Rheinmetall

Tehergépkocsikba is gyárt alkatrészeket Szegeden a Rheinmetall

2025.12.18.

Háromszáz új, kifejezetten magas képzettséget igénylő munkahelyet teremt Szegeden a Rheinmetall 29 milliárd forintos beruházása, amihez 13 milliárdos támogatást adott a kormány. A hadiipari megrendelések mellett civil gépjárművekbe is gyártanak majd alkatrészeket

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Rheinmetall csarnokavató ünnepségén kiemelte, hogy a német vállalat járműipari részlege a cégcsoport első Németországon kívüli hibrid telephelye, ahol elsősorban olyan alkatrészeket fognak gyártani, amelyek a hagyományos és az elektromos meghajtású járművekben és a megújuló energiát termelő erőművekben is különös fontossággal bírnak.

"Ez hozzájárul ahhoz, hogy Magyarország a jövő technológiáinak egyik legfontosabb európai központja lehessen" – fogalmazott, hozzátéve, az elmúlt négy esztendő a magyar gazdaságtörténet négy legsikeresebb éve volt beruházási szempontból. Ezért sokat tett a kormány is, a 29 milliárd forintos szegedi zöldmezős beruházást körülbelül 13 milliárd forinttal támogatta, ezzel elősegítve háromszáz új, magas képzettséget igénylő munkahely létrehozását 2030-ig.

A miniszter beszédesnek nevezte, hogy a beruházás a Szegedi Tudományegyetem Science Parkjában valósul meg, ami jól mutatja, hogy a legmodernebb technológiákról van szó, befektetésről a jövőbe. Kifejtette, hogy a német iparban a járműgyártástól egészen a védelmi iparig mindenki pontosan tudja, hogy mekkora szerepet töltenek be a magyarországi gyárak, a magyar mérnökök, a magyar szakmunkások és a magyar hozzáadott érték a német vállalatok teljesítményében.

Szijjártó Péter arra is emlékeztetett, hogy a kormányzat 2014 óta 324 német cég beruházását támogatta, amelynek nyomán összesen 3800 milliárd forint értékben valósultak meg beruházások, több mint negyvenezer új munkahelyet hozva létre. Érintette Csongrád-Csanád vármegye "fantasztikus teljesítményét" is, megjegyezve, hogy az elmúlt tíz év során az ipari termelés értéke 84 százalékkal nőtt, míg a munkanélküliség 40 százalékkal csökkent.

Majd kitért az utóbbi évek jelentős globális változásaira, az autóipari forradalomra, a megújuló energiaforrások előretörésére és a mesterséges intelligencia térhódítására, amelyek következtében szavai szerint éles verseny indult a nemzetközi porondon."A vállalatok azért versenyeznek, hogy ki fedezi fel, fejleszti ki, illetve kezdi el használni a leggyorsabban az új technológiákat, az országok meg azért versenyeznek, hogy hol történik meg mindez" - sorolta.

Botka László, Szeged polgármestere a Rheinmetall szegedi gyárának ünnepélyes átadása kapcsán arról beszélt, a város versenyképes adottságait évről évre egyre több nagyon jelentős beruházó, befektető értékeli és veszi észre: „Vonzók vagyunk a potenciális befektetőknek. Két nagy európai közlekedési folyosó, két autópálya kereszteződésében fekszik a város. Másik versenyképes előnyünk, hogy iskolaváros vagyunk, egyetemi város vagyunk és kiváló a szakképző intézményrendszerünk is. Ez azt jelenti, hogy a magasan képzett, a magyarországi átlagnál jóval tanultabb a szegedi munkaerő és az utánpótlás is biztosítva van. Ezt látta meg a Rheinmetall is, amikor Szeged mellett döntött.”

Nagy Sándor városfejlesztési alpolgármester azt jegyezte meg a Rheinmetall utca 2. alatti gyár első gépsorainak indítása kapcsán, hogy egy magas technológiai színvonalat képviselő, nagyon innovatív vállalkozás jelent meg Szegeden a Rheinmetallal.

Fotók: Szijjártó Péter közösségi oldala

Az ünnepségen Christoph Müller, a Rheinmetall Power Systems divízió vezérigazgatója azzal kezdte, Szeged jó és helyes telephelyválasztás – két focipályányi területen épült fel a gyáruk. – Gépjárműipar és hadiipar, ez a Rheinmetall DNS-e, ez a kettő itt együtt lesz Szegeden – jelentette ki Müller, aki ezután kiemelte, hogy a cég hazánkban előbb Zalaegerszegen harcjárműveket kezdett gyártani, majd Várpalotán lőszergyárat nyitottak, Budapesten logisztikai bázisukkal vannak jelen, most Szegeden pedig civil gépjárművekbe, elsősorban teherautókba is gyártanak majd alkatrészeket.

A tavaly márciusi alapkőletételen kiosztott sajtóanyag szerint a Rheinmetall szegedi telephelyén elsősorban az autóipar számára gyártanak termékeket, többek között elektromos alkatrészeket, például nanoszerkezetű konndenzátorokat, valamint a hidrogénmobilitásban és energiatermelésben használható eszközöket.

A beruházásátadó ünnepségen Christoph Müller, Christian Bludau, Botka László, Szijjártó Péter, Mihálffy Béla országyűlési képviselő, Joó István, a HIPA Nemzeti Befektetési Ügynökség vezérigazgatója, Szabó Gábor, a Szegedi Tudományegyetem kuratóriumának elnöke, Rovó László, az egyetem rektora és Fendler Judit, az egyetem kancellárja egy ünnepélyes gombnyomással közösen elindították a Rheinmetall szegedi gyártósorát.

Fotók: MTI/Bodnár Boglárka, a képre kattintva megnézhet egy videót.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.26
Az intézkedést az üzemanyagok hatósági árának várható emelése előtt vezették be. ..
2026.07.26
Már a kora reggeli óráktól kezdve folyamatosan érkeznek a látogatók Mogyoródra, a Hungaroring....
2026.07.26
Az osztrák MI-rendszer célja az ASFINAG  (Osztrák Autópálya Fenntartó) és az ÖAMTC (Osztrák Autklub....
2026.07.25
Alig heverte ki az autóipar a koronavírus-járványt követő félvezetőhiányt, máris újabb verseny....
2026.07.25
Augusztus 1-jétől tovább bővül az éjszakai agglomerációs közlekedés, Budapestről még több település....
2026.07.25
A világbajnoki címvédő Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a 41. Forma-1-es Magyar....
2026.07.25
Nagy port kavart állítás a Nintendo-szakértőtől.     ..
2026.07.25
A rendőrök rövid időn belül véget vetettek egy 24 éves helyi férfi ámokfutásának - írja honlapján a....
2026.07.25
Detroitban két teherautó-parkolóban önvezető drónok figyelik a levegőből, hány hely maradt szabadon....
2026.07.25
A Lhyfe és a Messer új szintre emeli együttműködését: tízéves szerződés és 30 százalékos Messer-....