autósport

Dobogón mutatkozott be a Korda Racing R5-ös Volkswagenje

2020.01.02.

Legjobb magyarként, az abszolút harmadik helyen zárta az idei Szilveszter Rallyt Vincze Ferenc és Szőke Tamás a Korda Racing Volkswagen Polo GTi R5 versenyautójával.

A Korda Racing négy autóval képviseltette magát a hagyományosan az óév utolsó napjaiban megrendezésre került Szilveszter Rallyn, melynek ebben az évben is Magyarország autósport szentélye, a Hungaroring adott otthont. A csapat az év utolsó napjaiban már a következő szezonra készült, ennek érdekében küldte harcba legújabb fegyverét, a Volkswagen Polo GTi R5 versenyautót. A bemutatkozásra nem lehet panasz, hiszen Vincze Ferenc legjobb magyarként a dobogó harmadik fokán zárta a versenyt a Volkswagennel.

A Polo mellett ott volt a mezőnyben a csapat másik R5-ös autója is, a Skoda Fabiával Kurtos Róbert és Fridrik Gergő egy jóízű autózással búcsúztatta az évet, a célba az abszolút 15. helyen érkeztek. A Szilveszter Rallyn mutatkozott be a csapat színeiben Szilágyi Patrik és Deák Henrietta egy M3-as BMW-vel, akik számára idejekorán, a rali második gyorsasági szakaszát követően ért véget az évadzáró.

„Két fontos céllal érkeztünk az idei Szilveszter Rallyra, egyrészt hogy minél jobban megismerjük a Volkswagent a 2020-as szezonkezdet előtt, másrészt hogy Kurtos Robiék a lehető legjobban érezzék magukat első R5-ös versenyükön, és azt hiszem mindkét célunkat sikerült teljesítenünk.” - jegyezte meg Korda Erik a verseny végén. „Egy nagyon hosszú ámde annál eredményesebb szezon végére tettünk most pontot, a srácok egész évben nagyszerű munkát végeztek, melynek egyik gyümölcse az abszolút magyar bajnoki cím. Emellett egy hajszálon múlt a Mitropa Kupa bajnoki címe, ahol Klausz Kristóf és Csányi Botond végül a harmadik helyen zárt. Motorosainkra is nagyon büszkék vagyunk, Liszka Roli és Hertlik Donoven nagyon magabiztos versenyzéssel szerzett magyar bajnoki címet, miközben Silling Balázzsal és Lantos Jánossal kiegészülve csapatban is elhódítottuk a bajnoki aranyat! 

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.02
Enrico Galliera szerint az ilyesfajta nyomásgyakorlás hatalmas hiba lenne a cég részéről. ..
2026.07.02
A diszkont légitársaság hetente háromszor köti össze a szaúdi és a magyar fővárost az idei nyári....
2026.07.02
Vannak motorok, amelyek gyorsak. Vannak, amelyek szépek. És vannak, amelyek idővel legendává válnak....
2026.07.02
Három kilométeren át a forgalommal szemben közlekedett személygépkocsijával egy 69 éves csengeri....
2026.07.02
Elindult a GYSEV 11 darabos, új InterCity-motorvonat flottájának gyártása, a járművek várhatóan....
2026.07.02
A székesfehérvári Wolf Auto értékesítési vezetője, Ágoston Ádám adta át minap új tulajdonosának a....
2026.07.02
Elsőre hihetetlenül hangzik, hogy elengedett kézzel, a kormányt nem fogva, 130-as tempóval....
2026.07.02
Érdekes trendet figyelhettek meg azok, akik autóbeszerzésben gondolkodtak az utóbbi hónapokban. Van....
2026.07.02
Még többen tesztelhetik csütörtöktől a budapesti közbringarendszer új kerékpárjait - közölte a....
2026.07.02
A válasz meglepő!   ..