Mercedes

A Daimler növekvő negyedéves nyereségről jelentett

2020.10.23.

A Mercedes-Benz autókat is gyártó konszern növekvő profitot jelentett a harmadik negyedévről részben a rekordmértékű, 24 százalékos kínai keresletbővülés hatására.

A cég adózott eredménye 2,16 milliárd euró lett a szeptember végével záródott három hónapban, ami 19 százalékkal felülmúlta az egy évvel korábbi 1,81 milliárd eurót. A cég a második negyedévről, a koronavírus-járvány által leginkább érintett időszakról, 1,9 milliárd euró veszteséget jelentett.

A Daimler forgalma a harmadik negyedévben 7 százalékkal,  40,28 milliárd euróra csökkent. A harmadik negyedévi nyereségnövekedés részben annak köszönhető, hogy az összeladáson belül a nagyobb nyereséggel értékesíthető autók aránya nőtt.

A Daimler kamat- és adófizetés előtti (EBIT) nyeresége 3,07 milliárd euróra emelkedett a tavalyi harmadik negyedévi 2,69  milliárd euróról.

Pénteken a Daimler feljavította eredményvárakozását, az eddigi csökkenés helyett most azt várja, hogy EBIT-eredménye eléri a tavalyi szintet, ami 10,3 milliárd euró volt.  Az eladott autók száma és a bevétel azonban várhatóan nem éri majd el a múlt évit.

Forrás: 
MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.07
Hogy igazi, régimódi Audinak lenni előny vagy hátrány, azt mindenkinek a saját értékrendjére bízom....
2026.09.07
Autópálya-forgalomban tesztelték a BME kutatói által kidolgozott rendszert, amely kiválthatja az....
2026.09.07
Megkezdődött a visszaszámlálás az European Bike Week® 2026 kezdetéig: szeptember 8. és 13. között....
2026.09.07
Az új, 315/60 R22.5 méretű Ecopia Range abroncsok közel 300 000 kilométert tettek meg a kormányzott....
2026.09.07
A Wiener Linien ( Bécsi Tömegközlekedési Vállalat )szeptember 1-jétől szigorította az elektromos....
2026.09.06
Meghalt egy motoros, aki lesodródott az útról és az árokba csapódott vasárnap délután a 76-os....
2026.09.06
Húsz éve még nem sikerült a kínai partra szállás, az importautók elleni fellépésben napjainkban....
2026.09.06
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe: Nem élünk mi túl veszélyesen? ..
2026.09.06
Egy Kelet-Stájerországban balesetet szenvedett motorost csak tizenegy óra után találtak meg. A 63....
2026.09.06
A világbajnoki pontversenyt vezető és hazai közönség előtt szereplő Andrea Kimi Antonelli, a....