Continental

A Continental országigazgatója a jövő mobilitásásról

2022.12.28.

A Continental vezetéstámogató és automatizált járművezető megoldásokon dolgozó budapesti üzleti területe, a Continental Autonomous Mobility Hungary új csapatot hoz létre Szegeden és Debrecenben a következő hónapokban. Dr. Keszte Róbert országigazgatóval a szegedi ünnepélyes bejelentésen beszélgettünk.

– A meglévő, kiemelkedően eredményes és folyamatosan bővülő szegedi ContiTech gyár mellett így a Continental autonóm mobilitási üzletága is megjelenik a városban. A szegedi csapat felépítése melletti érv a magas színvonalú helyi egyetemi képzés, illetve az erős helyi szoftverfejlesztői szakmai közösség – mondta Dr. Keszte Róbert, magyarországi Continental Csoport országigazgatója portálunknak a Szegedi Tudományegyetemen.

Dr. Keszte Róbert a szegedi bejelentésen.

– A magasan kvalifikált szakembereket csak egy élhető város képes hosszú távon megtartani. Szeged ilyen a vonzó kulturális életével, számtalan programjával, sport és közösségi létesítményeivel, nyitott szellemiségével – hangsúlyozta, hozzátéve, e nélkül nem tudna annyit fizetni a cég, hogy örömmel dolgozzanak az emberek.

Szegedre a földrajzi fekvése miatt is felfigyeltek, fontos volt Szerbia és Románia közelsége, mindkét országban vannak érdekeltségeik, több ezer fejlesztőmérnök dolgozik közel a magyar határhoz. Szubjektív élményét is megosztotta portálunkkal Szegeddel kapcsolatban.

– Harminc éve ebben a városban értem el azt az eredményt tanulmányi versenyen, amivel felvételi nélkül kerülhettem be az egyetemre. Néhány éve pedig lányom sikerének örülhettem ugyancsak itt, Szegeden – emlékezett vissza a közeli és távolabbi múltra. 

Beszélt az első önvezetős autópálya élményéről, a „hőskorról”, amikor még nagyon az elején Németországban a távolságkövető tempomatnak köszönhetően nem rohantak bele hátulról egy kamionba. – Folyamatosan dolgozik a jövő biztonságos mobilitásán a Continental, segítjük a vezetőket, hogy több legyen az információjuk, jobb döntéseket hozzanak. Végül, és ez a legfontosabb, csökkentsük a balesetek számát, mert a közlekedésben magasan az ember a leggyengébb láncszem – hangsúlyozta Keszte Róbert.

Csoportkép a Szegedi Tudományegyetemem

Az önvezető autózás társadalmi elfogadottságán még sokat kell dolgozni, a legfrissebb, 2022-es felmérés szerint Kínában az emberek 90, Európában kevesebb, mint 50 százaléka támogatja az önvezetést. Így válaszoltak arra a kérdésre, hogy hajlandó lenne-e átadni a jármű irányítását egy robotnak vagy egy önvezető rendszernek. Ebben az eredményben ott van, hogy Kínában jobban hozzászoktak a szabálykövetéshez, míg Európában kevésbé. Nálunk inkább ragaszkodnak ahhoz az emberek, hogy megtartsák az irányítást, ők rendelkezzenek arról, hogy mi történik.

– Fontos a bizalom kérdése is, mennyiben hisznek az autósok ennek a technológiának a működőképességében. Idő kérdése, de bizonyítani tudjuk, hogy ezek jól működnek – mondta az országigazgató, hozzátéve, az embert előbb vagy utóbb ki kell kapcsolni a biztonságosabb közlekedés érdekében.

A sávtartás az egyik alapfunkciója az önvezetésnek, amikor az autó a két felfestett fehér vonal között önállóan halad és kormányoz. Ugyanilyen alap már a távolságtartó tempomat, vagyis az autó a vezetője beavatkozása nélkül képes követni az előtte haladó járművet, szükség esetében gyorsítva, vagy fékezve.

Felvetem a szakembernek, hogy ez a két funkció lényegében már fél önvezetés, autósztrádán nem igazán tud úgy elbóbiskolni a vezető, hogy meghaljon. A sávból nem megy ki, bele nem csapódik az előtte haladóba – ettől persze autóját még utolérheti egy elalvó kamionsofőr…

Prezentáció

Technológiában már nem sok hiányzik az önvezető autózáshoz, ugyanakkor nem lesz egyszerű az átmenet, a vegyes üzemmód, amikor az autonóm járművek „keverednek”, a hagyományossal. Köztük például a hétvégi sofőrökkel, a vagy a kisebb településekről nagyvárosba ritkán bemerészkedőkkel. Szoftveresen ez vélhetően nagyobb kihívás, mint a tiszta önvezetés, amikor persze már a járművek is kommunikálnak egymással.

– A vegyes üzemmód elkerülhetetlen, de ebben már van gyakorlatunk. Elég csak azt említeni, hogy a világot még nem tudja ellátni tisztán elektromos autókkal a járműipar, itt van viszont a hibrid, egyre nagyobb darabszámban – vont párhuzamot az átmenettel Keszte Róbert.

