BKK

Buszgyártók szövetsége: a BKK előző vezetése nem bízott a  magyar buszokban

2016.06.28.

- A Magyar Buszgyártók Szövetségének (Mabusz) elnöke szerint a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) előző vezetése jelezte, nem bíznak a magyar buszokban, egyebek mellett ezért nem fut több magyar gyártású busz az utakon - erről Vincze-Pap Sándor hétfő este az M1 aktuális csatornán beszélt. Vitézy Dávid volt BKK-vezérigazgató cáfolt.

Hozzátette: a közösségi tulajdonban, BKV-nál, Volánnál lévő mintegy 6 és félezer autóbusz több mint fele túlfutott, átlagéletkoruk 18, illetve 13 év. Mint mondta, lenne helye az új magyar autóbuszoknak, ennek ellenére az elmúlt években beszerzett járművek több mint 80 százaléka külföldi gyártású volt. A magyar autóbuszokat műszakilag a BKV és a Volán igényeire fejlesztették, olcsóbbak, mint a külföldiek, és a magyarországi hozzáadott értékük akár 80 százalék felett is lehet - jelentette ki.


Kifejtette: a mostani magyarországi autóbuszgyártást évi 150-200 darabra tervezték, ezt öt év alatt akár ezerre is lehetne növelni, és külföldi piacokra is lehetne gyártani. Évente ütemezetten növekvő autóbuszgyártásban kell gondolkodni a Mabusz elnöke szerint, aki úgy vélte, az első 3-5 évben hazai piacon, majd később külföldre lehetne értékesíteni a buszokat.

Hosszú idő után az első magyar gyártású alacsonypadlós Ikarus-buszok BKV-val közös összeszerelése 2013-ban, a Budapesti Közlekedési Központ "előző vezetése" alatt indult el, ami a Budapesti Közlekedési Vállalat és a BKK akkori magyar buszok iránti elkötelezettsége nélkül nem valósult volna meg - hangsúlyozta az MTI-nek hétfő este Vitézy Dávid volt BKK-vezérigazgató a Magyar Buszgyártók Szövetsége elnökének nyilatkozatára reagálva.


- Vincze-Pap Sándor, a Magyar Buszgyártók Szövetségének vezetője nem mondott ma igazat - valószínűleg a magyar buszokat nem igazán kedvelő budapesti főpolgármesternél akar jó pontokat szerezni ezzel az amúgy teljesen értelmetlen támadással." - írta az MTI-nek megküldött reakciójában Vitézy Dávid, aki 2010-2014 között volt a BKK vezérigazgatója. Kijelentette: "sok idő után az első magyar gyártású alacsonypadlós Ikarus-buszok (később Evopro) BKV-val közös összeszerelése 2013-ban, az előző vezetés alatt indult el, ami a BKK és a BKV akkori magyar buszok iránti elkötelezettsége nélkül nem történt volna meg. Mára 37, rövidesen 59 ilyen magyar busz jár Budapesten.

Mindemellett a kormány korábbi nemzeti buszstratégiája szerinti Rába-Volvo együttműködés jegyében is a BKK korábbi vezetése rendelte a legtöbb buszt - többet, mint a vidéki Volán-cégek együttvéve, összesen 134 darabot - hívta fel a figyelmet Vitézy Dávid, aki jelenleg a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum főigazgatója.  

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.12
Nem volt túl sikeres a mostani modell, ezért csakhamar leváltja a BYD otthonában. ..
2026.08.12
A mai naptól kezdve Magyarországon is rendelhető a 2025-ös év világszinten legnépszerűbb kisautója....
2026.08.12
Az a sofőr, aki 50 helyett 109 km/órával hajtott, 210.000 forint bírságra számíthat. ..
2026.08.11
A Datahouse adatai szerint az idei első hét hónapjában 99 ezer 714 új személygépkocsit és....
2026.08.11
Meghatározó, új szereplővel bővül a hazai autópiac: hivatalosan is megkezdte magyarországi....
2026.08.11
Rendkívül kedvező eredményekkel zárultak a Nilu27 új fejlesztésű erőforrásának első próbapadi....
2026.08.11
Idén 210 helyszínen összesen 570 kilométernyi országos fő- és mellékút újul meg csaknem 149....
2026.08.11
Elsőre egy kicsit elegánsabb dizájnt és összeszedettebb anyaghasználatot vártam el egy felső-....
2026.08.11
Második alkalommal nyerte el Magyarország 500 vezető márkája egyikeként a Business Superbrands....
2026.08.11
Harminc éve indította el a hibridforradalmat a Toyota, és esze ágában sincs átengedni a vezetést a....