Forma 1

Ecclestone szerint a Ferrari cserbenhagyta Vettelt

2018.09.23.

A Forma–1 korábbi ügyvezetője, Bernie Ecclestone úgy véli, a Ferrari Olaszországban és Szingapúrban is cserbenhagyta a világbajnoki címért küzdő Sebastian Vettelt, ilyen pedig a Michael Schumacher neve által fémjelzett időszakban – az akkori vezetőség alatt – nem történhetett volna.

Hat futammal a szezon vége előtt Lewis Hamilton kényelmes, 40 pontos előnnyel vezet Sebastian Vettel előtt, pedig a Mercedes és a Ferrari között nincs akkor különbség, mint az elmúlt években. A címvédő azonban többször profitált a vörösök hibáiból (legyen szó versenyzői, vagy taktikai hibáról), miközben ő és csapata stabilan hozta az erősebb eredményeket.

A bajnoki csata alakulása kapcsán az utóbbi időben többen arról beszéltek, Vettel túl sokat hibát követett el, ezért került nehéz helyzetbe, az F1 korábbi ügyvezetője, Bernie Ecclestone viszont inkább a Ferrarit okolja a pontok elhullajtásáért.

- A Ferrari sajnos cserbenhagyta Vettelt Monzában, majd cserbenhagyta Szingapúrban is, amikor túl korán hívták ki kerékcserére” – nyilatkozta a Svájcban tartózkodó Ecclestone a Blicknek. „Ez sosem történhetett volna meg Schumacher és az olaszok idejében – hangsúlyozta. „Így igazából már minden eldőlt erre a szezonra: Hamilton lesz a világbajnok!”

Schumacher korábbi nagy ellenfele, Mika Häkkinen is hasonló megállapítást tett legutóbb írásában, amikor a Szingapúri Nagydíjon történteket elemezte. A finn egyetért azokkal, akik szerint a Ferrari a hibák miatt nem áll a pontverseny élén. „Tényleg nekik kellene vezetniük ezt a bajnokságot, de túl sokat hibáztak, és hoztak néhány furcsa döntést” – fogalmazott.

- A szingapúri eredmény nagy csalódás volt a Ferrarinak, különösen Vettel számára. Láttam, hogy azt nyilatkozta, szívesen kérne tanácsokat Michael Schumachertől, és meg is értem, miért. A vezetőséggel és a technikai személyzet vezetőivel szorosan együttműködve Michael nagyon jól tudta, hogyan hozza ki a legtöbbet a Ferrariból. Úgy tűnik, Vettel veszített egy kicsit a csapatba vetett hitéből, abból, hogy biztosítsák számára a szükséges támogatást - – zárta gondolatát.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.08
Ránézésre Formula ruhába öltöztetett pilótás drón.     ..
2026.11.08
Egyelőre nem világos, hogy a gyártás átkerül-e egy másik üzembe, vagy a Tesla teljesen kivezeti-e a....
2026.11.08
A Bpiautósok összegyűjtötte egy videóba az elmúlt hónap legmegdöbbentőbb, legveszélyesebb és....
2026.11.08
Vízen járó és egyhelyben forgó modelljeik után a BYD kirakat presztízs márkája újabb nagyszabású....
2026.11.08
Átrendeződik az európai autógyártás térképe.   ..
2026.11.08
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe: Hidegek az éjszakák. ..
2026.11.08
 A Volkswagen a német női labdarúgás két legbefolyásosabb személyiségét, Almuth Schultot és....
2026.11.08
Balesetet szenvedett balesetet a száguldó sofőr, a közterületi térfigyelő-kamerarendszer is....
2026.11.08
A BYD luxusmárkája, a Yangwang új sebességi világrekordot állított fel, ezzel a teljes autóipart is....
2026.11.08
Felborult egy szerb rendszámú autóbusz vasárnap reggel Horvátországban, és rajta utazó két ember....