A részletekről elmondta, ez lesz az önvezetésnél is, ahol meg kell különböztetni a környezetet, például autópályát, ami már a mai szinten megoldható lenne. Ugyanakkor nem kényszeríthető a lakosság arra, hogy ilyen autókat vásároljon. Viszont ma már törvényileg kötelező az autókba például a vészfékasszisztens, és majd idővel jönnek sorba a következő, árban is elérhető lépcsők, amivel egyre közeledik a járműipar az önvezető technológiához. – Egyszerűen nincs más opció – hangsúlyozta.

Szerinte önvezető autóik már ma fel vannak készítve arra, hogy találkozzanak Józsi bácsival és az ő Wartburgjával. Ugyanakkor a vidéki kis utakon is nehezebb a technológia, már csak az sávfelfestések hiánya miatt is. Ha nincsenek egyértelmű táblák, gyenge a GPS jele, ezek mind-mind nehezítik az önvezetést. – Lehet, hogy nem elég pontosak a térképeik, de ezeket lassan mind megoldják, így egyre jobban működnek majd önvezető rendszereik.

Az autók már számos önvezetéshez szükséges funkciót tudnak.

A városi önvezetésben persze egy másik irány fog érvényesülni, az önjáró kisbuszoké, ilyenek voltak például a Tokiói Olimpián is. – Ezek kis sebességgel haladnak, de az átlagtempójuk nem lesz rosszabb, mint ma az én autómé. Úgy véljük, a városban inkább ez fog megvalósulni, ugyanakkor az autópályán önvezető kocsiknak boldogulniuk kell a városban is – árnyalta a részleteket a Continental országigazgatója.

Hozzátette, a városi önvezetés nagy lépés a fenntarthatóság irányába, hogy egy nagyobb település mennyi autót képes elviselni, mennyi parkolóhelyet foglalunk el, mennyi töltőoszlopot akarunk a például a csodálatosan szép szegedi Széchenyi térre.

Nem áll meg Szegednél a Continental

Az egyik legfrissebb hír a társaságról, hogy Debrecen is csatlakozik a Continental Autonomous Mobility Hungary budapesti, illetve szegedi szoftverfejlesztői csapataihoz. A budapesti Mesterséges Intelligencia Fejlesztési Központ 2018-ban indult útjára, majd ez a 2022 szeptemberében létrejött Alkalmazásfejlesztési Központtal egészült ki. A két meglévő központhoz októberben kapcsolódó szegedi irodájával a Continental megkezdte országos szoftverfejlesztési hálózatának kiépítését a vezetéstámogató és automatizált járművezetéshez kapcsolódó technológiák fejlesztésére. Már több mint 200 munkatársuk dolgozik Budapesten, a következő években főváros és Szeged mellett Debrecenben bővülnek tovább, ahol az első időszakban egy 40 fős egység létrehozása a cél.

Debreceni csoportkép

A helyszínválasztás nem véletlen, Debrecen és környéke stratégiai fontosságú mind a hazai szoftverfejlesztés, mind az autóipar számára. A kiemelkedő színvonalú és nagy múltú egyetemi szintű mérnöki képzések és a gyorsan fejlődő Észak-Alföldi régió sok lehetőséget nyújt a bővülésre a vállalatcsoport számára.

- A debreceni mérnökök az első időszakban az autóban működő beágyazott rendszerek fejlesztésére, illetve magára a mesterséges intelligencia alapú fejlesztést támogató eszközökre és szoftverekre fókuszálnak. A Debrecenben felvett kollégák számára is lehetőség nyílik a távmunkára, továbbá közösségi irodában történő együttműködésre – hangsúlyozta Keszte Róbert.

Kovács András

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.07.23
Máris tiltakozik az ellenzék.   ..
2024.07.23
A német luxusautó-gyártó rontotta 2024-re vonatkozó bevételi előrejelzését, mert egy árvíz....
2024.07.23
A használtautó-kereskedők egyik szeme sír, a másik nevet: a forgalom bővül, ugyanis ötvenezerrel....
2024.07.23
Az Audi Forma-1-es csapata bejelentette üzemanyag- és kenőanyag-partnereit. Amint azt az....
2024.07.23
Ez 35,4 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi mennyiséget – derült ki az orosz vámhatóság....
2024.07.23
A 71-es főúton ellenőriztek a járőrök. ..
2024.07.23
Az Automobili Lamborghini zsinórban hatodik alkalommal nyitotta meg az exkluzív és fényűző....
2024.07.23
Újabb gyorsforgalmi közúti kapcsolat létesül Magyarország és Ausztria között - közölte az Építési....
2024.07.23
A Kecskeméti Járási Ügyészség lopás kísérlete miatt vádat emelt két férfival szemben, akik egy....
2024.07.23
A dél-koreai autóipari beszállító vállalat új, mintegy 21 milliárd forint értékű beruházása....