Toyota Gazoo Racing

Csalódást keltő időmérők a Toyotától Le Mans-ban

2025.06.13.

A japán csapat különböző problémák miatt csak a 10. és a 16. rajthelyre tudta kvalifikálni autóit az idei versenyre. Itt persze a rajthely nem számít sokat, tavaly is kis híján nyerni tudott a 7-es számú GR010 Hybrid annak ellenére, hogy a 23. helyről indult.

Tizenhat órányi pályán töltött idő, összesen 425 kör és 5791 km intenzív felkészülés után La Sarthe-ban – a hivatalos teszt, négy szabadedzés, időmérő és Hyperpole után – a Toyota készen áll arra, hogy 320 ezer néző előtt megküzdjön a 62 autóból (ebből 21 Hypercar) álló mezőnyben a hatodik Le Mans-i győzelméért.

Szerdán délután kezdődött a hivatalos program az első szabadedzéssel, amelyet a meleg időben, közel 30 fokos hőmérsékleten rendeztek. A Toyota a háromórás edzésen az autói balanszát ellenőrizte kvalifikációs és versenybeállítások mellett is, miközben különböző mechanikai és elektronikai beállítási lehetőségeket is összehasonlított egymással. Két rövid piros zászló szakította meg a programot, valamint a 8-as autó lassú defektet kapott az edzés végén, de ezeket leszámítva a program biztatóan indult a japán csapatnak.

A szerda esti időmérőn 21 Hypercar küzdött a csütörtöki Hyperpole 15 helyéért. Mivel kezdetben sok üzemanyag volt az autókban, a leggyorsabb idők az utolsó percekben születtek. De Vries és Hartley is jó első gyors kört futott, de javítaniuk kellett, amikor mások eléjük kerültek a rangsorban. Az új gumik segítették az új-zélandit, hogy gyorsabb legyen az utolsó gyors körében, és a holland is ugyanezt tervezte. Egy másik autó balesete azonban sárga zászlós helyzetet eredményezett, ezért De Vries kénytelen volt félbeszakítani a mért körét. Mivel az utolsó kísérlete – már kopott gumikon – nem hozott javulást, így a piros festésű 7-es számú autó csak a 17. helyet szerezte meg (de a 6-os Porsche kizárása miatt végül a 16. helyről fog indulni).

A csalódás ellenére a csapat bátorságot merít a tavalyi évből, amikor ugyanez az autó a 23. helyről indulva a második helyen végzett. Hartley azonban a 10. helyen végzett a kvalifikáción, így bebiztosította a helyét a 15 autóból álló csütörtöki Hyperpole-ban a 8-as rajtszámú, fekete festésű GR010 Hybriddel, amelyet Sébastien Buemivel és Hirakava Rióval felváltva vezet.

A második szabadedzés szerda este, naplemente után zajlott, így a versenyzők idén először tapasztalhatták meg a pályát sötétben. Öt kört kellett teljesíteni fejenként, mind a hat toyotás pilóta teljesítette ezt a formalitást, emellett elvégezték a hűvösebb éjszakai körülményekhez szükséges beállítási módosításokat, valamint összehasonlították a lágy és a közepes gumik teljesítményét is. A pályán lévő törmelék miatt a verseny felénél egy 13 perces piros zászlós időszak volt. Úgy tűnt, hogy a csapat problémamentesen befejezi a gyakorlást, de az utolsó másodpercekben baleset történt: miközben egy lassabb GT3-as autót előzött, Hirakava 8-as Toyotáját eltalálták a jobb oldalon, ami felnitörést és kisebb karosszériakárokat okozott.

Csütörtökön, a gyakorlások utolsó napján a mezőnyre még két szabadedzés és a Hyperpole várt, amely meghatározta a legjobb 15 autó rajthelyét. A Toyota számára a hangsúly ezen a napon az időmérő mellett a GR010 Hybridek versenytempójának optimalizálásán volt. Meleg, száraz időben kezdődött a harmadik szabadedzés, ami ideális feltételeket biztosított a gumik összehasonlításához. Este kilenc óra után nem sokkal az időmérőből továbbjutott 15 legjobb Hypercar küzdött meg egymással a Hyperpole 1-ben a legjobb tíz helyért, hogy bejussanak a közvetlenül utána kezdődő Hyperpole 2-be, amely végleg eldöntötte a rajtsorrendet.

