Carlos Tavares

Carlos Tavares gondolatai távozása után

2025.11.22.

Korunk egyik legnagyobb autóipari ex-vezére szerint Kína mentheti meg az európai gyártósorokat és mindössze öt globális konszern élheti túl az évtizedet.

Kép: Automotive News Europe

Lelépése memoárján dolgozik Carlos Tavares, korunk egyik legnagyobb autóipari ex-vezére, aki a Stellantis csoport kiépítése és vezetése alatt mélyen belelátott a globális autóipari folyamatokba. Most épp könyvét promózza, az ezzel kapcsolatos interjúkban pedig nem fél jóslatokba bocsátkozni sem. Majd a jövő eldönti, hogy beigazolódnak-e megérzései, most azonban vegyük sorra miket mondott. Tavares szerint a kínai autógyártók már rég kinőtték a hazai piacukat, és nem elég, hogy életben maradhatnak Európában, de az utolsó talpon maradó gyártók között lehetnek az évtized végére.

Tavares szerint még maga a Stellantis is darabjaira hullhat, míg a Tesla hamarosan teljesen elhagyhatja az autóipart. Az utánuk maradó gyártósorokat, gigafactoryket pedig maguk a kínai gyártók vásárolhatják fel a következő 10-15 évben. Rengeteg ideális lehetőség nyílik most a kínai gyártóknak Európában – tette hozzá a The Financial Timesnak adott interjújában. „Míg a nyugati gyártók küszködnek, gyárakat zárnak be, és a dolgozók az utcákon demonstrálnak, addig a kínai gyártók a helyükre lépnek, és azt mondják: majd én átveszem a gyárt és megtartom a munkátok. Egyfajta megmentő szerepben fognak tündökölni.”

Mi több, Tavares egy kis önkritikát is gyakorolt ezzel kapcsolatban, hiszen ő felelt a kínai Leapmotorban megszerzett 20%-os részesedésért és globális terjeszkedésért. Hozzátette: „Elismerem, hogy a Leapmotor valószínűleg azért ment bele az együttműködésbe, mert egy nagyobb szeretnék felfalni az egész Stellantis csoportot.” Továbbra is tartja teóriáját, hogy az Európai Unió erősen hozzátett a saját autómárkainak küszködéséhez. Tavares szerint a belsőégésű motoros autók 2035-re tervezett teljes tiltása 100 milliárd euróban kifejezhető veszteséggel járhat majd az európai gyártóknak, valószínűleg teljesen feleslegesen, mert az ex-vezér szerint még maga az EU is kihátrálhat ebből hamarosan.

Hogy ki fogja számon kérni ez az EU-n? Valószínűleg senki. Ugyanakkor a nyugati gyártók ott maradnak egy rakás veszteséggel a nyakukon, elküldött mérnökökkel és dolgozókkal, abban a reményben, hogy a villanyos átállás valóban megtörténik olyan mértékben, ahogy azt az EU elképzelte. Tavares szerint olyan turbulenciában van most az autóipar, hogy az évtized végére csak 5-6 konszern élheti túl. Ezek között a Toyotát, a Hyundait, a BYD-t és a Geelyt nevezte meg. A többi gyártó vagy megszűnik, vagy beleolvad ezekbe a konszernekbe.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

RSS kategória (Hírstart tematika): 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.03.21
A súlyosbodó közel-keleti fegyveres konfliktus komoly fennakadásokat okoz a kínai autóexportban. Ez....
2026.03.21
Először fordult elő, hogy az Európai Unió több autót és autóipari terméket importált Kínából, mint....
2026.03.21
Mit jelent a kék alapon fehér rombusz?   ..
2026.03.21
Hétvégén rendezik meg a 41. Telekom Vivicittá Városvédő Futást több fontos fővárosi közlekedési....
2026.03.21
A mesterséges intelligenciáért felelős kormánybiztos a magyar fővárosban megkezdődött közép-európai....
2026.03.21
Kívülről olcsó hatású, a lemezek alatt azonban saját márkájának legkellemesebb összhangját hordozza....
2026.03.21
Négyéves szerződéssel, gyári csapattal száll be az Opel az ABB FIA Formula E világbajnoki....
2026.03.21
A Toyota európai hálózatában egyedülálló energetikai rendszerrel bővítette óbudai központját a....
2026.03.21
Az új, elektromos meghajtású, korszerű asszisztensrendszerekkel felszerelt BYD buszok közül öt....
2026.03.21
Az amerikai autóipari beszállító 24 milliárd forint értékű beruházást hajtott végre Oroszlányban,....