Dakar

Dakar 2021: Loebbel csenné el egy új csapat a győzelmet a Minitől és a Toyotától

2021.01.03.

Eláruljuk, hogy mi változott tavaly óta a világ legnehezebb tereprali versenyén, és azt is, hogy idén kik a legnagyobb esélyesek.

A 43. Dakar-rali útvonala teljes egészében megújult a tavalyi, első szaúdi versenyhez képest, a mezőnynek összesen 7658 kilométert kell megtennie ismét kizárólag Szaúd-Arábiában, hogy aztán január 15-én célba érjen a Vörös-tenger partján lévő Dzsiddában. Idén összesen 13 gyorsasági szakaszt kell teljesíteni (a prológgal együtt) a világ legnehezebb tereprali-versenyén. A pihenőnapra félidőben, január 9-én kerül majd sor, a leghosszabb, 511 km-es gyorsasági szakaszt egy nappal a befutó előtt rendezik.

Összesen 321 jármű vág neki a versenynek, ebből 108 motorkerékpár, 21 quad, 124 autó és SSV (könnyűsúlyú „side by side” jármű), 42 kamion, valamint 26 klasszikus autó, amelyek az idén elindított, 2000 előtt gyártott járművek számára kiírt Dakar Classic kategóriában versenyeznek. A legfiatalabb versenyző a tavaly még rajtengedélyt nem kapó, 18 éves Seth Quintero, aki az SSV T3 kategóriában indul.

Megnövelt biztonság

Idén új intézkedéseket hoztak a szervezők a biztonság növelése érdekében, tavaly ugyanis két motoros, Paulo Goncalves és Edwin Straver is életét vesztette a versenyen. A topkategóriás autóknál 180 km/h-ra csökkentették a végsebességet (így csökkenni fog a Minik előnye a gyors pályákon a Toyotákkal szemben), de ennél is fontosabb, hogy a motorosoknak és a quadosoknak olyan biztonsági mellényt kell viselnie, amelyből baleset esetén légzsák robban ki. Sőt, tartalékot is kell vinnie mindenkinek, de a tankolási pontokon is rendelkezésre áll utánpótlás. További újdonság, hogy a motorosok összesen csak hat darab hátsó gumit használhatnak fel a verseny során, megtiltották számukra a szervizelést a tankoló állomásokon, emellett a motorkerékpároknak lepattintható szélvédővel kell rendelkeznie. A motorosokat idén már hangjelzéssel figyelmeztetik, amikor veszélyes szakaszokra érnek.

Nehezebb navigáció

Tavaly még csak néhány napon próbálták ki azt a nehezítést, hogy az útvonalat tartalmazó itinert (roadbook) csak 10 perccel a rajt előtt adták oda a versenyzőknek, nem pedig előző este. Idén már minden nap ez lesz a helyzet, ami alaposan feladja majd a leckét a navigátoroknak. Egyes járművekben már idén megjelenik a papírt helyettesítő elektronikus itiner, ami jövőre már mindenkinek kötelező lesz.

Motorkerékpárok

Kemény küzdelemre lehet számítani a motorosoknál azok után, hogy tavaly Ricky Brabec és a Honda révén 18 év után először győzték le a verhetetlennek tartott gyári KTM alakulatot. Az osztrákok nagyon fogadkoznak, hogy idén visszaszerzik a címet, ennek érdekében három korábbi győztest (Toby Price-t, Sam Sunderlandet és Matthias Walknert) indítanak gyári színekben. De a Honda is több esélyessel rendelkezik, az 1-es rajtszámot viselő Brabecen kívül Kevin Benavides-től, Ignacio Cornejótól és Joan Barredától is jó eredményeket várnak. Rajtuk kívül még Adrien Van Beverent, Andrew Shortot és Franco Caimit (Yamaha) valamint a tavaly meglepetésre másodikként végzett Pablo Quintanillát és Xavier de Soultrait-et (Husqvarna) is az esélyesek közé kell sorolni.

Idén a tehetséges fiatalok közül Luciano Benavides, Ross Branch, Skyler Howes és Jamie McCanney törhet borsot a rutinos rókák orra alá. Az abszolút Dakar-újoncok közül minden bizonnyal a KTM junior versenyzőjére, az enduro-specialista Daniel 'Chucky' Sanders-re, Rui Gonçalvesre és Tosha Schareinára lesz érdemes odafigyelni.

Autók

Carlos Sainz tavaly az X-raid Mini csapat hátsókerék-meghajtású buggy-jával megszerezte a harmadik Dakar győzelmét (ráadásul a harmadik gyártóval), idén címvédésre készül ugyanannak az autónak a továbbfejlesztett változatával. Csak Mr. Dakar, azaz a hétszeres autós győztes Stéphane Peterhansel indul pontosan olyan buggy-val, mint ő, ami komoly csatát vetít előre. De az autós esélyesek között mindenképp meg kell említeni a dél-afrikai központú Toyota Gazoo Racing csapatot is, akik az összkerekes Hilux pickup frissített változatával érkeztek az idei versenyre. Bár Fernando Alonso idén már nem indul náluk (és máshol sem, mert készül az F1-es visszatérésre), Nasser Al-Attiyah, Giniel de Villiers, Jakub Przygoński és Yazeed Al-Rajhi révén minden bizonnyal harcban lesznek a győzelemért.

