Győr

Demo Day: hallgatói startupötletek versenyeztek a Széchenyi István Egyetemen

2026.06.01.

Innovatív hallgatói projektek mutatkoztak be a Széchenyi István Egyetem Hungarian Startup University Program (HSUP) Demo Day elnevezésű rendezvényén a napokban, az intézmény Győri Innovációs Parkjában. Az eseményen tíz csapat prezentálta fejlesztését, a legjobb ötletek között pedig egészségügyi és fenntarthatósági témájú megoldások is szerepeltek.

A Széchenyi István Egyetem a vállalkozói és innovációs szemlélet erősítését nemcsak ipari együttműködéseken keresztül támogatja, hanem igyekszik gyakorlati lehetőségeket is biztosítani hallgatói, oktatói és kutatói számára az ötlettől a megvalósításig vezető úton. E törekvések egyik fontos eleme a Hungarian Startup University Program (HSUP), melyben az intézmény a kezdetektől részt vesz: 2021 óta több mint 2300 hallgató kapcsolódott be az e-learning-alapú, két féléves kurzusba. A fiataloknak ez idő alatt egy üzleti vállalkozás modelljét kell megtervezniük, amelyből akár valódi startup is indulhat. Ennek révén mára mintegy 800-an dolgoznak saját startupötletük fejlesztésén.

Az idei kurzust lezáró Demo Day elnevezésű rendezvényen a hallgatók projektcsapatokban, angolul prezentálták ötleteiket, amire öt-öt perc állt rendelkezésükre. A pitcheket olyan szakemberek értékelték, akik különböző nézőpontokból, mégis közös innovációs szemlélettel támogatták a fiatalokat. A zsűri tagja volt dr. Rámháp Szabolcs, az egyetem docense és HSUP intézményi koordinátora, Szüle Bálint, az Uni Inno Zrt. stratégiai és partnerségi vezetője, valamint dr. Szabó-Szentgróti Gábor, az egyetem docense, a vezetés- és szervezéstudomány, illetve a munkahelyi jóllét (workplace wellbeing) kutatója. A résztvevők nemcsak értékelést, hanem hasznos, továbblépést segítő visszajelzéseket is kaptak projektjeikhez.

„A rendezvény célja az is, hogy a bírálók visszajelzései segítsék a fiatalokat az országos megmérettetésre való felkészülésben, amelyre többlépcsős kiválasztási folyamat után juthatnak be a legjobb projektek. Emellett az idei évtől hallgatói innovációs ösztöndíjprogramot is indítottunk, amelyre a nyertesek is pályázhatnak” – mondta el dr. Rámháp Szabolcs docens, a HSUP intézményi koordinátora.

A zsűri döntése alapján az első helyet az Anti-Roll MedCap csapata szerezte meg, melynek tagjai Egyházy Gergő és Zsíros Martin. Projektjük egy olyan laboratóriumi mintavételi kupak, amely speciális kialakításával megakadályozza a mintacsövek elgurulását és így törését, ezáltal csökkentve a vizsgálatok megismétlésének szükségességét. A fejlesztés elsősorban kórházak és magánlaborok számára kínálhat gyakorlati megoldást, a csapat pedig hosszabb távon nemzetközi piacban és ipari licencelési lehetőségekben gondolkodik.

A második helyezett a Med Band lett Pellérdi Petra és Szabó Zsombor részvételével. Fejlesztésük egy intelligens gyógyszeradagoló és csuklópántrendszer, amely az időskori gyógyszerszedés támogatását és az elfelejtett vagy helytelen gyógyszerbevétel kockázatának csökkentését célozza.

A harmadik helyet a Darázs Vivien, Molnár Péter és Lukács Petra alkotta BorrowFit érte el. Projektjük egy közösségi alapú ruhabérlési platform koncepciójára épül, amely a fenntartható divatot és a ruhadarabok hosszabb életciklusát segítené digitális piactér alkalmazásával.

 
 
 

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.03
A hűvösebb reggelek, a korábbi sötétedés és a változékony időjárás új kihívásokat jelentenek a....
2026.11.03
Robotok és kínaiak törtek be a góliát munkagépek rohamtempóban bővülő piacára.  ..
2026.11.03
A nagysebességű vasúti közlekedés biztonságának megerősítésére irányuló tervet fogadott el a....
2026.11.03
Volt, aki 166 km/h-val futott bele a traffipaxba. ..
2026.11.03
A huszonöt európai ország autóipari szakújságíróiból álló, független zsűri döntése értelmében az....
2026.11.03
Németország egymillió eurós hozzájárulással csatlakozott az Ukrajna Közlekedési Támogatási....
2026.11.03
Tesztüzemre indul Budapesten a 132E vonalán az első, biometán (Bio-CNG) megújuló üzemanyaggal....
2026.11.03
A konstruktőri versenyben címvédő, legutóbbi hat idényben első Toyota két háromfős csapattal és más....
2026.11.03
Sorban harmadik alkalommal bizonyult a legjobbnak a J.D. Power autóipari márkahűség-kutatásában a....
2026.11.03
Kaposváron és Szegeden már helyi szabályok korlátozzák az elektromos rollerek használatát a....