büntetőfékezés

Büntetőfékezett az M85-ösön, pedig a terhes felesége ült mellette - videó

2024.05.02.

A Győri Járási Ügyészség vádat emelt egy 38 éves férfival szemben, aki a korábbi közlekedési konfliktust büntetőfékezéssel akarta megoldani.

A vádirat szerint a terhelt 2023 szeptemberében az M85-ös autóúton Győr felé vezette autóját, melyben vele együtt utazott felesége, két gyermeke és egy barátja is. Közlekedése során konfliktusba került az előtte haladó sértettel, aki állapotos feleségével együtt utazott Mazda5-ös autójukban.

A vádlott végül az autóút dupla forgalmi sávjának megszűnése előtt megelőzte a sértettet, majd ott, ahol a forgalmi sávok egy sávra szűkülnek indokolatlanul és hirtelen állóra fékezte járművét, úgy, hogy a mögötte haladó sértett éppen csak meg tudott állni. A többi közlekedő csak az útpadkára lehúzódva tudott elmenni a két álló jármű mellett. A terhelt dühösen ki is szállt a járművéből, a sértett felé indult, aki nem mert kiszállni autójából. A terhelt még kiabált a jármű mellett és egyszer a gépkocsi tetejére is rácsapott, majd visszaült a saját autójába és elhajtott a helyszínről.

 

Magatartásával a vádlott saját családja testi épségét, valamint a sértett és állapotos felesége testi épségét is közvetlen veszélynek tette ki, valamint közösségellenes, erőszakos magatartása riadalmat keltett a sértettekben.

Az ügyészség a terheltet közúti veszélyeztetés és garázdaság elkövetésével vádolja. Vele szemben a halmazati szabályok alapján akár négy és fél év szabadságvesztés is kiszabható, valamint az ügyészség indítványozta, hogy az elkövetőt a járásbíróság határozott időre tiltsa el a járművezetéstől. Az érdemi döntést az ügyben a Győri Járásbíróság fogja meghozni.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Forrás: 
ügyészség

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.04
A Cadillac Forma–1-es csapatának többségi tulajdonosa, Mark Walter állítólag fontolóra vette....
2026.11.03
A hűvösebb reggelek, a korábbi sötétedés és a változékony időjárás új kihívásokat jelentenek a....
2026.11.03
Robotok és kínaiak törtek be a góliát munkagépek rohamtempóban bővülő piacára.  ..
2026.11.03
A nagysebességű vasúti közlekedés biztonságának megerősítésére irányuló tervet fogadott el a....
2026.11.03
Volt, aki 166 km/h-val futott bele a traffipaxba. ..
2026.11.03
A huszonöt európai ország autóipari szakújságíróiból álló, független zsűri döntése értelmében az....
2026.11.03
Németország egymillió eurós hozzájárulással csatlakozott az Ukrajna Közlekedési Támogatási....
2026.11.03
Tesztüzemre indul Budapesten a 132E vonalán az első, biometán (Bio-CNG) megújuló üzemanyaggal....
2026.11.03
A konstruktőri versenyben címvédő, legutóbbi hat idényben első Toyota két háromfős csapattal és más....
2026.11.03
Sorban harmadik alkalommal bizonyult a legjobbnak a J.D. Power autóipari márkahűség-kutatásában a....