Ingolstadt

Drasztikus fogyókúrán az Audi

2024.11.24.

Középtávon több ezer dolgozójának leépítését tervezi az Audi – írja a német Manager Magazinra hivatkozva a Reuters hírügynökség.

Szerző: Heimer György

A hírforrások úgy tudják, hogy az elbocsátások úgymond a közvetett munkahelyeket érinti, így a fejlesztés és az adminisztráció területén dolgozókat küldenék el. Összesen mintegy 15 százalékos létszámcsökkentést céloztak meg, ami 4500 közvetett munkahely megszűnésének felel meg, egyedül Németországban 2 ezer munkavállalónak mondhatnak fel. Az Audi AG. dolgozói létszáma globálisan mintegy 87 ezer fő körül mozog. A drámai lépések mögött a versenyképesség romló mutatói és a kedvezőtlen pénzügyi eredmények húzódnak meg. A harmadik negyedévben az üzemi nyereség 91 százalékkal 106 millió euróra csökkent – mondta a cég pénzügyi ügyekben illetékes vezetője, Jürgen Rittersberger, és mint fogalmazta: „az Európában és a Kínában dúló nagyon intenzív árverseny következményeként Audikból 6 százalékkal kevesebbet, 407 ezer darabot értékesítettek.”

Mindeközben arról is döntés született, hogy 2025 februárjában végleg bezárják az Audi brüsszeli gyárát, miután nem sikerült új vevőt találni. A brüsszeli gyáregység még a kilencszázötvenes években került a Volkswagen cégcsoport tulajdonába, legutoljára, 2018-tól az Audi Q8 e-tron készült ott. A brüsszeli gyár már régóta nem volt rentábilis, így a jövő februári, végleges leállás után 3 ezer dolgozójának kell új állást keresnie. Ám nemcsak az Audi küszködik versenyképességi gondokkal, a versenytársakénál magasabb termelési költségekkel. A bajor prémiumgyártó anyavállalata, a Volkswagen konszern is drámai lépéseket fontolgat. A fájdalmas tervek sorában állítólag három németországi gyár bezárása és a bérköltségek 10 százalékos megnyirbálása is szerepel.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.02
Szöveges és térképes figyelmeztető előrejelzést adott ki Magyarország területére 2026. 07. 02.....
2026.07.01
Nem hagy ki egyetlen piaci szegmenst sem a BYD és a Chery, mindkettő almárkájával ugrik vízbe.    ..
2026.07.01
A Hyundai Motor Europe bemutatta az Inster Lounge változatot, amely a márka kis méretű, tisztán....
2026.07.01
A BYD új SUV-csúcsmodellje, a Great Tang (a név a Tang dinasztiára vonatkoztatható vissza)....
2026.07.01
A CATL debreceni cellagyára teljesen készen áll, az üzem elindításához az engedélyeket várják;....
2026.07.01
Stellantis kötődései miatt korunk egyik legkomolyabban vehető kínai autógyártója a Leapmotor,....
2026.07.01
A FIAT Professional bemutatja az új Doblò EasyPRO-t, egy kompakt kisteherautót, amelyet....
2026.07.01
Az Audi Q3 mindig is fontos modell volt a márka számára. Kompakt SUV-ként méretben ugyan nem a....
2026.07.01
A hétvégén rendezik meg a Hungaroringen az International GT Open elnevezésű versenysorozat....
2026.07.01
Az Egyesült Államokban évek óta hiányzik a szövetségi szintű szabály arról, ki férhet hozzá az....