konténeres szállítás

A BYD autógyárát is kiszolgálja a Szegeden épülő vasúti terminál

2025.12.20.

Európa egyik legkorszerűbb vasúti-közúti terminálját építi meg a 2027-ig Szegeden a METRANS, a beruházás fontos lesz a BYD-gyár logisztikai kiszolgálásában is. A két óriás portáldarunak és a négy rakodóvágánynak köszönhetően évi 300 ezer konténer kezelésére lesz alkalmas a hatmilliárd forintos fejlesztés Kiskundorozsmán.

Európai jelentőségű intermodális logisztikai központ építése indult el december közepén hivatalosan is Szegeden. A HHLA vasúti leányvállalataként működő nemzetközi METRANS Csoport második magyarországi konténerterminálja várhatóan 2027-ben kezdi meg a működését.

A METRANS új szegedi konténertermináljának ünnepélyes beruházásindítóján ott volt egyebek között Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, Joó István kormánybiztos, a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) vezérigazgatója, Botka László, Szeged polgármestere, valamint Kiss Péter, a METRANS Csoport elnök-vezérigazgatója is.

A szegedi beruházás látványterve

Hat síncsavar meghúzásával a városháza házasságkötő termében szimbolikusan is elkezdődött a METRANS szegedi beruházása. Kiskundorozsmán, az egykori Ro-La terminál születik újjá, innen indulnak és ide érkeznek a konténervonatok, két év múlva a tervek szerint hat szerelvényt tud naponta fogadni a terminál.

Kiss Péter, a Metrans Csoport elnök-vezérigazgatója köszöntőjében arról beszélt, hogy az intermodális termináljukkal kereskedelmi folyosókat is kiépítenek. A Metrans tizenhárom európai országban van jelen, ezekben húsz terminált üzemeltet, hetente 650 konténervonatot közlekedtet a kontinensen.– A szegedi terminálunk elkészülte után évente több tízezer tonnával csökkenhet szén-dioxid-kibocsátás, ezzel hozzájárulunk az ilyen irányú hazai és az uniós célkitűzések teljesítéséhez is – mondta Kiss Péter.

A várhatóan 2027-ben üzembe álló szegedi terminál a METRANS magyarországi hálózatának új elemeként csatlakozik majd a 2017 óta már aktívan működő budapesti terminálhoz. A szegedi intermodális központ az ország déli kapujaként új logisztikai pólust teremt, és lehetővé teszi, hogy Magyarország a Közép-Európát a Balkánnal összekötő logisztikai folyosó vezető szereplőjévé váljon.

A METRANS hetente 650 konténervonatot közlekedtet Európában

A terminál közel 10 hektáron épül meg, ahol egyebek mellett négy, egyenként 330 méter hosszú rakodóvágány és két távirányítású, csúcstechnológiás elektromos portáldaru biztosítja az áruk gyors, biztonságos és fenntartható kezelését. A létesítmény napi hat vonatpár fogadására és indítására, illetve évi 300 ezer TEU konténermennyiség kezelésére lesz alkalmas.

– Az, hogy egy újabb világcég döntött városunk mellett, egyértelmű visszaigazolása annak, hogy Szeged jó úton jár. A város dinamikusan fejlődik, ma már senki sem kérdőjelezheti meg a gazdaságban, a tudományban, a kultúrában és az oktatásban betöltött régióközponti szerepünket. Több mint húsz év telt el azóta, hogy Szeged önkormányzata hosszú távú városfejlesztési stratégiával döntött a logisztikai infrastruktúra fejlesztése, korszerűsítése mellett. Hittünk abban, hogy a gyors, fenntartható és összekapcsolt áruszállítás a jövő kulcsa – mondta Botka László.

Szeged polgármestere hangsúlyozta, azóta két autópálya épült, számos főút négysávossá bővült és kulcsfontosságú vasúti beruházások is történtek a térségben. Szerinte METRANS beruházása nemcsak egy új terminál lesz a városban, hanem egy olyan regionális logisztikai központ is, aminek kisugárzása messze túlnyúlik Szeged határain. A vállalat a BYD mellett több más céget is kiszolgál majd a térségben, Szerbia és Románia irányában is.

Európa egyik vezető vasúti logisztikai szolgáltatója

– A METRANS terminálja nemcsak sok új munkahelyet, hanem új tudást, új technológiát és új lehetőségeket is hoz. Megerősíti Szeged gazdaságát és bekapcsolja városunkat az európai logisztikai vérkeringésbe. Biztos vagyok abban, hogy a beruházás sikeres, példaértékű és a térség egészét felemelő projekt lesz – mondta a polgármester.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a METRANS új beruházásának indításán azt hangsúlyozta, hogy a német hátterű vállalat Európa egyik legkorszerűbb vasúti-közúti terminálját építi meg a városban, amely rendkívül fontos lesz a BYD-gyár logisztikai kiszolgálásában is. Elmondta, a projekt értéke mintegy hatmilliárd forint, amelyhez az állam 860 millió forint támogatást nyújt, így hozzájárulva legalább ötven új munkahely létrejöttéhez is.