A Hyperpole 1-ben új közepes gumikon Hartley az utolsó körében a Toyoták eddigi legjobb köridejét érte el, és a hatodik helyet szerezte meg. Azonban az új szabályok miatt idén minden Hyperpole-szekcióban más pilótának kell részt vennie, ezért Buemi vette át a vezetést a záró etapban. Sajnos a svájci a Mulsanne-kanyarban egy elfékezés miatt kicsúszott a kavicságyba, és defektet is kapott, így kénytelen volt lassan visszagurulni a boxba. Emiatt nem maradt ideje egyetlen gyors körre sem, így csak a 10. helyet szerezte meg a rajtrácsra. A Hyperpole 2-ben a két Cadillac végzett az első két helyen, így ők indulhatnak majd az első sorból.

Az utolsó, negyedik szabadedzés már sötétben zajlott 23 órától, ez jelentette a végső lehetőséget a kocsik finomhangolására, valamint a fényszórók tesztelésére. Legközelebb szombat délben mennek majd fel a pályára az autók egy rövid bemelegítésre, mielőtt a verseny szombat délután 16 órakor elrajtolna.

Bár pénteken nincs gyakorlás a Hypercarok számára, a csapatoknak és a versenyzőknek sűrű programjuk van: előkészítik és ellenőrzik az autókat, meghatározzák a versenystratégiákat és gyakorolják az eljárásokat. Péntek délután a hagyományos versenyzői parádé után a két Toyota legénysége a belvárosban találkozik majd a hidrogénüzemű Hilux prototípusokkal utazó rajongókkal is.

Kobajasi Kamui, csapatfőnök és pilóra: „Köszönet a csapatnak, hogy ilyen nagy erőfeszítéseket tett mindenki, hogy eljussunk idáig a Le Mans-i héten. Ismét sok kört tettünk meg mindkét autóval, és nem volt semmilyen műszaki problémánk, ami jó jel. Mindenki nagyon keményen dolgozott, hogy még több teljesítményt hozhasson ki az autóból, és sikerült is néhány fejlesztést végrehajtanunk. Nem hiszem, hogy mi vagyunk a leggyorsabbak, de ebben a szezonban már többször bebizonyítottuk, hogy ha tökéletes versenyt futunk és folyamatosan küzdünk, akkor előrébb tudunk kerülni. Alig várom a versenyt, izgalmas lesz.”

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.07.13
Szöveges és térképes figyelmeztető előrejelzést adott ki Magyarország területére 2025. 07. 13.....
2025.07.12
Az 1970-es években az IKARUS a világ egyik legnagyobb autóbusz gyára volt. Történetéhez számos....
2025.07.12
A balesetek megelőzése érdekében 42 balatoni vasúti átjáróban készült el a figyelmeztető....
2025.07.12
Kifizetődőbb a Kínában sikeres modellek európaisítani és onnan importálni őket még az extra vám....
2025.07.12
A Szlovák Vasutak (ŽSR) alkalmazottai pénteken arról tájékoztattak, hogy a következő hetekben....
2025.07.12
Az Xpeng is ugyanolyan álmokat szöveget, mint jó néhány autógyártó Kínában: le akarja taszítani a....
2025.07.12
Informatikai rendszerprobléma merült fel 2025. július 12-én 11 óra 30 perctől a közúti....
2025.07.12
Immár hatodik alkalommal díjazták Családbarát Munkahely címmel a tatabányai Bridgestone-t. A „....
2025.07.12
A HUMDA Országos Ralibajnokság márkakupája a Peugeot Kupa, melyet a Peugeot magyarországi....
2025.07.12
Mi a közös a 37 fogú emberben, a világ leghosszabb orrában és egy 101 ütéses labdamenetben? Az,....