Lexus

Divatos crossoverként térhet vissza a Lexus CT

2022.08.06.

Japán sajtóértesülések szerint a japán prémiummárka népszerű kompakt autója nem tűnik el utód nélkül.

A 2009-es Frankfurti Autószalonon az aranyszínű Lexus LF-Ch tanulmányautóval a Lexus félreérthetetlenül jelezte, hogy be kíván lépni az alsó-középkategóriába egy ötajtós, ferdehátú prémiumautóval. 2011 januárjában el is kezdődött a sorozatgyártása a CT 200h névre keresztelt szériaváltozatnak, amely az első öntöltő, full hibrid hajtásláncú autó volt a C-szegmensben.

Meglepően hosszú modellciklus adatott meg a harmadik generációs Priusszal közös műszaki alapokra épülő modellnek, hiszen még ma, 11 évvel a bemutató után is gyártásban van, amit a folyamatos népszerűségének köszönhet (eddig közel 400 ezer példány talált gazdára belőle a világ 65 országában). Igaz, már nem sokáig tart a pályafutása, a Lexus ugyanis tavasszal bejelentette, hogy a már csak Japánban kapható típus gyártása októberben végleg leáll. Búcsúajándékként azért még készítettek belőle egy speciális "Cherished Touring" különkiadást, ami csak néhány apró külső módosításában, a fekete-karmazsinvörös bőrkárpitozásában és jobb felszereltségében különbözött az alapverziótól.

Eddig nem lehetett tudni, hogy kap-e utódot a CT, a japán Best Car magazin júniusi számában azonban megjelent egy belsős forrásokra hivatkozó cikk, amely azt állítja, hogy 2024 végén vagy 2025 elején crossoverként térhet vissza a Lexus kínálatába a kompakt modell. Nem lenne meglepő, ha a 2018 végén gyártásba vett UX utódát tisztelhetnénk a második generációs CT-ben, de az is könnyen elképzelhető, hogy az UX is kap majd egy utódot, és az új CT az alá vagy fölé érkezik majd a palettán. Mindenesetre az biztosnak tűnik, hogy a karosszéria stílusa félúton lesz a hagyományos kompaktok és a SUV-ok között, a méretek enyhén nőni fognak, és a hasmagasság is nagyobb lesz az átlagosnál.

A japán cikk szerint benzines, full hibrid és tisztán elektromos hajtáslánccal is meg lehet majd vásárolni a kompakt kocsit, de a hangsúly a korábbiakhoz hasonlóan az öntöltő hibriden lesz, amely természetesen erősebb és takarékosabb lesz az elődjénél. Európába várhatóan csak ezt és az elektromos változatot importálják majd 2025-től.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.02.07
Mostanra már minden motorkerékpár a hosszú téli álmát alussza, és nem is nagyon kerül elő az első....
2026.02.07
Súlyos szabálytalanságokat rögzített a rendőrség kamerás drónja a városban. ..
2026.02.07
Még tovább emelik a kátyúzási kapacitást; hétvégén és éjszaka is dolgoznak a szakemberek, mivel az....
2026.02.07
Nem feltétlenül erre gondolnak, amikor azt mondják, hogy a legjobbtól nem ciki lesni. ..
2026.02.06
A Vespa 946 a Ló Évének szentelt különleges változat. Pej színű festéssel és lovas nyergek ihlette....
2026.02.06
A rendőrök a DELTA Program keretében egy debreceni autókereskedés bezáratására intézkedtek - írja a....
2026.02.06
Nemzetbiztonsági veszély fenyeget?   ..
2026.02.06
A CATL és a Changan Automobile a világ első, sorozatgyártásra szánt, nátriumion-akkumulátorral....
2026.02.06
Miért mondják ránk emberekre, hogy kíváncsi természetűek vagyunk? Nos, a mai napig keressük az örök....
2026.02.06
A Nagykátai Járási Ügyészség több rendbeli minősített lopás bűntette és más bűncselekmények miatt....