kínai autó

Csak a kínai autógyártók nyeresége nőtt az év első felében

2025.09.14.

Az év első felében a világ nagy autógyáróinak nyeresége mintegy a felével csökkent, a kínai autógyártók nyeresége viszont, ha szerény mértékben is, de emelkedett az EY tanácsadó cég tanulmánya szerint.

A világ legnagyobb autógyártóinak eladásai az idén a második negyedévben 1,1 százalékos csökkenést mutattak, nyereségük pedig 55 százalékkal zuhant. Az első félévben a nyereség 49 százalékkal, közel 43 milliárd euróra csökkent - jelentette vasárnap az EY.

Összességében stagnált a forgalom, csak a kínai gyártóknál volt növekedés. Különösen jelentős volt a visszaesés a Renault, a Nissan, a Stellantis és a Mazda esetében - mind a négy cég veszteséget könyvelt el az első fél évben.

A német autógyártók összesen 38 százalékos nyereségcsökkenést könyveltek el. Az amerikai gyártók esetében a visszaesés 43 százalék volt. Összességében a Renault és a Stellantis több mint 11 milliárd euró veszteséget könyvelt el.

Viszont a kínai gyártóknál enyhe nyereségnövekedés volt: a Geely, a Great Wall Motor és a BYD együttesen 1 százalékkal növelték nyereségüket az első fél évben.

A forgalom alakulását tekintve a kínai autógyártók messze az élre húztak, 20 százalékos növekedéssel - áll az EY tanulmányában.

A cég összesítése szerint a német vállalatok - amelyeknek különösen sok osztrák cég szállít alkatrészeket - 4 százalékos forgalomcsökkenést könyveltek el. Az amerikai autógyártók 2 százalékos, a Stellantis és a Renault együttes 9 százalékos csökkenést szenvedtek el.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Forrás: 
MTI
RSS kategória (Hírstart tematika): 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.11
Az amerikai autósok egyre hosszabb ideig használják autóikat, ezért különösen sokat számít, hogy....
2026.09.10
A VW-csoporthoz tartozó spanyol gyártó hivatalos honlapján meglehetősen érdekes közlemény jelent....
2026.09.10
Az Ocean Wave Green karosszériafényezéssel hódító MINI Aceman SE új lendületet hoz a nyüzsgő....
2026.09.10
Alig egy éve jelentette be nagy dérrel-dúrral a robotporszívókat gyártó Dreame kínai vállalat, hogy....
2026.09.10
A horvát kormány csütörtöki ülésén meghosszabbította az energiaár-emelkedés hatásainak mérséklését....
2026.09.10
Munkából hazafelé, ingben vezetve, Casioval a kezemen állt össze igazán, hogy miről is szól az új....
2026.09.10
Szeptember 13-án, vasárnap 9:00 és 18:00 óra között ismét az elektromos mobilitásé és a jövő zöld....
2026.09.10
A frissen megjelent augusztusi inflációs adat alapján már kiszámíthatók a 2027-re várható e-matrica....
2026.09.10
Meghalt az a motoros, akire még szerdán este dőlt fa Kiskunfélegyházán, a Csanyi úton - közölte a....
2026.09.10
Az új rendeletnek van ésszerű magyarázata. ..