Német túraautó bajnokság

A DTM sorozat visszatért Zolderbe, az Audi pedig a dobogós helyen zárt

2019.05.22.

A DTM mezőnye visszatért a belgiumi Zolder pályájára, Nico Müller pedig egy harmadik hellyel gazdagodott a hétvégén. A negyedik, ötödik és hatodik helyen szintén az Audi pilótái zártak. A biztonsági autós szakasz pedig igencsak felborította a szombati verseny eredményét.

A biztonsági autó pályára lépésével minden esélye elszállt azoknak a pilótáknak, akik addig nem teljesítették a kötelező kiállásukat. Közéjük tartozott René Rast és Robin Frijns is, akik addig a pontig a legjobb helyen álló Audi versenyzőként küzdöttek a pályán. Így azonban mindketten pont nélkül zárták a futamot.

Velük ellentétben viszont Nico Müller éppen a megfelelő pillanatban állt ki gumicserére. Ezt követően a verseny záró szakaszában az Audi Sport Team Abt Sportsline svájci pilótája izgalmas küzdelembe bonyolódott a BMW versenyzőjével, Joel Erikssonnal. Müller harmadikként haladt át a célvonalon, mindössze 184 ezredmásodperccel lemaradva a svéd pilóta mögött.

„Igazán élvezetes csatát vívtam Erikssonnal.” – értékelte Müller. „Mindent megtettem, hogy megelőzzem. De ő igen okosan védekezett, ezen a pályán pedig az előzés egyébként is igen nehéz ügy. Nagyon örülök a dobogónak és a megszerzett pontoknak, különösen a számomra nem túl kedvezően alakult időmérő után.”

Az Audi Sport Team Phoenix két pilótája, Loïc Duval és Mike Rockenfeller komoly felzárkózásukkal tűntek ki a mezőnyből. Duval a rajtrács 14. helyéről küzdötte előre magát egészen a negyedik pozícióig. Rockenfeller pedig kuplungjavítás miatt csak az utolsó helyről vághatott neki a küzdelemnek. Az Audi versenyzője két kiállásos taktikát követve végül ötödikként zárt, amely igen szép jutalom a mérnökök munkájáért, akik egészen a hajnali órákig dolgoztak Rockenfeller Audi RS 5 DTM versenyautóján.

Ezzel ellentétben Jamie Green hatodik helye sovány vígasz az Audi Sport Team Rosberg számára, miután René Rast mindössze 42 ezredmásodperccel maradt csupán le a pole pozícióról az időmérőn. A DTM sorozat 2017-es bajnoka a harmadik helyen állt a két élen haladó BMW-s pilóta mögött, amikor a biztonsági autót behívták a pályára. Az újraindítás után Rast teljesítette kötelező kiállását, így azonban nem sikerült pontszerző helyen zárnia a versenyt. Műszaki probléma miatt végül idő előtt fejezte be a küzdelmet Audi RS 5 DTM versenyautójával.

„Nehéz verseny volt, többek között a biztonsági autónak köszönhetően.” – nyilatkozta Dieter Gass, az Audi Motorsport vezetője. „Ezenkívül itt Zolderben az előzési lehetőségek igen ritkák, ami tovább bonyolította a helyzetünket egy átlagos teljesítményt hozó időmérőt követően. Voltak helyzetek, amikor gyorsabbak voltunk riválisainknál, de egész egyszerűen nem tudtuk megelőzni őket. A mai napon be kell érjük a harmadik, negyedik, ötödik és hatodik hellyel és még erősebben kell legközelebb visszatérnünk.”

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.05
A Nyíregyháza felé vezető oldalon, a 26-os kilométernél egy kisbusz és egy személykocsi rohant....
2026.11.04
Az Európai Parlament környezetvédelmi szakbizottsága (ENVI) szerdán megszavazta az új....
2026.11.04
Újra egy franciát kóstolunk, nem is kell olyan messzire visszanyúlni az időbe, pár éve már itt az....
2026.11.04
Összeütközött két személykocsi és egy kisteherautó az M1-es sztráda Budapest felé vezető oldalán,....
2026.11.04
Az e-rollerrel balesetet szenvedők száma 10 százalékkal emelkedett idén 2025-höz képeset, és a 14....
2026.11.04
A Nemzeti Koncessziós Iroda (NKI) elnöki tisztségére meghirdetett nyílt pályázatra összesen 14....
2026.11.04
Talán még Ferjáncz Attila is elégedetten csettintene, ha meglátná a rali legenda újragondolását. ..
2026.11.04
A Honda a mobilitás számos területét átfogó bemutatóval érkezett az EICMA 2026 kiállításra. A....
2026.11.04
Mi köze van a Toyotának Claude Monet-hoz és a japán fametszetekhez? Yokohamában erre ad választ a....
2026.11.04
Kevés olyan elektromos jármű akad, amelynek láttán még azok is felkapják a fejüket, akiket....