kerékpár

Dánia a leginkább kerékpáros-barát ország Európában

2015.05.20.

– Hollandia elvesztette első helyét a leginkább kerékpáros-barát országok listáján, átadva helyét a rangsor élén Dániának – derült ki az Európai Kerékpár Szövetség jelentéséből, amelyet az NOS holland közszolgálati rádió ismertetett.

A szövetség kétévenként teszi közzé értékelését arról, hogy az egyes európai országokban milyen mértékben érvényesül a kerékpáros közlekedés támogatása, és miként valósulnak meg a kerékpárosok kényelmét, biztonságát szolgáló intézkedések. Az előző, 2013 tavaszán nyilvánosságra hozott rangsorban Hollandia még megosztotta az első helyet Dániával, az idén azonban néhány mutató alapján már egyértelműen a második helyre szorult.


Az Európai Kerékpáros Szövetség öt mutató alapján rangsorolja az európai országokat. Figyelembe veszi a kerékpárosok biztonságát, a kerékpáros turizmus jelentőségét az idegenforgalom egészét tekintve, az adott országban eladott kerékpárok mennyiségét, a különböző helyi kerékpáros szervezetek taglétszámát, illetve azt, hogy a lakosság hány százaléka használja a kerékpárt napi közlekedési eszközként. Annak ellenére, hogy az öt vizsgált mutató összességét tekintve ezúttal Dánia került a lista élére, a rendszeres, napi kerékpárhasználat vonatkozásában a hollandok még mindig vezetnek a dánok előtt, és ugyancsak élen állnak a kerékpáros turizmus terén is.

A jelentés szerint a biciklivel közlekedők számára a legbiztonságosabb országnak Luxemburg számít, míg a legtöbb kerékpárt Szlovéniában értékesítik.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.07
A hatalmas eső teljesen megkavarta a mezőnyt a Sao Pauló-i Nagydíj kvalifikációján. ..
2026.11.07
A záróvonalat minden közlekedő jól ismeri, és már a gyerekek is tudják, hogy nem szabad áthajtani....
2026.11.07
Mintegy ötmilliárd forintos többletforrást biztosít a kormány a Magyar Közút Nonprofit Zrt.....
2026.11.07
Nagyon sok kisebb-nagyobb karambol történt az utakon szombat délután az Útinform és a....
2026.11.07
 A Volkswagen a német női labdarúgás két legbefolyásosabb személyiségét, Almuth Schultot és....
2026.11.07
A sorozatgyártást a Neue Klasse modellgeneráció technológiai újításai és a rugalmas gyártási....
2026.11.07
Forgalomba állt az új CAF-flotta 45. járműve, a 2301-es pályaszámú villamos, amely a szükséges....
2026.11.07
A Mazda Motor Corporation átadta a hirosimai kikötő Dejima negyedében (Hirosima város, Minami....
2026.11.07
Futurisztikus és technokrata dizájn, mely nemcsak a formájával forradalmi.  ..
2026.11.07
A vállalati autóflottákkal kapcsolatos elvárások átrendeződése megkezdődött, az ideális cégautó a....