A miniszter kiemelte, hogy a vasúti és a közúti közlekedés kombinálása a legmodernebb szárazföldi szállítmányozási mód, ráadásul a magyar kormánynak fontos célkitűzése, hogy a teherforgalom minél nagyobb részét villamosított vasútvonalakra tereljék. „Ezzel a károsanyag-kibocsátást is rendkívüli mértékben lehet csökkenteni, arról nem is beszélve, hogy mindez hozzájárul a szállítási láncok hatékonyságának növeléséhez és csökkenti a költségeket is” – húzta alá.

Szijjártó Péter

Szijjártó Péter beszédében hangsúlyozta, hogy a keleti és a nyugati vállalatok együttműködése modern beruházásokat, sok tízezer új munkahelyet hozott már eddig is Magyarországnak. Erre kiváló példaként említette Szegedet, ahol a kínai BYD első európai gyára mellett megtalálható a német Rheinmetall egyetlen Németországon kívüli hibrid üzeme is.

A meglévő logisztikai igények kielégítésén túl a terminál várhatóan új beruházásokat is a régióba vonzhat azáltal, hogy hatékony vasúti és közúti kapcsolatokat kínál – különösen a gyártás, az autóipar, az elektronika, a napi fogyasztási cikkek és az e-kereskedelem területén.

A terminálfejlesztés a régió gazdasági potenciáljának erősítése mellett számottevő társadalmi előnyökkel is jár. Hozzájárul a közutak zsúfoltságának csökkenéséhez, mérsékli az M5–M43–55-ös közúti folyosó és a környező települések forgalmi terhelését, ezáltal javítja a térség lakóinak életminőségét és a közlekedés biztonságát.

A képre kattintva megnézhet egy videót. Kiss Péter, a METRANS Csoport elnök-vezérigazgatója, Zahalka Attila, a Konténer Kft. kereskedelmi igazgatója, Nagy László  ügyvezető igazgató, Dr. Botka László, Szeged polgármestere, Mihállfy Béla országgyűlési képviselő, valamint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

A METRANS vasúti hálózata Szegedet is össze fogja kötni Európa jelentős célállomásaival, így a régió vállalkozásai számára egyszerűbben elérhetővé válik az alacsony kibocsátású szállítás. Az új terminál működése évente több tízezer tonna szén-dioxid-kibocsátás megelőzéséhez járul majd hozzá, összhangban a nemzeti és uniós célkitűzésekkel.

A METRANS Csoport Európa egyik vezető vasúti logisztikai szolgáltatója, amely a német HHLA (Hamburger Hafen und Logistik AG) intermodális konténeres áruszállítással foglalkozó leányvállalata. Fő tevékenysége a konténeres áruk vasúti szállítása és elosztása a tengeri kikötők és Európa belső régiói között. A METRANS jelenleg 13 országban 20 szárazföldi konténerterminálból álló hálózatot üzemeltet, amelyek egymással, valamint az Adriai- és az Északi-tenger főbb kikötőivel napi vasúti összeköttetésben állnak. A METRANS Csoport saját vasúttársasággal is rendelkezik, hetente 650 konténervonatot közlekedtet, és Európa-szerte közel 3 ezer munkavállalót foglalkoztat.

Egy a 20 szárazföldi konténerterminálból. A képre kattinva megnézheti a METRANS videóját.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

RSS kategória (Hírstart tematika): 

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.12.22
Sem a két pontot, sem az elvesztett bajnokságát nem siratja Max Verstappen, és a trónfosztása....
2025.12.21
Elcsépelt kijelentések, gyönyörű vonalak, Volkswagenes értékek. Semmi olyan újdonságra nem....
2025.12.21
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe: Ünnepi szolgálat. ..
2025.12.21
Meghosszabbítanák alkatrészeik felhasználhatóságát, ezzel pedig érdemben javítanának autóik....
2025.12.21
Luxuskivitelű utasteret és erősebb, hathengeres dízelmotort is kapott az egyedileg épített példány....
2025.12.21
Friss és rendkívül pozitív Leapmotor tapasztalatokkal felvértezve, nagyon kíváncsi voltam, hogy....
2025.12.21
Látványosan gyors átalakulás zajlik a magyar autópiacon, amelyen a kínai márkák olcsóbb modelljei....
2025.12.21
A híd ünnepi díszkivilágítása 2025-ben december 26-ig látható: zöldbe boruló pilonok, fények és....
2025.12.21
A Leoni intézkedése a Leoni Wiring Systems aradi üzemét érinti. ..
2025.12.21
Bár az ünnepek előtt véget ér a Bubi második generációja, karácsony után is lehet majd tekerni a....