támogatás

Csabai Kolbászfesztivál: Nemzetközi diákgyúrás

2014.10.04.

Október 23 és 26 között ismét megrendezik a Csabai Kolbászfesztivált, amelynek támogatói között szerepel az Autós Nagykoalíció és annak honlapja, a www.autoszektor.hu is. A több mint százezer embert vonzó rendezvény az autós szakma találkozó helye is. A kolbászfesztivál híreivel ezért találkozhat rendszeresen honlapunkon.

Nemzetközi diákgyúrás

Idén még több nemzetközi csapat vesz részt az ingyenes ifjúsági kolbászkészítő versenyen. A magyar diákok mellett mexikói, thai, japán, német és olasz fiatalok is érkeznek Békéscsabára az AFS program keretében. Az ingyenes ifjúsági kolbászkészítő verseny célja, hogy megmutassa és megtanítsa a jövő generációjának a kolbászkészítés alapjait, hiszen ők azok, akik majd tovább viszik a hagyományt, mindemellett így lesz utánpótlása a fesztiválnak. A nemzetközi cserediákok tavaly is sok magyar élménnyel gazdagodtak, megismerték a vidék értékeit, együtt gyúrták és töltötték a kolbászt a magyar diákokkal, és persze együtt szórakoztak az esti koncerteken. Töltsük együtt idén is! Online jelentkezés az ingyenes ifjúsági kolbászkészítő versenyre a Csabai Kolbászfesztivál honlapján!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.03.20
Ilyen portfólióval kevés formatervező dicsekedhet az autók világában.  ..
2026.03.20
A BMW M3 Touring világpremierje után nem sokkal a BMW M Motorsport a modell versenypályára edzett....
2026.03.20
A BYD tárgyalásokat folytat arról, hogy csatlakozzon a Forma–1 mezőnyéhez, és olyan legendás....
2026.03.20
A FIAT az új benzines FIAT 600 manuális váltós változat bevezetésével bővíti a 600-as....
2026.03.20
Nézze meg a videót! ..
2026.03.20
A svájci légitársaság több mint háromszáz betervezett járatot töröl a 2026-os nyaralószezonban,....
2026.03.20
Változott a terv: augusztus 28-30-án rendezik meg a Diósgyőr-ralit az országos bajnokság idei....
2026.03.20
A tisztán elektromos EX60 modellel a Volvo Cars először ad ízelítőt alternatív hangvételű....
2026.03.20
Mi történik, ha az autóipar villámgyorsan dönt – de közben elfelejt rendszerekben gondolkodni?....
2026.03.20
A legendáknak élniük kell. Az autóipar éppen teljes átalakulásban van, de a kultikus modellek....