autósport

A Citroën a top kategóriában tér vissza a magyar raliba!

2019.03.21.

Tizenöt év után újra Citroën Racing támogatással láthatunk a száz éves márkát képviselő piros autót a hazai rali versenyeken. A TRT Europe által biztosított C3 R5 versenyautóval a Velenczei Ádám – Zsiros Gábor páros fog versenyezni az országos ralibajnokság futamain. A Citroën Rally Team Hungary csapata - félgyári támogatással a háta mögött - nem titkoltan év végén a dobogóra szeretne állni.

A rali világbajnokságon nyolcszor is konstruktőri bajnoki címet szerző Citroën itthon is újra komoly energiákat fektet az egyik legnépszerűbb technikai sportágba. Utoljára 2004-ben versenyzett magyar csapat ilyen háttérrel, mint ahogy az újonnan megalakult egység teheti ezt meg. Balkányi György, a Citroën magyarországi képviseletének, a C Automobil Import Kft.-nek azügyvezetője büszke arra, hogy 15 évvel ezelőtt a kétkerék-hajtású kategóriában többször is bajnoki címet szerzett csapat után újra részt vehet egy ilyen félgyári támogatású egység felállításában.

„Nagyon örülök, hogy a top mezőnybe vissza tudott térni a Citroën.” – mondta Balkányi György, aki egyben a csapat egyik vezetője is Tagai Tamás mellett. „Arra pedig kifejezetten büszke vagyok, hogy egy fiatal, tehetséges pilótával, egy tapasztalt navigátorral és profi háttérrel, a TRT Europe-pal térünk vissza a hazai raliba. A múltra való tekintettel nagyon jó kapcsolatot ápolok én is és Tagai Tamás is a Citroën Racing vezetőivel. 2017 végén, egy külföldi versenyen, ahol még csak előfutóként tesztelték a C3 R5-öt, kezdtünk el beszélgetni arról, hogy milyen komoly csapata volt régen Magyarországon a Citroënnek, és hogy ezt a fonalat újra fel kellene venni. Egy évre rá kaptuk a felkérést, hogy szeretnék, ha egy ilyen top autó elindulna a magyar bajnokságban, és ehhez megkapnánk a megfelelő támogatást is. Ráadásul pont a felkérés előtt találkoztam Zsiros Gáborral, aki elmondta, hogy szeretne újra visszatérni az élmezőnybe, így össze is állt a kép. Olyan csapatot akartunk felállítani, ahol a tapasztalt navigátor társaként egy fiatal pilóta ül majd a kormány mögött.”

Nem volt nehéz megtalálni az egyik legtapasztaltabb navigátorral azt a tehetséges pilótát, akire lehet alapozni a jövőt. A huszonhét éves Velenczei Ádám versenyzett már korábban is ilyen kategóriájú autókkal, bizonyította már tehetségét és most készen áll arra, hogy képviselje a márkát a nívós magyar rali bajnokságban.

„Nagy lehetőség előtt állok! Nem volt még ilyen a pályafutásom során. Versenyeztünk már korábban is hasonló kategóriájú autókkal, de ez lesz a legprofibb szezonunk.” – adta első nyilatkozatát citroënes overállban Ádám az első hivatalos tesztet követően. „Pár kilométer után már minden kézre állt az autóban. Nagyon jó a váltója, szenzációs a fékje, a motorerő tekintetében sokkal autózhatóbb, nagyobb tartományban lehet használni, mint a korábbi versenyautóimat.”

A tavaly abszolút ötödik helyen végzett pilóta nem titkolt célja: idén év végén felállni a dobogóra.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.01.14
Az új hiperautó állítólag az eredeti, 001-es Veyron 16.4 mintáját követi majd. ..
2026.01.14
Az Audi több mint 1,6 millió járművet szállított ki ügyfeleinek világszerte tavaly, ami 2,9....
2026.01.14
Verge Motorcycles finn vállalat bemutatta a világ első szilárdtest-akkumulátoros motorkerékpárját. ..
2026.01.14
Az autósoknál a francia Mathieu Serradori volt a leggyorsabb a Dakar-rali szerdai, 10. szakaszán,....
2026.01.14
Pont egy éve, a brüsszeli szalonon mutatták be a nagyközönségnek a hatos Mazda elektromos utódját,....
2026.01.14
A légitársaság működésének 22 évvel ezelőtti kezdete, 2004 óta 500 millió utast szállított és....
2026.01.14
Karambolozott három kamion az M1-es autópálya Budapest felé vezető oldalán, Mány közelében, a 33.....
2026.01.14
GTI – ez a három betű közel fél évszázada jellemzi a Volkswagen sportos menettulajdonságok iránti....
2026.01.14
Hosszú életre tervezték és nem spórolták ki az anyagot abból az 1910-ben készült mozdonyból, ami....
2026.01.14
A Kia a 2026-os Brüsszeli Autószalonon hivatalosan is leleplezte legújabb, tisztán elektromos....