autóipar statisztika

A BYD nagyon elhúzott a kínai versenytársaitól

2025.12.09.

Az újenergiás autók (NEV) kínai piaca erős, a verseny egyre kiélezetebb, de aligha jelent veszélyt a BYD-re nézve, amely toronymagasan vezet, messze lehagyva a konkurenciát.

Különösebb bizonyítékot erre nem kell szolgáltatni, a legfrissebb statisztikák magukért beszélnek. A házánkban is szárnyait bontogató BYD 480 186 darab NEV-et szállított le novemberben, ami 5,25 százalékos visszaesést jelent az előző év novemberéhez képest. A tisztán elektromos személyautók eladásai 19,93 százalékkal nőttek míg a plug-in hibrideké  22,41 százalékkal csökkentek.

Az eladások csökkenésének ellenére a kínai vetélytársak csak kullognak a BYD után. A kínai szaksajtó ismertetése szerint a második helyezett SAIC 149 900, a harmadik Geely pedig 132 661 járművet szállított le novemberben. Vagyis a BYD több mint háromszor annyi autót adott el, mint a második helyre felkapaszkodott, állami kézben lévő sanghaji SAIC, amely egyebek mellett az MG tulajdonosa.

A számok egyértelműen jelzik, hogy Kína nem lassít, és továbbra is meghatározó erő marad az elektromos járművek globális piacán, térnyerése pedig egyre nő.

A BYD autóipari sikerében egyértelműen fontos szerepet játszott a vállalalat teljesen egyedülálló vertikális integrációja is: nem csak külső fuvarozókra hagyatkozik, hanem saját szállítmányozó flottát épített ki, maga gyártja az akkumulátorcsomagjait, részben vagy egészben lítiumbányákat birtokol és működtet. S van saját elektromosjármű-biztosítója is, amely partneri együttműködésben lefedi a teljes ellátási láncot.

A BYD vállalatcsoportot 1995  februárjában alapította Vang Csuan-fu. A holding több szektorban is aktív: lítium-ion akkumulátorokat, töltőket, elektronikai termékeket és kiegészítőket gyárt és forgalmaz, emellett pedig – főtevékenységként - a BYD Auto márkájú járművek kizárólagos forgalmazója, exportőre és szervizhálózatának működtetője.

 

RSS kategória (Hírstart tematika): 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.11
Használható maradt és rendben van a monzai baleset során használt motorja, Charles Leclerc mégis a....
2026.09.11
Az amerikai autósok egyre hosszabb ideig használják autóikat, ezért különösen sokat számít, hogy....
2026.09.10
A VW-csoporthoz tartozó spanyol gyártó hivatalos honlapján meglehetősen érdekes közlemény jelent....
2026.09.10
Az Ocean Wave Green karosszériafényezéssel hódító MINI Aceman SE új lendületet hoz a nyüzsgő....
2026.09.10
Alig egy éve jelentette be nagy dérrel-dúrral a robotporszívókat gyártó Dreame kínai vállalat, hogy....
2026.09.10
A horvát kormány csütörtöki ülésén meghosszabbította az energiaár-emelkedés hatásainak mérséklését....
2026.09.10
Munkából hazafelé, ingben vezetve, Casioval a kezemen állt össze igazán, hogy miről is szól az új....
2026.09.10
Szeptember 13-án, vasárnap 9:00 és 18:00 óra között ismét az elektromos mobilitásé és a jövő zöld....
2026.09.10
A frissen megjelent augusztusi inflációs adat alapján már kiszámíthatók a 2027-re várható e-matrica....
2026.09.10
Meghalt az a motoros, akire még szerdán este dőlt fa Kiskunfélegyházán, a Csanyi úton - közölte a....