autószerelés

Csalás miatt kell felelnie a „lusta” autószerelőnek

2019.09.21.

A 38 éves gyanúsított nemcsak, hogy a rábízott munkákat nem végezte el, de volt, hogy az autót se adta vissza a tulajdonosának. A hajdúböszörményi rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.

A rendőrségre 2018 novemberében arról érkezett feljelentés, hogy egy hajdúböszörményi autószerelő elveszi a kuncsaftjaitól a pénzt, azonban a rábízott munkákat nem végzi el, és több alkalommal még a gépkocsikat se akarta visszaadni.

A nyomozók az ügy felderítésébe kezdtek és megállapították, hogy a helyi lakos valóban több megbízóját is megkárosította, ezért előállították és gyanúsítottként kihallgatták. A férfi minden autószereléssel kapcsolatos munkát elvállalt, azonban az alkatrészek beszerzésére hivatkozva, mindig előre kért pénzt a sértettektől. Ezt követően viszont eltűnt, nem reagált az ügyfelei üzeneteire, telefonhívásaira.

A Hajdúböszörményi Rendőrkapitányság a gyanúsítottal szemben nyolcrendbeli csalás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást. A rendőrök a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és az iratokat átadták az illetékes ügyészségnek.

Forrás: 
Police.hu

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.05
A szombathelyi rendőrök igazoltatták azt a 22 éves sofőrt, akinek soha nem volt vezetői engedélye,....
2026.11.05
Öt különböző modell, egyetlen küldetés: megmutatni, hogy a kalandvágy nem feltétlenül a klasszikus....
2026.11.05
Körbeküldött egy levelet a csapatoknak a Forma–1 a Yamaha MotoGP-s katari bojkottja kapcsán, és....
2026.11.05
A felső-ausztriai motorgyártó Steyr Motors potenciális felvásárlással néz szembe. A kérő az....
2026.11.05
A népszerű Volvo XC40, EX40 és EC40 modellek most még többet kínálnak: a fejlesztések célja, hogy a....
2026.11.05
A Nyíregyháza felé vezető oldalon, a 26-os kilométernél egy kisbusz és egy személykocsi rohant....
2026.11.04
Az Európai Parlament környezetvédelmi szakbizottsága (ENVI) szerdán megszavazta az új....
2026.11.04
Újra egy franciát kóstolunk, nem is kell olyan messzire visszanyúlni az időbe, pár éve már itt az....
2026.11.04
Összeütközött két személykocsi és egy kisteherautó az M1-es sztráda Budapest felé vezető oldalán,....
2026.11.04
Az e-rollerrel balesetet szenvedők száma 10 százalékkal emelkedett idén 2025-höz képeset, és a 14....