Drónhasználat

Drónos szállítást tesztel Budapesten a Rossmann

2023.01.17.

Drónos házhoz szállítást tesztel Budapesten a Rossmann üzletlánc és logisztikai partnercége, a DODO - közölte a Rossmann kedden az MTI-vel.

A tesztelés kezdeti szakaszában azt vizsgálják, milyen gyorsan teljesítik a drónok a megrendeléseket, mennyi idő a csomagok fölhelyezése, a felszállás és a leszállás. Az első, egyelőre még rakomány nélküli tesztrepülésen 15 kilométeres utat jelöltek ki a főváros légterében, ügyelve a biztonságos repülésre, amely 14 percig tartott.

A közlemény szerint a Rossmann az internetes kereskedelem egyik kulcsmegoldásaként tekint a drónos kiszállításra, a DODO pedig úgy véli, hogy ez lesz a következő nagy ugrás a házhoz szállítási megoldások evolúciójában. Ha a szabályozások is lehetőséget adnak rá, elkezdődhet a küldemények kézbesítése - írták. A tesztrepülésben közreműködő Drónpilótád ügyvezető igazgatója hozzátette, hogy az ipari alkalmazás sikere után a Rossmann és a DODO projektje megalapozhatja a drónok kereskedelmi felhasználásának jövőjét.

Az adatok ismeretében az együttműködés résztvevői folytatják a fejlesztéseket, a következő tesztrepülésen már a csomagot fognak szállítani. A DODO azért is bízik a kísérlet sikerében, mert a drónos kézbesítést a forgalmi és egyéb akadályok nem hátráltatják, így a környezetterhelése is alacsonyabb, mint a közúti szállításé. A magyarországi kísérlet eredményeit később a külföldi piacaikon is szeretnék hasznosítani - közölték.

Saját honlapján a DODO technológiai és logisztikai társaságként mutatja be magát. A 2015-ben létrejött cég 2018-ban belépett a cseh és a lengyel piacra, ma pedig már Ausztriában, Bulgáriában, Németországban és Szlovákiában is jelen van, évente több mint 4 millió megrendelést teljesít. Beszámolója szerint a DODO Logisztika Kft. 2021-ben még veszteséggel zárt, de az e-kereskedelem fejlődésétől folyamatos növekedést remélnek. 

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!   

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.22
Hiába a legek autója, eddig nem mehetett közútra, nagyobb hasmagasságával már rendszámot is kaphat....
2026.07.22
A világ leginkább globális kínai autógyártója, a Geely a Sziget Fesztiválon építi tovább hazai....
2026.07.22
Az új elektromos SUV-t eredetileg az év végére tervezték forgalomba hozni, de egy nyolchetes....
2026.07.22
Dávid Sándor-díjat alapított a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség a márciusban elhunyt legendás....
2026.07.22
Igazi saját utas francia prémium autó lett a DS No.8, ami tisztán elektromosként is kiváló....
2026.07.22
- Új roller-modellcsaláddal bővíti magyarországi kínálatát a Xiaomi, amely a korábbiakhoz képest....
2026.07.22
A Honda a Jazz 25. születésnapja alkalmából egy különleges, merész változatát mutatta be, amelyet a....
2026.07.22
A GTi jelvény több mint négy évtizede azokat a Peugeot modelleket díszíti, amelyek vezetési....
2026.07.22
A 2025-ben Év Autója címet nyert francia elektromos kisautó sportváltozata, Alpine köntösben....
2026.07.22
A Tatabányai Járási Ügyészség vádiratot nyújtott be egy férfival szemben, aki autómosó építésére....