Rába

Csökkent a Rába árbevétele és üzemi eredménye 2016-ban

2017.02.22.

- Tavaly csökkent a Rába Járműipari Holding Nyrt. árbevétele, kamatok, adózás és értékcsökkenési leírás előtti eredménye (EBITDA), valamint üzemi eredménye - közölte a társaság szerda délután a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.

A IFRS (nemzetközi pénzügyi szabvány) alapján készült beszámoló szerint a 42,6 milliárdos konszolidált árbevétel 7,6 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól. A 4,1 milliárdos EBITDA 7,4 százalékkal alacsonyabb, mint egy évvel korábban, a kereken kétmilliárdos üzemi eredmény pedig 8,3 százalékkal. A társaság 2016 utolsó negyedévében 13,7 milliárdos árbevétele 3,4 százalékkal magasabb volt, mint egy évvel korábban, az 1,7 milliárdos EBITDA 0,9 százalékkal bővült, az 1,2 milliárdos üzemi eredmény ugyanakkor 4,4 százalékkal esett vissza az előző év azonos időszakához képest.


A Rába csoport mérföldkőnek nevezi a tavalyi évet, hangsúlyozva, hogy a társaság pénzügyi alapjait erősítő, rendkívül alacsony hitelállomány támogatta a tavalyi évben elindított, stratégiai jelentőségű beruházásokat. A Rába termékportfoliója optimalizálásával, stratégiai partnerkapcsolatai mélyítésével és működése rugalmasságának növelésével ellensúlyozta a globális piaci környezet változásait - írják, jelezve, hogy a futómű üzletág közel 79 százalékos bővülést ért el a FÁK-országok piacain, és Európában is növelte jelenlétét a cégcsoport másik két üzletágával együtt.

A társaság a mérséklődő értékesítés ellenére - megőrizve iparágvezetői helyzetét - kétmilliárd forint üzemi nyereséget könyvelhetett el úgy, hogy mind a halmozott időszakban, mind negyedéves szinten valamennyi üzletág pozitív üzemi eredményt realizált. A készpénztermelési hatékonyságot mutató EBITDA 9,7 százalékos szintje a tárgyidőszakban ismét meghaladta az iparágban szokásos átlagot - írják.


A közlemény kitér arra is: a tavalyi évben a 4 milliárd forintot meghaladó EBIDTA termeléssel párhuzamosan további 2,3 milliárd forinttal csökkent a bázisidőszakban is már rekordalacsony nettó hitelállomány, amely mindössze 1,1 milliárd forintot tett ki a negyedik negyedév végére. A nyereséges és hatékony működésnek köszönhetően a társaság saját tőkeállománya 9,2 százalékkal nőtt tavaly.

- Piaci pozícióink megőrzésének záloga, hogy időben reagálunk élvonalbeli vevőink igényeire, és termékportfoliónkat, kapacitásainkat a piaci igények mentén rugalmasan kezeljük. 2016-ban elindítottuk beruházási programunkat annak érdekében, hogy a legkorszerűbb járműipari technológiával, minőségi szintlépéssel, a stratégiai céljainkat szolgáló kapacitással gyárthassuk termékeinket. Ezzel megerősítjük versenyképességünket és növeljük piaci részesedésünket. További lehetőségeket kínál számunkra, hogy kormányzati támogatással kibővíthettük beruházási programunkat, amely így magában foglalja mindhárom üzletágunk jövőbe mutató fejlesztését - idézi a közlemény Pintér Istvánt, a Rába Járműipari Holding Nyrt. elnök-vezérigazgatóját.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.16
Az időjárás-előrejelzésektől kezdve a forgalomtervezésen át a tőzsdéig az emberek mindig előre....
2024.04.16
Elődje sikerét megismételve nem egyszerűen maximális ötcsillagos teljesítményt nyújtott a vadonatúj....
2024.04.16
A BMW Group az év első negyedévében világszerte összesen 594 671 darab új autót értékesített. A....
2024.04.16
Balesetek, torlódások, rendkívüli közlekedési események – az Útinform reggeli jelentése. ..
2024.04.16
A Porsche sportautó-gyártó tavaly több nyereséget ért el. Ebből a dolgozók is profitálnak. A....
2024.04.15
Ismét felvillanyozódott a Hyundai márka és újabb elektromossal bővíti márkakupa-sorozatát. ..
2024.04.15
Visszatér a tél Ausztriába, hétfőn figyelmeztetést adtak ki az autósoknak – írja a Heute című....
2024.04.15
Miért áll egy kihegyezett versenyautó egy hófödte versenypályán, és miért sorakoznak mögötte....
2024.04.15
Az Audi Hungária Független Szakszervezet (AHFSZ) és az Audi Hungaria tárgyaló delegációi közötti....
2024.04.15
Az Audi több mint 20 új, tisztán elektromos, plug in hibrid és hagyományos, belső égésű motorral....