Suzuki

Dupla áldás a bővülő Jász-Plasztikon

2013.10.21.

– Megnyitotta ötödik magyarországi autószalonját a Jász-Plasztik Autócentrum Kft., így Budapest (M3-M0 csomópont), Jászberény, Nyíregyháza és Veszprém után Egerben is képviselteti magát a száz százalékban magyar tulajdonban lévő vállalkozás.

A folyamatos fejlesztéseknek és beruházásoknak köszönhetően a kezdetben egy telephelyes jászberényi márkakereskedés ma már öt magyarországi városban van jelen: Jászberény, Nyíregyháza, Veszprém és Budapest (M3-M0 csomópont) után ezúttal Eger mellett tette le voksát a cégvezetés. A kereskedés nyitását többszörös áldás kíséri, hiszen miután Deli Lajos római katolikus plébános felszentelte a szalont, a Magyar Suzuki egy szerencsehozó porcelán macskafigurát ajándékozott, amely a japán tradíciók szerint integető bal mancsával behívja a vendégeket, így pénzbeli bőséget hoz a tulajdonosoknak.

A jelenlegi megállapodás a Magyar Suzuki Zrt.-vel egy másik aspektusból is különleges jelentőséggel bír: a cég elkötelezettségét a márka iránt nemcsak az egri autószalon megnyitása tükrözi, hanem a Jász-Plasztik Kft.-vel való beszállítói együttműködés is a hosszú távú közös munka alapkövét jelenti. A Magyar Suzuki számára mindig is fontos volt a magyarországi beszállítói kör, így a termékekben megjelenő magyar hozzáadott érték – erre a Jász-Plasztik remek példa.

A Jász-Plasztik Csoport

A Jász-Plasztik Kft. 1996-ban kezdte meg személygépkocsik és kishaszonjárművek forgalmazását, majd 2002-től önálló cégként Jász-Plasztik Autócentrum Kft. név alatt folytatta tevékenységét. Miután 2005-ben bővítette márkakínálatát, 2013. október 18-ával – a Magyar Suzuki Zrt.-vel kötött megállapodásával – a cég újabb mérföldkőhöz érkezett, immáron hárommárkás kínálattal.

Az 1996-ban néhány fővel induló vállalkozás munkatársainak száma is növekedett: a mostani bővítéssel már 110 fő dolgozik a cégnél.

Az elmúlt évek nehézségei az autós piacot alapjaiban változtatták meg, a Jász-Plasztik Autócentrum stratégiája mégis a folyamatos innováció és beruházás volt. Ennek is köszönhető, hogy idén a cég átlépi az 1000 darabos újautó-értékesítést, ami stabil alapot jelent a jövőre nézve. Az értékesítés egyik alappillérét a növekvő flottaeladások adják, ami jól mutatja, hogy a magánszemélyek mellett a nagyobb vállalatok is bizalmat szavaznak a Jász-Plasztik Autócentrumnak és az ügyfélközpontú kiszolgálásnak.

A cég szolgáltatásai között az új és használt autók értékesítésén felül szerepel a gépkocsik garanciális és garancián túli szervizelése, karosszériajavítása, az eredeti alkatrészek és tartozékok forgalmazása, a műszaki vizsgáztatás, a finanszírozási és biztosítási ügyintézés, valamint a bérautó-szolgáltatás.

Az ügyfelek Magyarország egyik legnagyobb személyautó- és transzporterkészletéből válogathatnak a Jász-Plasztik Autócentrum Kft.-nél. A cég magasan kvalifikált értékesítési tanácsadói személyre szabott akciókkal, ügyfélcentrikus hozzáállással várják ügyfeleiket. A cég stabil hátteret és biztos jövőt kínál úgy ügyfelei, mint munkatársai számára.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.25
A Ford Motor Company már több mint egy évszázada létezik, a Kék Oválisnak minden korosztályból van....
2026.09.25
Féléves mérleget vonhat a hidak, alagutak és díjköteles autópályák üzemeltetőit tömörítő....
2026.09.25
Tovább bővült az Európai Unió újautó-piaca a nyári hónapokban: az új személygépkocsik forgalomba....
2026.09.25
Brands Hatch-ben, a brit autó- és motorsport egyik ékszerdobozában folytatódik a brit Forma–3 (....
2026.09.24
A Porsche néhány éve még szinte mindent az elektromos átállásra tett fel, most azonban újraosztja a....
2026.09.24
Június végén bemutatták az Audi 1001 lóerős szupersport hibridjét, most pedig a márka....
2026.09.24
Megtéveszti az algoritmust és a rendszáma is felismerhetetlen a kamerák előtt.   ..
2026.09.24
George Russell, a Mercedes brit versenyzője volt a leggyorsabb a Bakuban zajló Forma-1-es Azeri....
2026.09.24
Az Osztrák Autó-, Motorkerékpár- és Túraklub (ÖAMTC) a sérüléssel járó e-roller balesetek számának....
2026.09.24
Bemutatkozott a Kia új, nagyméretű elektromos PBV-modellje, a PV7, amely személyszállító és....