HungaroControl Zrt.

Csökkent a Magyarország felett átrepülő légi forgalom az első fél évben

2026.07.09.

A magyar léginavigációs szolgáltató adatai szerint 2026 első hat hónapjában összesen 452 414 átrepülő járat haladt át a magyar légtérben, 1,8 százalékkal kevesebb mint egy éve - közölte a HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat Zrt. az MTI-vel.

Idén az eddigi legforgalmasabb hónap a június volt, amikor 97 232 légi jármű repült el az ország felett. Hozzátették, az átrepülő forgalom csökkenése elsősorban az olyan nemzetközi légi közlekedést érintő geopolitikai eseményekkel magyarázható, mint a Közel-Keleten kialakult konfliktus, illetve egyes légterek időszakos korlátozása. Ezen túl a légitársaságok útvonal-optimalizálási döntései az Európa és a közel-keleti régió közötti légiforgalom egy részének átrendeződéséhez vezettek - írták.

Február végéig a várakozásokkal összhangban nőtt a kezelt járatok száma, majd a közel-keleti konfliktus kirobbanása után a forgalom csaknem 5,3 százalékkal csökkent minden hónapban a korábbi évihez képest. A HungaroControl márciustól júniusig 320 ezer gépet kezelt, szemben az egy évvel korábbi 338 ezerrel.

Közleményükben rámutattak, a közel-keleti helyzet miatt egyes forgalmi áramlatok átrendeződtek, ami a magyar légtérben is éreztette hatását. A HungaroControl június végéig több mint 8 ezer átrepülő géppel kezelt kevesebbet, mint 2025-ben, ez a volumen 7 százalékkal kisebb az idei várakozásokhoz képest. Március és június között tíz százalékkal mérséklődött a forgalom.

Azt írták, a mérsékeltebb forgalom ellenére Magyarország továbbra is az európai légi közlekedési hálózat egyik meghatározó tranzitútvonala maradt.

A HungaroControlnak tulajdonítható késések volumene az első fél évben az Eurocontrol adatai szerint a tavalyi jelentős késéscsökkentéshez viszonyítva is harmadára esett a tavalyi év azonos időszakához képest.

Fotók: HungaroControl

Jelezték, a magyar léginavigációs szolgáltató szakemberei június végéig 3,7 százalékkal több Budapestre érkező és induló járatot kezeltek, mint tavaly. A fővárosi légikikötő forgalmát jelentősen növelte az UEFA Bajnokok Ligája-döntője is, a legforgalmasabb napon 759 le- és felszálló légi jármű fordult meg a budapesti repülőtéren, ezzel megdőlt a korábbi abszolút napi csúcs.

A repüléstájékoztatók 28 830 kisgépes mozgást kezeltek az első fél évben, ez az adat szinte megegyezik a tavalyival.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.07
A hatalmas eső teljesen megkavarta a mezőnyt a Sao Pauló-i Nagydíj kvalifikációján. ..
2026.11.07
A záróvonalat minden közlekedő jól ismeri, és már a gyerekek is tudják, hogy nem szabad áthajtani....
2026.11.07
Mintegy ötmilliárd forintos többletforrást biztosít a kormány a Magyar Közút Nonprofit Zrt.....
2026.11.07
Nagyon sok kisebb-nagyobb karambol történt az utakon szombat délután az Útinform és a....
2026.11.07
 A Volkswagen a német női labdarúgás két legbefolyásosabb személyiségét, Almuth Schultot és....
2026.11.07
A sorozatgyártást a Neue Klasse modellgeneráció technológiai újításai és a rugalmas gyártási....
2026.11.07
Forgalomba állt az új CAF-flotta 45. járműve, a 2301-es pályaszámú villamos, amely a szükséges....
2026.11.07
A Mazda Motor Corporation átadta a hirosimai kikötő Dejima negyedében (Hirosima város, Minami....
2026.11.07
Futurisztikus és technokrata dizájn, mely nemcsak a formájával forradalmi.  ..
2026.11.07
A vállalati autóflottákkal kapcsolatos elvárások átrendeződése megkezdődött, az ideális cégautó a....