A kilencszeres WRC világbajnok Sébastien Loeb egy év kihagyás után tér vissza a Dakarra, és ezúttal nem Peugeot-val. Idén a Bahrain Raid Extreme (BRX) csapat vadonatúj autóját fogja vezetni, amelyet a neves brit versenycsapat, a Prodrive tervezett és fejlesztett. Loeb már nagyon meg akarja szerezni első győzelemét a Dakaron, csapattársának, Nani Romának azonban már összejött a siker 2014-ben. Érdekesség, hogy a 400 lóerős, 3,5 literes, V6-os benzines Ford turbómotorral hajtott, összkerekes BRX autó formáját a Jaguar dizájnere, Ian Callum tervezte.

Jó esélye van még az autók között a legjobb 10-be kerülnie Mathieu Serradorinak és Yasir Seaidannak (CR6 buggy), Christian Lavieille-nek (MD Rally Sport buggy) és Khalid Al Qassiminak is, utóbbi egy exgyári Peugeot-val indul.

A 900 kilónál könnyebb, 1000 köbcentinél kisebb motorral hajtott SSV-ket idén két kategóriába sorolták a szervezők: a T3-as kategóriában a prototípusok, a T4-esben az átalakított szériajárművek indulhatnak. A 46 tagot számláló T4-eseknél Can-Am dominancia várható, a gyári csapatban Francisco “Chaleco” López, Gerard Farrés, Reinaldo Varela or Aron Domżała versenyez. Fő ellenfelük a Polaris lehet.  A 12 indulóval rendelkező T3-as osztályban debütál idén a Dakaron két világsztár, a raliból ismert Kris Meeke (Zéphyr by the PH-Sport) és a DTM-ből, valamint a ralikrosszból ismert Mathias Ekström (Yamaha X-Raid Team).

Kamionok

A legnagyobb járművek között természetesen idén is a Kamaz csapat az esélyes, miután az elmúlt 21 versenyből 16-ot nyertek meg. Idén a tatárföldi alakulat négy kamiont indít, de meglepetésre egyiket sem fogja vezetni a négyszeres Dakar-győztes Eduard Nyikolajev, miután „a cárhoz”, azaz Vlagyimir Csaginhoz hasonlóan menedzseri beosztásba léptették elő. Idén a Kamazokat Andrej Karginov (kétszeres Dakar-győztes) Ajrat Mardeev (tavalyi második) Anton Shibalov és Dimitrij Sotnikov (kétszeres második helyezett) fogja vezetni. A várakozások szerint a fehérorosz MAZ csapatnak van a legnagyobb esélye, hogy megszorongassa őket, mivel első számú versenyzőjük. Szergej Viazovics tavaly a dobogóra is felállhatott a piros géppel.

Az oroszok és fehéroroszok legnagyobb ellenfeleinek a tatrás cseh kontingens tűnik, akik közül Martin Macíkot, Aleš Loprais-t illik kiemelni, de természetesen a DAF-os hollandokat sem szabad leírni, akiknél Martin van den Brink és 18 éves fia, Mitchell is vezetni fog egy-egy óriást. A kamion kategória titkos esélyese a chilei Ignacio Casale, aki három SSV-s Dakar-győzelem után ezúttal egy Tatra (Buggyra Racing) volánjánál bizonyíthat.

Magyarok

Ahogy megszokhattuk, a mezőnyben idén is lesznek honfitársaink. Szalay Balázs és Bunkoczi László az Opel Dakar Team színeiben indul az autósok között a fehérre festett Opel Grandland X-szel, míg a kamionosok rajtlistáján szerepel a Fazekas Károly, Horn Albert Péter, Csákány Péter trió is egy Scaniával. Darázsi Zsolt a Thierry Pacquelet, Geoffrey Thalgott francia navigátor-szerelő párossal kiegészülve indul a kamionosok viadalán egy MAN-nel.

Képek: csapatok

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.12
A kormány marad, de kecsesebb arcot kap és változik a fénytechnikája. ..
2024.05.12
A heti rajzunk készítője Kelemen István. Rajzának címe: Így marad tiszta az autó. ..
2024.05.12
Úgy tűnik, hogy a Toyota Gazoo Racing zakatoló vonatán nincs fék, ugyanis kiterjedt sport- és....
2024.05.12
Hat jármű sérült a közlekedési balesetben a Róbert Károly körúton – írta a katasztrófavédelem. ..
2024.05.12
Az elektromos autók iránti kereslet közelmúltbeli csökkenése arra készteti az autógyártókat, hogy....
2024.05.12
Különleges pályázatot írt ki külső szakértők számára a Toyota kutatóintézete: jelentős támogatással....
2024.05.12
Élénk, sárga színű, a nagyobb méretű járművek holtterére figyelmeztető matricákat helyez ki....
2024.05.12
A Nissan bemutatta a Townstar Evalia változatát, ami egy élvonalbeli kombi autó, amely egyaránt....
2024.05.12
Sébastien Ogier közel áll ahhoz, hogy megdöntse Markku Alén portugáliai győzelmi rekordját, feltéve....
2024.05.12
Gondoktól mentesen zárta a 2024-es Riverside Baját a Varga Racing Team alakulata: Varga Imre és....