónak az alkatrészeit, amelyet még 2018. június 22-én hajnalban lopott el egy ismeretlen személy Budapest XII. kerületéből. A nyomozás eredményeképpen a BRFK Felderítő Főosztály Gépjármű Bűnözés Elleni Osztály nyomozói néhány órán belül eljutottak a pilisvörösvári műhelybe, ahol az orgazdák a jármű szétbontásán dolgoztak, és olyan technikai eszközt is működtettek, ami az autó által sugárzott jeleket blokkolta. A nyomozók a műhelyben a lopott autón kívül további három, szintén lopásból származó rendszámtáblát is találtak.

A rendőrök S. Zsoltnál és P. Tamásnál később szintén házkutatást tartottak, ahol több mint 100 járműalkatrészt, autólopáshoz használt egyéb eszközöket, valamint egy olyan autót is lefoglaltak, aminek rendszámtáblája és okmányai Csehországban körözés alatt állnak. A két férfit a nyomozók a Budaörsi Rendőrkapitányság járőrei segítségével tetten érték, a helyszínen elfogták és orgazdaság bűntett miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vételük mellett előterjesztést tettek előzetes letartóztatásuk indítványozására. Az ismeretlen autótolvajt továbbra is keresi a rendőrség.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.21
A Toyota egy amerikai szabadalma szerint hidrogénnel táplált gázturbinán dolgozik. Az ötlet elsőre....
2026.07.21
A Magyar Nagydíj hétvégéjén olyasmi történik Budapesten, amire eddig nem volt példa: először lesz....
2026.07.21
Norvégia olyan beruházásba kezdett, amilyen még nem volt a történelemben.   ..
2026.07.21
Több százezer európai Uber-sofőr számára válhat egyszerűbbé az elektrifikált közlekedésre való....
2026.07.21
– A Hyundai Motor Company három díjjal térhetett haza a rangos Red Dot Award: Design Concept 2026....
2026.07.21
Idén először sikerült teljesítenie a Shell Eco-Marathon szigorú műszaki vizsgáját magyar....
2026.07.21
Az ASFINAG ( osztrák autópályafenntartó cég) alkalmazottai tavaly 8900 tonna szemetet gyűjtöttek az....
2026.07.20
Az autóipar új versenyét már nem a motorok vagy az akkumulátorok döntik el, hanem a szoftverek.....
2026.07.20
A Citroën magyarországi importőre a kedvezőbb árfolyamkörnyezetre és az erősödő piaci versenyre....
2026.07.20
Az Audi alapvető stratégiai fordulatot hajt végre jövőbeli modelljeinek fejlesztésében. Az....