vasútvonal

Egy éve indult újra a személyforgalom a Szeged-Röszke vasútvonalon

2024.11.29.

November végén indult újra a személyforgalom a Szeged-Röszke vasútvonalon, a Szeged és Szabadka között naponta közlekedő öt pár járatot eddig már mintegy 100 ezer utazáshoz vették igénybe – tájékoztatta a MÁV Zrt. kommunikációs igazgatósága csütörtökön az MTI-t.

A MÁV-csoport közleménye szerint naponta jellemzően 250-300 utas utazik többnyire hivatásforgalmi célból - munkába, iskolába -, de csúcsforgalmi időszakban akár 450-500-an is vonatra szállnak.

A csúcsidőszakokban, péntekenként Magyarországról Szerbia felé, vasárnap délután és hétfő reggel pedig Szerbiából Magyarország felé utaznak többen. Ezenkívül a magyarországi és a szerbiai ünnepnapokon, illetve az adventi időszakban növekszik az utasok száma. A magyar és a szerb vasút közösen biztosítja a járműveket, a MÁV-START 416-os sorozatú Uzsgyi motorvonattal, a Srbijavoz pedig 711-es dízel motorvonattal szolgáltat.

Eddig már több mint 150 ezer kilométert tettek meg ezek a szerelvények, ennek mintegy harmadát a magyar szakaszon. Tíz vonatból kilenc pontosan érkezik, és nem gyakoriak a műszaki meghibásodások sem a vasútvonalon - írták. A tervek szerint 2025 tavaszán helyezik üzembe a villamos felsővezetéki hálózatot Szeged és Szabadka között.

A fejlesztés elkészülte után korszerű villamos motorvonatok járnak majd, a biztosítóberendezés üzembe állítása után – várhatóan jövő tavasszal -, az engedélyezett pályasebesség emelését követően pedig a jelenlegi – határrendészeti vizsgálatokkal együtt – 82-86 perces menetidő is csökkenhet.

A személyforgalom indulásával egyidőben az utasok előtt is megnyitották a felújított, illetve újonnan elkészült állomásokat. A beruházás keretében összesen 1408 méternyi zajvédő falat építettek Szeged térségében, a szakaszon a felújított vasúti átkelőket fény- és félsorompóval látták el a biztonságos közlekedés érdekében.

A rekonstrukcióhoz kapcsolódva elkezdődött a Cegléd-Szeged és a Szeged-Röszke vonalat összekapcsoló deltavágány kivitelezése.

Szeptemberben a beruházáshoz többek között vágánybontást, talajstabilizálást, ágyazatépítést végeztek és váltókat építettek be, szabályoztak. Ezt a biztosítóberendezések fejlesztése, átalakítások, tereprendezés követi.

A Szeged-Rendező állomás és az épülő deltavágány biztosítóberendezési rendszerének próbaüzeme jövő év tavasszal kezdődhet. Ennek sikeres lezárása után az elektronikus biztosítóberendezésre épülő digitális biztonsági és vonatbefolyásoló rendszerek utómunkái is elindulhatnak - írták.

Archív fotók: Kovács András

A deltavágánnyal várhatóan jövő ősztől kötik majd össze a Budapest–Cegléd–Szeged és a Szeged–Röszke vonalat, így Szeged-Rendező állomás érintése nélkül felgyorsulhat az észak-déli és kelet–déli irányú nemzetközi teherszállítás – áll a közleményben.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.05.23
Hiába a szűnni nem akaró suv-mánia, az e-autók térhódítása, mégis a jó öreg benzines-dízeles Skoda....
2026.05.23
A zászlósjajó, két hónapja Magyarországon is elérhető Geely márkán túl egyebek mellett a Volvo,....
2026.05.23
Év végén debütál a robusztus-avantgárd modell.   ..
2026.05.23
Az autóipar tele van legendákkal elpusztíthatatlan Toyotákról, de néha felbukkan egy történet,....
2026.05.23
 A modális megoszlást évente használják a bécsi mobilitási viselkedés dokumentálására. Míg a....
2026.05.23
Szenzációs magyar sikerrel zárult a horvátországi Kastelában rendezett nyílt ILCA 6 kontinensviadal....
2026.05.23
Egy kétségbeesett édesanya rohant be a csetneki (Štítnik) rendőrőrsre Szlovákiában, miután 22....
2026.05.23
A Bridgestone prémium gumiabroncsokat és a fenntartható mobilitási megoldásokat fejlesztő vállalat....
2026.05.23
Egy új korszak GTI-je: Ötven évvel az első GTI bemutatkozása után a Volkswagen most bemutatja az....
2026.05.23
A német autógyártóknak a 2026-os év jelentős értékesítési visszaeséssel kezdődött. Mind a BMW, mind....