connected car

A Connected Cars terén is óriási a verseny

2021.03.11.

A magyarul nem igazán használható  - összekapcsolt autók - névvel illetett connected cars technológia kissé háttérbe szorul az elektromos autók és az önvezetés témája mögött, pedig legalább annyira fontos az autóipar számára.

Ma már gyakori, hogy az embert nem is igazán érdekli, hogy például van-e navigáció az autójában, számos autóvásárló számára az egyik legfontosabb szempont, hogy a telefonja képernyőjét tudja-e tükrözni az autó képernyője. Az Apple Carplay és az Android Auto ma már szinte minden új autón elérhetőek és egyre gyakrabban az alapfelszereltség részeként.

Sergio Marchionne, az FCA csoport egykori legendás vezére úgy hivatkozott erre a jelenségre, hogy az autóipar több milliárd eurót költ, hogy valaki más buliját megszervezze.

Nyilvánvalóan vannak olyan összekapcsolt funkciók, amelyeket nem szabad a sofőr okostelefonján keresztül biztosítani - a jármű szoftverének frissítései, az 5G alapú jármű a járművel vagy a jármű az infrastruktúval történő kommunikáció a forgalomirányítás és a balesetek elkerülése érdekében.

Tehát ezek a funkciók maradnak a gyártónál, de alapvetően nem feltétlenül jelentenek bevételforrást, legfeljebb olyan szempontból, hogy az elérhetőségük miatt valaki az adott modellt választja.

Az összekapcsolt funkciók bevételforrássá alakításának egyik legegyértelműbb módja a szoftverfrissítések kihasználása úgy, hogy az autóba előre beszerelnek egy adott funkciót, de azt a vásárló csak az autó szoftverén keresztüli vásárlással vagy bérléssel érheti el.

Ennek a megoldásnak a Tesla a legnagyobb úttörője (még autóik hatótávját is lehet növelni utólag, egy online vásárlással), de a Volkswagen is kínál ilyen frissítéseket az új Golf esetében. A leggyakoribb megoldás, hogy egy-egy szoftvert telepítenek előre az autóra (például navigációt), de a használatához meg kell vásárolni az adott gyártó online boltjában.

Szintén előfordul már és sokak szerint ez a jövő, hogy különböző fizikai funkciókat építenek az autóba, amik szintén csak online vásárlás által válnak elérhetővé. Hogy ez megéri-e, sokkal bonyolultabb kérdés. Minden autóba beépíteni valamit, amiért utána lehet, hogy soha nem kérhet pénzt a gyártó, nem feltétlenül éri meg. Persze az egyszerűsített gyártás, a nagyobb mennyiségben beszerzett alkatrészek segítenek, de nem lehet előre tudni, hogy elegen meg fogják-e vásárolni az adott funkciót.

Jól mutatja a helyzet bonyolultságát, hogy a fejlődés nagyon lassan halad. A Volkswagen az új Golf esetében számos funkciót ígért, amiket utólagosan aktiválni lehet majd azokban az autókba, amelyekben alapból nem volt aktív, de egyelőre csak a legegyszerűbb funkció, a navigáció aktiválható utólag.

A németek mellett számos másik gyártó is tervez vagy akár már működtet is ilyen megoldást, de az elterjedtsége még közel sincs olyan szinten, hogy általánosnak mondható lenne.

Mindenesetre nyilvánvaló, hogy az autók már rég nem egyszerű mechanikus szervezetek, hanem szoftver platformok is.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.04.12
Globális szinte mutatkozik erős elmozdulás az LFP akkumulátorok irányába, ami egyben az NMC....
2026.04.12
Sok mindentől függ, melyik a legbiztonságosabb hely az autóban, Tóbiás és Balambér közlekedési....
2026.04.12
Indítványozta az ügyészség a Váci úti felüljárónál halálos balesetet okozó sofőr letartóztatását. ..
2026.04.12
Különleges húsvéti ajándékkal, egy euroringi Swift Cup Europe teszttel lepte meg a magyar alapítású....
2026.04.12
A Geely Holding mára a világszinten legsikeresebb és egyben a leginkább globális, immáron több mint....
2026.04.12
A tavaszi munkálatok megkezdésével a mezőgazdasági gépek ismét nagy számban jelennek meg a....
2026.04.12
Újabb CAF-villamossal bővült a budapesti járműflotta: utasforgalomba állt a 32. CAF-villamos. A....
2026.04.12
A BMW Group és a horvátországi központú Rimac Technology közösen fejlesztette ki a tisztán....
2026.04.12
A Hyundai belga versenyzője első győzelmét szerezheti meg, a korábban vezető Sami Pajari defekt....
2026.04.12
Miután utcai versenyzés okozott tragédiát Budapesten, a rendőrség nagy razziát indít a gyorshajtók....