autógyártás

A BMW 8 ezer embert vesz fel az idén

2015.03.02.

Minden korábbinál nagyobb szabású létszámbővítést hajt végre az idén a BMW, a német autógyártó cég 8 ezer ember felvételét tervezi 2015-re.

Német lapjelentések szerint a társaság személyzeti vezetője, Milagros Caina-Andree elmondta, hogy a kereslet növekedése miatt a németországi gyárakban és a külföldi telephelyeken is bővítik a létszámot. Bő 5 ezer állást Németországban, 3 ezernél valamivel kevesebb munkahelyet pedig külföldön hoznak létre.

Az állásokat határozatlan időre szóló szerződéssel kínálják, és főleg speciális szaktudással rendelkező munkavállalókat keresnek, köztük takarékos, vagy megújuló energiával működő motorok tervezésében járatos mérnököket és informatikusokat.


Milagros Caina-Andree kiemelte, hogy az informatika egyre fontosabb az autógyártó iparban, és a BMW arra törekszik, hogy saját fejlesztésű szoftvereket használjon. Az információs technológia területének erősítése mellett a nők arányának növelése is kiemelt cél a társaság személyzeti politikájában - tette hozzá.

A BMW évek óta folyamatosan növeli alkalmazottai számát. A cég tavaly 7 ezer dolgozót vett fel, jelenleg több mint 110 ezer embert foglalkoztat. A bajor vállalat 2014-ben értékesítési csúcsot állított fel, az 1916 óta működő cég történetében először adott el 2 milliónál több járművet egy év alatt. A csoporthoz tartozó BMW-ből, Miniből, Rolls Royce-ból és a BMW motorkerékpárokból világszerte 2,1 millió kelt el, ami 7,9 százalékos növekedés 2013-hoz képest.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.31
A Toyota 23 éves finn versenyzője zsinórban harmadszor győzött. Ezúttal a Paraguay-ralin lett első....
2026.08.31
Horizontális finanszírozási céllá válhat a közlekedésbiztonság az Európai Unió 2028 és 2034 közötti....
2026.08.31
Texas leállítja a mesterséges intelligenciával (MI) felszerelt újgenerációs közlekedési kamerák....
2026.08.31
Az első futamot megnyerte, a másodikon pedig másodikként ért célba a hétszeres Európa-bajnok Kiss....
2026.08.31
Egy újabb példa rá, hogy mennyire másképp gondolkodnak az akkumulátor gyártásról a kínaiak. ..
2026.08.30
Játékosan és élménnyel gazdagodva tanulni a biztonságos közlekedést, erről szól ez a kiállítás. ..
2026.08.30
Az első futamot megnyerte, a másodikon pedig másodikként ért célba a hétszeres Európa-bajnok Kiss....
2026.08.30
Egy BMW-vezető állítólag azt állítja, hogy a fiatalabb vásárlók a fizikai gombok és kapcsolók....
2026.08.30
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe: Zebra előtt zebra. ..
2026.08.30
Több cikkben foglalkoztunk az európai autóipart romboló kínai hatásról: technológiailag fejlett, de....