régi autók

Concours d'Elegance - oldtimer szépségversenyek

2015.05.05.

Az elmúlt években reneszánszát éli a Concours d'Elegance. A kifejezés szó szerint lefordítva az „elegancia gyülekezőhelyét” jelenti, egy olyan elegáns rendezvényt, ahol a szép autók mellett a divatnak is nagy szerep jut. A következőkben röviden összefoglaljuk a Concours d'Elegance nemzetközi történetét

Az olyan nagymultú helyszínek, mint a kaliforniai Pebble Beach, az olaszországi Como tó partján Villa d'Este, a németországi Schloss Dyck mellett egyre több országban kerül sor autós szépségversenyre. A következőkben röviden összefoglaljuk a Concours d'Elegance nemzetközi és hazai történetét.

Nagyon sok történeti visszatekintés kezdődik úgy, hogy „már az ókori rómaiak is”. Nincs ez másként a Concours d'Elegance esetében sem. A római arisztrokácia annó harci szekerekkel tartott bemutatókat, ahol a ló sebessége és a szekerek díszítése számított. A versengés mindig a második helyért folyt – az első helyet Julius Caesar-nak tartották fenn.

A XVII. században az elegáns hintók elterjedésével a francia arisztokrácia szívesen parádézott különleges hintókkal a párizsi parkokban. Valamivel később már az ilyen megmozdulások szervezettebb formákat öltöttek: a XIX. században Franciaországban, majd világszerte egyre több helyen rendeztek virágkorzókat, ahol pompásan feldíszített hintókat lehetett megtekinteni. A XX. század elejétől, az automobilok elterjedésével a hintók helyét e rendezvényeken a ló nélküli hintók foglalták el.

Az első valódi Concours d'Elegance a szakértők szerint 1923-ban került sor Párizsban a Femina társasági magazin, a L'Intransigeant napilap és az Auto szaklap közös szervezésében. Itt találkoztak először a párizsi divatházak és a francia karosszériaművészek. Akkoriban Franciaország volt a haute couture és az egyedi karosszériaépítés központja is. Olyan mesterek, mint Chapron, Saoutchik, Figoni&Falaschi valóságos autószobrokat készítettek. Párizs után más francia és európai városok is átvették a Concours d'Elegance formulát. A harmincas években az art deco irányzat megjelent az autókarosszériákon is. A lendületes vonalvezetés, szemkápráztató alkotásokat eredményezett. A Delahaye, Delage, Bugatti, Isotta-Fraschini, Hispano-Suiza, Pierce-Arrow stb alvázakra épített egyedi, nem ritkán extravagáns felépítményekkel ellátott autók ma a gyűjtők féltett kincsei.

A második világháború után leáldozott a Concours d'Elegance-nak. Egyrészt az emberek nem vágytak annyira a parádéra. Ezen kívül az önhordó konstrukciók előretörése, illetve a megváltozott francia adókörnyezet is ellehetetlenítette a karosszéria-építő műhelyeket.

Az 1950-es évektől Európában a luxus átértékelődött. Az amerikai barokkos, szárnyakkal túlcsicsázott nagyméretű autók lettek az elegancia képviselői.

Bár a régi autók gyűjtése még az 1930-as években kezdődött, de az 1960-as, 1970-es években vett újabb lendületet. Az oldtimer mozgalom éledésével ismét előkerült a Concours d'Elegance eszméje. A kaliforniai Pebble Beach természetvédelmi övezet óceánparti golfpályáján 1950. óta rendeznek szépségversenyeket. A mai napig ez a klassszikus járművek legelismertebb, legnívósabb rendezvénye. 1986-ban Tito Anselmi, egy olasz autótörténész felélesztette a háború előtti Villa d'Este parkban rendezett Concorso Eleganza rendezvényt, amely az 1990-es évek végétől lett az európai rendezvénynaptár kiemelkedő eseménye, s az utóbbi években már a BMW támogatásával fejlődött valódi társasági eseménnyé.

A haute couture világa is visszatért: példának okáért a Louis Vuitton cég minden évben kiosztja a saját „Best of Show” díját olyan autónak, amely valamely elismert Concours d'Elegance rendezvényen az első helyet szerezte meg.

2015. május 15-17 között kerül sor a II. Balatonfüred Concours d'Elegance összejövetelére a Vitorlabontó Ünnepség részeként. A régi idők hagyományait felélesztő rendezvényen több, mint 40 különleges járművet lehet majd megtekinteni. Bővebb információk: balatonfuredconcours.eu

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.29
Korlátozott példányszámban gyártott veterán Peugeot 205-ös került kalapács alá az angliai....
2024.03.29
- Több mint öt hónap és a szakszervezetekkel lefolytatott tizenöt tárgyalási forduló után egyoldalú....
2024.03.29
Az M3-as autópályán, a keleti országrész felé rendkívül erős a forgalom. Gödöllőtől Bagig 20 km-en....
2024.03.29
A megszokott programok, és a felhőtlen jókedv mellett, idén néhány különleges látványossággal is....
2024.03.29
A világ legsikeresebb üzleti limuzinjának nyolcadik nemzedéke maradéktalanul meggyőzte a nemzetközi....
2024.03.29
Több szempontból is sokat fejlődött és ezért pozitívan értékeli a Formula 4 Winter Series-ben....
2024.03.29
- A nehéz-tehergépjárművek hétvégi forgalomkorlátozása a húsvéti hétvégén összesen 72 órán át lenne....
2024.03.29
Egyelőre csak koncepció formájában látható az első elektromos Isuzu D-Max pickup, de valószínű nem....
2024.03.29
A magyar rendőrök a francia hatóságok által körözött járművet foglaltak le Csanádpalota autópálya-....
2024.03.28
2024. április 1-től bevezetésre kerül a napi e-matrica Magyarországon. Az úthasználati jogosultság....