prognózis

Chiphiány: 5 millió autóval kevesebb készül idén

2021.07.12.

Egy Németországban készült tanulmány kimutatta, hogy a félvezetők hiánya miatt csak ebben az évben körülbelül ötmillióval kevesebb autó gyártható le a világban – írja az automobilwoche.de

Hónapok óta keseríti meg a világ járműgyártóinak életét a félvezetők, más néven chipek hiánya. Hiába lódult meg az autók iránti kereslet, ha a gyártás akadozik, olykor hetekre leáll.

Minden gyártót érint, így a Volkswagent is. Fotó: VW

Az autóipar egyik nemrégiben készült tanulmánya szerint a félvezetők hiánya körülbelül ötmillió jármű termeléskiesését eredményezi ebben az évben. Az év végéig 74,8 millió új regisztráció várható világszerte, ami 9,3 százalékkal több, mint a koronavírus tombolásakor, azaz 2020-ban - derül ki Ferdinand Dudenhöffer elemzéséből, amelyet a Duisburg Center Automotive Research-ben végeztek.

Szűk keresztmetszet nélkül azonban körülbelül 80 millió autót lehet eladni. A tanulmányt a német sajtóügynökség rendelkezésére bocsájtották, amelyből "Welt am Sonntag" idézett részleteket.

Porsche-gyártás Németországban. Az idei év első öt hónapjában a globális autópiac 34 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest. Fotó: Porsche

Dudenhöffer kifejtette, hogy intézete részletesen kiértékelte a várható termeléscsökkentéseket. Kiderült, hogy a helyzet az év második felében rosszabb lesz: "A szállítási idők hosszabbak lesznek, és 2022-ben még mindig lesznek chiphiány miatt gyártási leállások."

Kevesebb növekedés az év második felében

Az idei év első öt hónapjában a globális autópiac 34 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest - derül ki a tanulmányból.  Az év második felében a növekedés valószínűleg lényegesen kisebb lesz. Csak hétfőn csökkentette az autóipar szövetsége (VDA) az idei német gyártási előrejelzését 4,0 millió autóról csupán 3,6 millió járműre.

Dudenhöffer intézete feltételezi, hogy a félvezetőknek a hiánya 2023 elejére is hatással lesz. Ezt követően egy új  probléma jöhet, amely az elektromos autók akkumulátorait érintheti.A tanulmány szerint legalábbis ideiglenesen a lítium-ion akkumulátorok iránti kereslet meghaladja a kínálatot.  

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.07
A hatalmas eső teljesen megkavarta a mezőnyt a Sao Pauló-i Nagydíj kvalifikációján. ..
2026.11.07
A záróvonalat minden közlekedő jól ismeri, és már a gyerekek is tudják, hogy nem szabad áthajtani....
2026.11.07
Mintegy ötmilliárd forintos többletforrást biztosít a kormány a Magyar Közút Nonprofit Zrt.....
2026.11.07
Nagyon sok kisebb-nagyobb karambol történt az utakon szombat délután az Útinform és a....
2026.11.07
 A Volkswagen a német női labdarúgás két legbefolyásosabb személyiségét, Almuth Schultot és....
2026.11.07
A sorozatgyártást a Neue Klasse modellgeneráció technológiai újításai és a rugalmas gyártási....
2026.11.07
Forgalomba állt az új CAF-flotta 45. járműve, a 2301-es pályaszámú villamos, amely a szükséges....
2026.11.07
A Mazda Motor Corporation átadta a hirosimai kikötő Dejima negyedében (Hirosima város, Minami....
2026.11.07
Futurisztikus és technokrata dizájn, mely nemcsak a formájával forradalmi.  ..
2026.11.07
A vállalati autóflottákkal kapcsolatos elvárások átrendeződése megkezdődött, az ideális cégautó a....